0 komment

Kovács Kokó István így teljesített a chicagói maratonon

Kovács István Kokó és felesége, Garami Katalin 2016-ban ismerkedtek meg, majd a sportoló 2017-ben, a Nagyatád eXtremeMan célegyenesében kérte meg párja kezét, akivel másfél évvel később össze is házasodtak. Két közös gyermekük született, Zalán és a 2022-ben érkezett Vince. A házaspár életében fontos szerepet tölt be a sport, az utazás és a futás pedig közös szenvedélyük. Kokó 2026. október 11-én 4 óra 15 perc alatt teljesítette a chicagói maratont. Három héttel később, novemberben felesége is…
0 komment

Digitális Csernobil vár ránk egy-két éven belül az AI miatt?

Geoffrey Hinton Nobel-díjas mesterségesintelligencia-kutató szerint 14 hónapon belül bekövetkezhet az első súlyos, világszintű szabotázsakció. A szakember nem nukleáris katasztrófára gondolt, hanem például egy olyan támadásra, amely globális áramszünetet okoz, vagy egy hétre megbénítja a nemzetközi fizetési rendszert. Keleti Arthur kibertitok-jövőkutató a riportban hangsúlyozta, hogy a technológia jövője legalább annyira derűs, mint amennyire borús, és számos pozitívumról kevés szó esik. A…
0 komment

„Nem bátorság volt, hanem tudatosság” – így fojtotta meg a Fradi a Milant a San Siróban

A Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Milant a San Siróban, és négy mérkőzés után 12 ponttal áll az Európa-ligában. Osváth Attila az RTL-nek adott interjúban elmondta, miért nem bátorság, hanem tudatos felkészülés kellett a sikerhez, hogyan tudták nyomás alatt tartani az olaszokat, és miért nem beszélnek még a legjobb nyolcról.
0 komment

Kiderült, hol kempingeztek a legtöbben 2026-ban – Horvátország a top 5-ben

Közel 110 millió vendégéjszakával egyetlen ország toronymagasan vezeti Európa legnépszerűbb kempingcélpontjainak 2026-os rangsorát. A friss adatokból az is kiderül, hol töltötték a legtöbb éjszakát a sátras és lakóautós turisták a nyáron. A magyarok egyik kedvenc nyaralóhelye, Horvátország is bekerült az első ötbe.
0 komment

Hajnalban kelt és virslit készített a hentesekkel D. Tóth Kriszta az új könyve kedvéért

D. Tóth Kriszta új regénye, a Lábon kihordott élet fikciós történet, amelynek egyik fontos férfi szereplője, Kornél hentesként dolgozik. Annak érdekében, hogy a karaktert és a környezetét hitelesen tudja ábrázolni, az író ellátogatott egy verőcei húsüzembe, ahol több napot töltött el. Hajnalban érkezett a munkahelyre, és diktafonnal rögzítette a tapasztalatait, miközben kérdezgette a henteseket és végigkövette a munkafolyamatokat, köztük a virsli készítését is. Bár elmondása szerint nem…
0 komment

Plusz kilók, hasi zsír, újfajta mozgás és táplálkozás - többek között erről is szó lesz vasárnap a Metamorfózis következő adásában

Miért nehezebb leadni a plusz kilókat a változókorban? Mit érdemes változtatni az étkezésünkön és a mozgáson? A Metamorfózis vasárnapi adásában az egyik legfontosabb és legtöbb hölgyet érintő kérdést boncolgatjuk szakértőinkkel, azaz a változókori súlygyarapodással foglalkozunk.
0 komment

Megújítja televíziós értékesítési modelljét és tovább bővíti digitális hirdetési kínálatát az RTL Saleshouse

Három új lineáris vásárlási lehetőség, jelentősen bővülő streaminginventory, új digitális hirdetési formátumok és pontosabb célzási megoldások: az RTL a Big Picture konferencián mutatta be 2027-es kereskedelmi ajánlatát. A vállalat célja, hogy teljes televíziós és digitális portfóliójára építve több választási lehetőséget, szélesebb elérést és kiszámíthatóbb együttműködést kínáljon hirdetőinek.
0 komment

Hétköznap jogász, hétvégén borász – így éli mindennapjait A Bírónő szereplője

Hétköznap Budapesten jogászként mások drámáival foglalkozik, hétvégén viszont a Balaton-felvidéken találja meg a belső egyensúlyát dr. Dankó Dóra. A komoly hivatás nehézségeiről és a kikapcsolódást jelentő borászatról is mesélt a szakember, aki mostantól A Bírónő című bírósági talkshow-ban is látható.
0 komment

„Meg fogom nyerni az X-Faktort” - Solére mentoráltjaként bejutott az élő show-ba Máté Dzsi

Máté Dzsi számára óriási fordulatokkal telt a székes forduló, miután Solére drámai döntése után végül piros széket kapott, ezzel pedig bekerült az X-Faktor élő show-jába. Máté 2022 óta tartó kitartása meghozta gyümölcsét, és hatalmas energiákkal, magabiztosan várja az élő show-kat. Az rtl.hu-nak adott interjú során megragadta az alkalmat arra is, hogy példájával motiválja az embereket. A versenyző ambíciója nem kisebb, mint megnyerni az X-Faktort.
0 komment

53 évesen sikerült teherbe esnie – decemberben érkezik a kislánya

Egy gyermek érkezése sokak számára az élet legnagyobb ajándéka, de vajon van-e olyan életkor, amikor már késő anyává válni? Heni és párja harminchét éve élnek együtt, ám hosszú ideig fel sem merült bennük a gyermekvállalás gondolata. A véletlenek szerencsés sorozata és egy barátnő segített abban, hogy utána járjon a mesterséges megtermékenyítésnek Pozsonyban, a szlovák jogszabályok pedig lehetővé tették, hogy még részt vehessen a lombikprogramban.

Bejelentkezés vagy regisztráció