Bruttó 15 százalékos béremelést irányoz elő a 2027-es költségvetés a szociális ágazatban. A szakszervezetek szerint Magyar Péter nem ezt ígérte, ráadásul a Tisza programjában szereplő 25 százalék sem lenne elég a bérfelzárkózáshoz. Egy szociális munkás példáján keresztül azt is bemutatjuk, hogy miért.
+2 hasonló
A szerkesztőség változik, a szándék marad.
Az ellenzéki listavezetőt nőverő gengszternek bélyegezte a Vučić-párti sajtó, a diákok programjáról pedig elterjesztették, hogy brutálisan megvágná a nyugdíjakat. Az ismerős recept Szerbiában sem működött.
A házelnök még a fideszes Hidvéghi Balázs által kezdeményezett eljárás megindulása előtt kiegészítette vagyonnyilatkozatát, de közben alaptalanul hivatkozott arra, hogy a törvény szerint amúgy mindent jól csinált.
A magyar kulturális szcéna elégedetlen a nemrég benyújtott 2027-es költségvetési tervezettel, az Orbán-korszak kulturális-emlékezetpolitikai intézményeinek továbbélését kérték számon a Tisza-kormányon. Megnéztük, a legutóbbi Orbán-kormány alatt odaítélt összegeket és azt, hogy ehhez képest hogyan változna a bírált intézmények támogatása a tervezet szerint.
Egy olyan épületről készült kép terjedt el a közösségi médiában 2026 októberében, amelynek homlokzata állítólag Adolf Hitler arcára emlékeztet. Bár a bejegyzések közül sok szatirikus jellegű volt, más...
A minisztériumok ötmillió forint feletti szerződéseiről egy központi nyilvántartásba kell adatot szolgáltatni. Az Építési és Közlekedési Minisztérium listájából azonban kimaradtak a külpolitikai elemző cégének megbízásai.
Az AI segítségével a csalók már percek alatt készíthetnek valósághű képeket, videókat és hamis weboldalakat, ráadásul egyszerre több ezer embert is célba vehetnek. Egy friss brit jelentés alapján bemutatjuk a leggyakoribb átveréseket, és hogy mire érdemes figyelni, ha csalásra gyanakszunk.
Pro-Vučić media outlets branded the lead opposition candidate a woman-beating gangster, while false claims circulated that the student movement’s electoral programme would drastically cut pensions. This familiar political playbook ultimately failed in Serbia as well.
Franciaország-szerte több százezer ember vonult utcára 2026. október 24-én, hogy tiltakozzon a megélhetési költségek drasztikus emelkedése ellen. A tüntetéseket fokozott rendőri jelenlét mellett tarto...
„Refugees welcome” táblát tart egy manipulált fotón a nő, aki egy párizsi üzlet előtt fosztogatókat tartóztatott fel, egy újságcikk nyomán pedig egy feltörekvő színésznővel keverik össze.
Orbán Balázs szerint Magyar Péter korábban arra kérte a tiszásokat, ne szavazzanak az olasz antifa Ilaria Salis mentelmi jogának ügyében. Csakhogy a kérés valójában egy másik szavazásra vonatkozott.
A képgenerálás rohamos fejlődése miatt egyre nagyobb szükség lenne a valódi és az AI-val készült fotók megbízható megkülönböztetésére. De a létező technológiáknak komoly korlátai vannak, amikkel érdemes számolni, mielőtt rábíznánk magunkat a tőlük kapott válaszokra.
A Franciaországban 2026. október 17-én az emelkedő megélhetési költségek és az ország iskoláinak helyzete miatt tartott tömegtüntetéseket erőszakos cselekmények árnyékolták be, a demonstrációkhoz kapc...
A 2026. október 17-én Franciaországban a magas megélhetési költségek ellen tartott tüntetéseket több francia városban is kaotikus jelenetek árnyékolták be: rongálásokra, fosztogatásra és összecsapások...
Lakmusz
Működő nemzetközi gyakorlatról ír a párt törvényjavaslata, de a legszigorúbb európai országban, Lengyelországban sem része már automatikusan a büntetésnek a gyógyszeres libidócsökkentés.
Lakmusz
Világvezetők utaztak Indiába a BRICS 2026. szeptemberi éves csúcstalálkozójára. Ebben a kontextusban kezdett terjedni egy kép, amely állítólag azt mutatja, hogy a résztvevők közös szelfit készítettek....
Lakmusz
A Krauth Barbara nőgyógyász szakorvos arcával és nevével visszaélő reklám egy nem bejegyzett étrendkiegészítőt hirdet 10 ezer forintért, ráadásul téves állításokat ad a szakember szájába.
Lakmusz
A fideszes EP-képviselőnek ellentmondanak a hivatalos adatok: 2022 óta minden évben volt legalább két olyan hét, amikor forintban magasabb volt a benzin átlagára, mint a nyilatkozata idején.
Lakmusz
A belfasti tüntetés szervezője az életvédő mozgalom egyik hírhedt alakja, akinek az abortuszklinikák körüli tiltakozó akciókból már zaklatási ügye is kerekedett.