Főoldal

0 komment

Kiderült, mennyit költött Leslie Mandoki luxusellátására a magyar állam – Orbán Viktor keretét terhelték a kiadások

Annak ellenére, hogy Leslie Mandoki szeptember elején tett nyilatkozatából megtudhattuk, hogy nem tartja magát Orbán Viktor hívének, sőt, már az új miniszterelnöknek hálás hazánk külpolitikai fordulata miatt a választás óta, egészen szép összeget költött az előző kormányzat a Németországban élő zenész vendéglátására az elmúlt két évben. A Külügyminisztérium adataiból kiderül, egészen pontosan mennyit.
0 komment

Martin József Péter: Orbán Viktor biztosan tudott a Magyar Nemzeti Bank ügyeiről

A Magyar Nemzeti Bank körüli ügyekben nemcsak Matolcsy György korábbi jegybankelnök felelőssége merülhet fel, hanem a legfelsőbb politikai vezetésé is. Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója szerint politikai naivitás lenne azt feltételezni, hogy Orbán Viktor nem tudott a történtekről. A szakember a KlikkTV Napi Pol című műsorában az elszámoltatásról, a közpénzek útjáról és a magántőkealapok átláthatatlanságáról is beszélt.
0 komment

10,5 billió forint az összbevétel, a kaszinók és a kék óriásplakátok vittek mindent: itt a legnagyobb magyar magáncégek listája

Tízbillió forint fölötti együttes árbevételt hozott össze tavaly a legnagyobb magyar magánvállalatok százas listája, a Magyar 100. A cégek háromnegyede növelni tudta árbevételét, de a nyereség kevésbé jött könnyen.
0 komment

Október 28.: fordulópont vár három csillagjegyre

Október 28-án különleges energiák uralják az eget, hiszen a Hold az Ikrek jegyében jár. Ez az asztrológiai állás nemcsak a kommunikációt és a tisztánlátást erősíti, hanem három szerencsés csillagjegy számára igazi fordulópontot jelenthet az életükben. A nap üzenete egyszerű, mégis mély: néha csak annyi kell a boldogsághoz, hogy más szemszögből nézzünk egy helyzetre. És pontosan ez történik most a Kos, a Bak és a Halak jegy szülötteivel. Nézzük, mi vár rájuk ezen a különleges szerdán!
0 komment

A semmire is százmilliókat tapsolt el a leghaszontalanabb vagyonkezelő alapítvány, de már vége

Még a végóráiban is szórta a közpénzt az egykori Fudan Alapítvány, amely pedig se ezen a néven, se később, Tudás-tér Alapítvány néven sem csinált lényegében semmit. A Tisza-kormány által megszüntetett kekvák közül ez volt az egyik legfeleslegesebb.

Bejelentkezés vagy regisztráció