Főoldal
Ha megkapnák, már októberben meghaladnánk az egész évre tervezett költségvetési hiányt.
Oszkó Péter szerint a kormányváltás vesztesei lehetnek a tőzsdén a politikai hátszéllel működő cégek, amelyek részvényeinél a befektetőknek számolniuk kellett az árfolyamkockázattal. A volt pénzügyminiszter szerint ugyanakkor a Mészáros Lőrinc érdekeltségeinél a vagyonvisszaszerzés miatt esetlegesen bekövetkező tulajdonosváltás önmagában még nem indokol árfolyamesést.
Jordán Tamás nem akart protekciót kérni Jordán Adél színművészetis felvételijénél, de tud olyan egyetemekről, ahol ez megtörtént.
A Google nem engedi teljesen kikapcsolni a mesterséges intelligenciával készített keresési összefoglalókat, de néhány egyszerű módszerrel elérhető, hogy ne kelljen többé ezeket nézegetnünk.
Az utóbbi hetekben feltűnően több hajszál marad a fésűdben vagy a zuhanyzóban? Nem feltétlenül kell rögtön a legrosszabbra gondolni. Ősszel sokan tapasztalnak fokozott hajhullást, amely összefügghet a haj természetes növekedési ciklusával. Mutatjuk, mi állhat a háttérben, meddig tarthat, és mikor érdemes komolyabban venni.
Jövőre szinte minden bizonnyal megszűnik a vállalkozások évi 5000 forintos kötelező kamarai hozzájárulása – derül ki a Tisza-kormány szerda késő este benyújtott törvényjavaslatából. A módosítás a hátralékok behajtásáról szóló rendelkezést is eltörölné, a kamarai regisztráció azonban továbbra is kötelező marad. A díj eltörlése mintegy több mint 900 ezer vállalkozást érint, a kamarai rendszer pedig évente nagyjából 4,5 milliárd forint bevételtől eshet el.
Régió
Anami
2026. 10. 28., sze - 08:30
Több mint hárommilliárd forintos pénzmosás és 660 millió forintot meghaladó adócsalás gyanúja miatt indított eljárást a magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A gyanú szerint egy bűnszervezet a koronavírus-járvány idején lélegeztetőgépek és egészségügyi maszkok állami…
KEZDÉS: 18.00. Az eddig hibátlan spanyol Girona lesz az Olaj ellenfele Szolnokon a negyedik számú európai sorozat 4. fordulójában.
„Biztosan lesznek változások a legutóbbi mérkőzéshez képest, de most is nyerni akarunk” – jelentette ki Andoni Iraola, aki az utóbbi kilenc alkalommal egyszer sem küldte ugyanazt a kezdőcsapatot pályára.
November elejétől fokozatos lehűlés várható.