Index
Kocsis Máté tavaly még 10-15 milliárdos költséget saccolt a kézi Eb-re.
Index
A kör közepén akart állni, ezért derékig merült a gyógyvízben.
Az E-tron új változata kisebb akkumulátort és gyengébb motort kap, cserébe olcsóbb lesz.
Index
A Lánchíd, a Várkert Bazár és a budai Vár környékét is érintik a lezárások egy éjszakai futóprogram miatt szombat délutántól vasárnap hajnalig.
A hétszeres bajnok Bóta hosszú betegség után, 51 évesen vesztette életét.
Index
30 fok alá megy a csúcshőmérséklet mindenhol. Pénteken csapadék érkezik a Dunántúlra és délre.
Index
A vevő az eddigi kisebbségi tulajdonos, a gázzal és olajjal foglalkozó cégeket tömörítő szövetség.
A csak a hajat és a homlokon részben takaró muszlim hidzsábra nem vonatkozik a rendelet, de betiltották az arcot teljesen takaró fátyol, burka, kendő, símaszk és bukósisak viselését.
Nagy Dániel szezonja nem úgy alakult, mint szerette volna, ezért távozik a M1RA-tól.
Azt tudjuk, hogy oda kell rá figyelni..., de pontosan mire is?
Veszprémben minden hegy egy-egy külön borvidék. A legborosabb megyében négy kevésbé ismert, a táji hagyományokat továbbéltető borászatot kerestünk fel.
A Valami Amerika sztárját két svéd nő támadta le.
Index
De a két cég egyelőre megmarad külön vállalatnak és a márkanevek is megmaradtnak, és a szerződéseket sem érinti a felvásárlás.
Még aznap elfogták őket, a férfi épp a lopott kocsit bontotta szét a házánál. Vádat emeltek ellenük.
A málnás torta cukormentes párja gesztenyével, áfonyával és mogyoróval készül.
Index
Ursula K.
Index
Több emlékezetes kiszólás is volt az újabb demokrata tévévitában, ahol Obama alelnökének, Joe Bidennek szinte minden oldalról védekeznie kellett. Azonban az első forduló nyertesét is célba vették a kisebb jelöltek.
Index
A szolgáltató lehet bizalmatlan, kérhet előleget az új ügyféltől, de mi van az ügyfél bizalmával?