Ukrajnában újabb szigorításokat készítenek elő a mozgósítási szabályok megsértése és az önkényes katonai távollét miatt. A védelmi minisztérium és a parlament képviselői olyan jogszabályi módosításokon dolgoznak, amelyek között a bankszámlák zárolása, a vagyon lefoglalása és a vezetői engedély korlátozása is szerepelhet. A tervezett intézkedések elsősorban azokat érinthetik, akik rendszeresen kibújnak a katonai nyilvántartási kötelezettségek alól, […]
Ukrajnában új ösztönzőrendszert vezethetnek be, amelynek célja, hogy a fogyasztókat az áramfelhasználás csökkentésére, illetve a fogyasztás csúcsidőszakokon kívüli időpontokra történő áthelyezésére ösztönözze. Erről az energetikai és közüzemi szolgáltatások állami szabályozásáért felelős nemzeti bizottság (NKREKP) sajtószolgálata számolt be. A szabályozó hatóság jóváhagyta a villamosenergia-kiskereskedelmi piac szabályainak módosítására vonatkozó tervezetet. A cél az európai…
A magyarok elleni 1944–1946-os tömeges megtorlásokat elítélő ukrán parlamenti határozat aláírt másolatát adta át a Magyar Nemzeti Múzeumnak Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán Legfelső Tanács elnöke budapesti látogatása során. Az ukrán házelnök Facebook-bejegyzésében számolt be arról, hogy felkereste a Magyar Nemzeti Múzeum málenkij robotnak szentelt emlékkiállítását, amely a második világháborút követően a Szovjetunióba hurcolt, kényszermunkára fogott […]
Ukrajna és Finnország hét együttműködési megállapodást írt alá, amelyek összértéke megközelíti a 300 millió eurót. A két ország elsősorban a védelmi technológiák, a dróngyártás, a műholdas kommunikáció, a vasúti közlekedés és az ipari beruházások területén erősíti kapcsolatait. A megállapodások részeként Finnország tíz dízelmozdonyt is átad Ukrajnának. A dokumentumokat csütörtökön, október 22-én, Kijevben írták alá Volodimir […]
Hogyan lehet megélni havi 3000 hrivnyából Ukrajnában, ha egy idős embernek ebből az összegből kellene élelmiszert vásárolnia, kifizetnie a rezsit, megvennie a gyógyszereit és fedeznie a mindennapi kiadásait. Ami a melegebb hónapokban még talán sikerül, télen könnyen lehetetlenné válik. Az Ukrán Nyugdíjalap adatai szerint 2026. október 1-jén 240 880 nyugdíjas mindössze havi 2595 hrivnyát kapott, […]
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az Egyesült Államokkal fennálló nézeteltérések nem a Donald Trumphoz fűződő személyes kapcsolatából erednek. Az államfő hangsúlyozta, hogy Ukrajnának továbbra is szüksége van az Oroszország elleni szankciókra és a nyugati katonai támogatásra. Zelenszkij a CNN-nek adott interjújában kijelentette, hogy ellenzi az Oroszországgal szembeni szankciók feloldását, mert az szerinte Vlagyimir Putyin orosz […]
Az Állami Nyomozóiroda (DBR) jelentése szerint a lembergi toborzóközpont egyik munkatársa – akit korábban már elítéltek vesztegetés miatt – agyonvert egy mozgósított férfit. Az áldozat nevét nem közölték. A nyomozóhatóság megállapította, hogy a brutális verésben más toborzótisztek is részt vettek, ám eddig csupán egyetlen személlyel szemben éltek a gyanúsítás jogával. A vizsgálat szerint a sorozóiroda […]
Az orosz védelmi minisztérium összesen csaknem 46 ezer külföldivel kötött szerződést a világ 151 országából. Az ukrán fél által kihallgatott külföldi hadifoglyok mintegy fele tudta előre, hogy Ukrajna ellen fog harcolni – közölte Dmitro Uszov dandártábornok, a hadifoglyokkal való bánásmódért felelős ukrán koordinációs törzs titkára egy kijevi nemzetközi konferencián az Ukrinform hírügynökség beszámolója szerint. „Adataink […]
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) tájékoztatása szerint újabb elesett katonák holttesteit cserélte ki a szemben álló két fél. Ukrajna 252 katona testi maradványait kapta vissza Oroszországtól, sajtóinformációk alapján Ukrajna 25 orosz katona holttestét adta vissza. A felek között rendszeresen zajlik ilyen csere. Amint arról beszámoltunk, csütörtökre virradóra ismét masszív orosz rakétacsapás érte Ukrajnát. Oroszország nagyszabású […]
Szabálysértést követett el Ungvár közelében egy Mercedes kisbusz vezetője, amiért a járőrök félre állították. Az igazoltatás folyamán a sofőr ittasság jeleit mutatta, ezért a beleegyezésével szakorvosi vizsgálatra kísérték. Az egyenruhások gyanúja nem volt alaptalan, mivel a szervezete 2,62 ezrelék alkoholt tartalmazott, ami a megengedett érték több mint a 13-szorosa. Ráadásul arra is fény derült, hogy […]
A jelenleg legnehezebb helyzetben levő magyar nemzetrész számára a béke lenne a legfontosabb segítség! – osztotta meg gondolatát közösségi posztjában Nacsa Lőrinc korábbi nemzetpolitikai államtitkár, az Országgyűlés Magyarságpolitikai Bizottságának elnöke, miután szerdán Kárpátalján járt. Vele tartott Rétvári Bence, a KDNP parlamenti frakcióvezetője is. „A kárpátaljai emberek hihetetlen áldozatvállalása és a magyarországi támogatás lehetővé tette azt, […]
Kárpátalja teljesen felkészült a 2026/2027-es fűtési szezonra – közölte Vaszil Romanec, a megyei katonai közigazgatás kommunális gazdálkodási és energiahatékonysági osztályának vezetője. A téli időszakra több mint 1300 kazánházat és 3206 többlakásos lakóépületet készítettek elő. Október 21-ig hat kárpátaljai kistérségben indult el a fűtés: a Poljanai és a Tiszabogdányi községben október 12-én, a Bilkei és a […]
A légvédelem egyetlen rakétát sem tudott hatástalanítani. Oroszország október 22-ére virradó éjjel nagyszabású, kombinált támadást indított Ukrajna ellen Iszkander–M, Sz–400, Cirkon és Oniksz rakétákkal, valamint 210 támadó drónnal. Az ukrán légvédelem reggel 9 óráig 181 drónt semmisített meg vagy hatástalanított, tíz további drón elfogása akkor még folyamatban volt. A légierő közlése nem számolt be megsemmisített […]
A rendvédelmi szervek három férfit vettek őrizetbe, akik kendert termesztettek a Munkácsi járásban. Elfogásukra akkor került sor, amikor a betakarítást végezték a Latorca partján. Tárgyi bizonyítékként lefoglalásra került több mint 7 kilogramm kender, valamint 50 gramm marihuána is. A lefoglalt tudatmódosító szerek feketepiaci értéke megközelíti az 1,8 millió hrivnyát. A gyanúsítottak nem voltak ismeretlenek a […]
Az Ukrzaliznicja új nemzetközi vonatjáratokat indít Lengyelországba. A három új útvonal egyike a Kijev és Chelm között közlekedő 23/24-es számú vonat lesz, amelyet Mihail Hrushevszkij ukrán történészről és politikusról neveztek el. A járaton modern, Ukrajnában, a háború idején gyártott vasúti kocsik közlekednek majd. Induláskor a MUR együttes „Eljött a mi időnk” című dala szólal meg, […]
Kárpáti Igaz Szó
A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése egyszerre kínál új lehetőségeket és vet fel aggasztó kérdéseket. A közelmúltban több olyan kísérletről is beszámoltak, amelyekben az önálló feladatvégzésre képes MI-ügynökök váratlan, olykor riasztó viselkedést mutattak. Legutóbbi KISZó-kérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, olvasóink komoly veszélynek tartják-e a mesterséges intelligenciát az emberiségre nézve. A szavazáson részt vevők 90 százaléka osztotta az […]
Kárpáti Igaz Szó
Átjárást kér Ukrajna a gabonaszállítmányainak Magyarországon keresztül a háború miatt kialakult helyzetben, erről Magyar Péter számolt be szombaton. A miniszterelnök szerint Budapest kész lehet eleget tenni a kérésnek, de ezt egy feltételhez köti. Magyar Péter pénteken találkozott az ukrán elnökkel, ahol teljes szolidaritásáról is biztosította Zelenszkijt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt kérte Lengyelországtól, Romániától, Szlovákiától […]
Kárpáti Igaz Szó
Egyetemistának lenni jóval több, mint órákra járni és vizsgákra készülni. Barátságok, közös élmények és egy közösség is formálja azt az időszakot, amelyre később sokan meghatározó évekként tekintenek vissza. Az Ungvári Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében mindez magyar közegben kap sajátos jelentést. Simon Eszter, gyakornok Egy új egyetemi közegbe megérkezni egyszerre jelenthet izgalmat, bizonytalanságot és várakozást. Különösen […]
Kárpáti Igaz Szó
Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor készült és került ki a közterekre. Közülük néhányat azóta elloptak, pótolni kellett, […]
Kárpáti Igaz Szó
Van valami különösen nyugtalanító abban, ahogyan az ember lassan hozzászokik a háborúhoz. Reggel megnyitjuk a híreket, és már meg sem lepődünk. „Szigoríthatják a mozgósítás alóli halasztás feltételei” – egyetlen mondat, amely mögött családok ezreinek félelme húzódhat meg. Anyáké, feleségeké, gyermekeké, akik nap mint nap ugyanazt a kérdés teszik fel: vajon meddig maradhat még biztonságban a […]