A tárca tájékoztatása szerint a határidőt a 2026/43-as sürgősségi kormányrendelettel hosszabbították meg. Az intézkedés azokra a pedagógusokra vonatkozik, akik a 2025-2026-os tanévben is dolgoztak, és a jelenlegi tanévben is aktívak. A hosszabbítás azokat érinti, akiknek már kiállították, de még nem töltötték fel a kártyájukat, valamint azokat, akiknek az adategyeztetés során felmerült hibák miatt még nem állították ki a kártyát – írja az Agerpres.
Minden jogosult pedagógusnak meg kell kapnia a…
A Claudiu-Daniel Catană szociáldemokrata párti szenátor által kezdeményezett tervezet szerint az óvodások, valamint az elemisták és az V-VIII. osztályos tanulók szülei szabadnapra jogosultak a tanévnyitó napján – írja az Agerpres.
A jogszabályjavaslat indoklásában a politikus azzal érvelt, hogy az első iskolai nap fontos esemény minden család életében, és a gyermekeknek szükségük van arra, hogy érezzék szüleik támogatását ezen a napon. Jelenleg a szülőknek szabadnapot kell kivenniük vagy el…
A közösségi oldalakon terjedő, mintegy 29 másodperces felvételen látható, amint a két lány egymást üti és a másik haját tépi. Körülöttük több tucat fiatal figyeli az eseményeket, néhányan nevetnek, mások meglepetésüknek adnak hangot.
A verekedés során a lányok a járdára zuhannak, majd egyikük a földhöz szorítja a másikat, és többször arcon, illetve fejen üti. A körülöttük állók közül senki sem avatkozik közbe.
Mindkét lányt őrizetbe vették
A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai…
A Besztercei Gloria szabályvétség miatt elveszítette a Râmnicu Vâlcea ellen a pályán 1–0-ra megnyert mérkőzését.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi és etikai bizottsága 3–0-s vereséggel és 3200 lejes pénzbírsággal sújtotta a besztercei együttest.
A két csapat október 10-én, a II. Liga kilencedik fordulójában találkozott egymással. A beszterceiek Marius Lupu 57. percben szerzett góljával otthon tartották a három pontot, ám a mérkőzésen elkövetett hiba miatt végül mégis pont nélkül…
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvényhozói által kezdeményezett jogszabályjavaslat szerint azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadságra való jogosultságuk ideje alatt visszatérnek dolgozni, a korábban kapott havi gyermekgondozási díj 100 százalékának megfelelő juttatásra lennének jogosultak.
Azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság lejárta után dolgoznak, a gyermek kétéves korától hároméves koráig havi 650 lejes munkahelyi…
A légitársaság október elején állította le menetrend szerinti járatait, és azóta másodszor halasztja el azok újraindítását. A korábbi tervek szerint november 15-én indult volna újra a forgalom, most azonban az év végéig meghosszabbították a felfüggesztést.
Az AnimaWings november 3-án, kedden a honlapján közzétett tájékoztatásában közölte, hogy a Bukaresti Törvényszék október 28-án elrendelte az Anima Wings Aviation S.A. fizetésképtelenségi eljárásának megindítását.
A társaság működésére és…
Az egészségügyi miniszter Facebook-bejegyzésében számolt be arról a hétfői videókonferenciáról, amelyen a vizsgát megszervező hat orvosi és gyógyszerészeti egyetem rektorával, valamint a Román Orvosi Kamara (CMR) elnökével, Cătălina Poianával egyeztetett a vizsga lebonyolításáról – írja az Agerpres.
Rogobete szerint idén összesen 9969-en jelentkeztek az 5483 meghirdetett helyre és állásra. Ezek közül 7180-an az orvosi szakosításra meghirdetett 4481 helyre és 265 állásra, 1855-en a fogorvosi…
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6.09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A szeizmikus mozgás 90,3 kilométeres mélységben következett be. Epicentruma 55 kilométerre volt Sepsiszentgyörgytől, 56 kilométerre Focșani-tól, 66 kilométerre Brassótól, 68 kilométerre Buzăutól.
Novemberben eddig 6 földrengés történt Romániában, melyek erőssége 2,1 és 3,6 közötti volt a Richter-skálán – írja az…
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték az a 20 éves magyarcsékei (Ceica) fiatalt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szeptember 9. – október 20. közötti időszakban feltört hat gépjárművet Nagyváradon és különböző javakat, pénzt és bankkártyákat lopott el belőlük.
A jelzett időszakban a férfi egy kerékpártárolóból ellopott egy biciklit is, amelyet lezáratlanul hagytak. A férfi az ellopott bankkártyákat többször is, szám szerint 73 alkalommal használta. Az általa okozott kárt mintegy 20.889…
A romániai nyugdíjrendszer második pillére (Pilonul II) a munkavállalók jelentős része számára kötelező magánnyugdíjrendszer, amelyben az állami nyugdíjjárulék egy része személyes számlára kerül, és az évek során befektetési hozammal gyarapodhat. Aki szeretné megtudni, mekkora ös - szeget takarított meg eddig, annak először azt kell tisztáznia, melyik magánnyugdíjalaphoz tartozik, ezt pedig a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) honlapján elérhető data.asfromania.ro/scr/adeziuniFP online kereső…
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete kedden kampányt indított az ország első integrált diabetológiai, táplálkozási és metabolikus betegségekkel foglalkozó gyermekklinikájának a kialakítására, amelyet a bukaresti Carol Davila orvosi egyetem alárendeltségébe tartozó CF2 klinikai kórház épületében szándékoznak megnyitni – írja az Agerpres.
Úgy gondolom, hogy ez a központ nem csupán orvosi szempontból vagy a kezelés tekintetében jelent majd valódi támogatást, hanem tanácsadást,…
A szégyenteljes Rapid elleni bajnoki összecsapást követően Görögországban próbált javítani a Nagyváradi VSK U Raiffeisen kosárlabdacsapata, amely november 3-án, kedd este a csoportelső Míkonosz BC vendégeként lépett pályára a FIBA Európa-kupa csoportkörének ötödik fordulójában.
A váradiak keretéből személyes okok miatt hiányzott Kris Richard, míg a vezetőedző, Mikko Riipinen továbbra sem épült fel teljesen betegségéből.
A papíron esélyesebb hellének ellen kiválóan kezdtek a Vörös Oroszlánok,…
Az országos nyugdíjpénztár (CNPP) novemberben kezdi meg az új formátumú, lila színű nyugdíjszelvények kiosztását azoknak a nyugdíjasoknak, akik bankszámlára kapják járandóságukat. Az első szakasz Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyét érinti, a dokumentumokat a novemberi nyugdíjak folyósításával összefüggésben küldik ki az érintetteknek.
Bihar megye egyelőre nem szerepel a felsorolt megyék között, az országos nyugdíjpénztár pedig még nem közölte, hogy a többi megyében mikor…
A vizsgálatot november 1-jén, vasárnap indították, miután a 112-es sürgősségi telefonszámon egy, a nemzetközi személyszállításban dolgozó férfi jelezte, hogy megtámadták. Miután Hollandiából visszatért az országba több utas kérésére megállt pihenőre Keményfokon (Avram Iancu). Az utasok leszállását követően, miközben a kisbuszon kívül tartózkodott, állítása szerint négy férfi támadt rá.
Többször ököllel fejbe ütötték, majd a járműhöz kapcsolt utánfutóból két csomagot tulajdonítottak el. A…
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az APIA közleménye szerint a kifizetési kérelmet be lehet nyújtani az ügynökség területi irodáiban vagy postai úton, de elektronikus formában is be lehet küldeni – írja az Agerpres.
Az ügynökség figyelmeztet, hogy
azok a termelők igényelhetik…
A hatóság tájékoztatása szerint a hat érintett üzlet ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozik, amelynek nevét a hatályos jogszabályok értelmében az üzemeltető hozzájárulása nélkül nem hozhatják nyilvánosságra – írja az Agerpres.
A DNSC közleménye szerint kedden kibertámadásokról érkeztek jelentések több európai országból, köztük Belgiumból, Svédországból, Hollandiából, Luxemburgból, Írországból és Észtországból. Hasonló incidensekről vagy feltételezett támadásokról számoltak be…
A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal még október 23-án közvitára bocsátotta a közterületi parkolók kezelésének és működésének, valamint a közterületek elfoglalásának szabályzatát. A projektet az önkormányzat honlapján, a Közviták kategória alatt tették közzé, azonban erről nem adtak ki sajtóanyagot – hívta fel a figyelmet az Ebihoreanul.
„Az anyag tulajdonképpen egy kiegészítés. Jelenleg már rendelkezünk eljárással arra vonatkozóan, hogyan járnak el az ellenőrök, de szabályoznunk kellett azt is,…
Nagyváradon november 2-től élesben működik az automatikus rendszámfelismerő rendszer (ANPR), amelyet a fizetős közparkolókban a parkolási díj befizetésének ellenőrzésére használnak. A rendszert egy ellenőrző járműre szerelték fel, és korábban tesztüzemben működött – tájékoztatott a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal ingatlankezelő igazgatóságának parkolásért felelős szolgálata.
Kétféle módon ellenőrzik a parkolási díj befizetését
Az ellenőrzés hibrid rendszerben, két egymást kiegészítő…
Az SZTE közleménye szerint október 29-én, csütörtökön a délelőtti előadások során betekintést nyerhettek a különböző termálvizek kémiai összetételébe és földrajzi eredetébe, valamint megismerhették a termálvíz alkotta tavak és kifolyók különleges élővilágát.
A szakmai nap középpontjában a különleges és természetvédelmi szempontból is kiemelkedő hévízi tündérrózsa (Nymphaea lotus var. thermalis) állt. Megismerhették a növény víztisztító képességét, többek között a különböző felületaktív…
Az ANAF már küldi az értesítéseket azoknak az ingatlantulajdonosoknak, akik szeptember 30-ig nem nyújtották be a luxusadó bevallására szolgáló 216-os nyomtatványt. A Digi24 beszámolója szerint a felszólított személyeknek az értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül kell teljesíteniük bevallási kötelezettségüket, amennyiben pedig ezt elmulasztják, az adóhatóság a rendelkezésére álló adatok alapján hivatalból is megállapíthatja a fizetendő adót. A mulasztás szabálysértési bírságot vonhat…