Főoldal
Trump második ciklusának intellektuális hátországát három csoport rajzolja ki: a fundamentalista keresztények, az amerikai nacionalisták és a Szilícium-völgy befektetői. Más és más ideológiai alapon támadják a képviseleti demokrácia intézményeit és az általános jogegyenlőséget – de összeköti őket a hit, hogy az emberiség gyors pusztulásra ítéltetett. És a világ végét csak a kiválasztottak élhetik túl.
Nem talál szabad időpontot az algyői gyermek-jégkorongcsapat számára az algyői jégcsarnokban a létesítmény működtetője, egy szegedi sportegyesület, pedig vannak üres órák. A háttérben három felnőtt ember konfliktusa áll, közülük kettőnek köze sincs a jégkoronghoz – expolitikusok.
Aggasztóan sok, és egyre több honfitársunk küzd alapvető szövegértési nehézségekkel, ha írott szöveggel szembesül. A gondok kisgyermekkorban kezdődnek – a miérteket próbálta feltérképezni a Pécsi Tudományegyetem több mint száz ötödikes tanuló alapos vizsgálatával. A szegénység és a digitalizáció mellett a közoktatás rendje is lefelé húz. Ez utóbbin lehetne a leghamarabb változtatni.
Hibába riogatott ezzel a kampányban (és azóta is) a Fidesz, de hiába remélték ezt szakértők és iparági szereplők is, a rezsicsökkentés jelenlegi rendszere nem nagyon változik – egyelőre. Gáz lesz, egy ideig biztosan nem olcsón.
Október elején megyénkben összesen 2281 védelmi létesítményt tartottak nyilván.
A Gólvonal mai adásában Nagy Viktor műsorvezető Szarka Andrással és Hrutka Jánossal átbeszélte a nemzetközi futball aktualitásait. Kitárgyalták Harry Kane Aranylabdáját, a PSG - Barcelona BL-rangadó tanulságait, Hvicsa Kvarachelia súlyos sérülését.
A következő években visszafogott béremelkedés lesz Magyarországon a Tisza-kormány 2030-ig tartó kitekintése szerint. A reálbérek lassú növekedése miatt a fogyasztás bővülése is lassul. Mindezek alapján kimondhatjuk, hogy teljesen új jövedelempolitika vár az országra az eddig megszokotthoz képest.
A Girona a szünetben még 14 ponttal vezetett, a végén viszont a szolnokiak örülhettek, két ponttal nyertek.
Első gólját szerezte dunaszerdahelyi színekben a Burkina Faso-i válogatott Julien Bationo.
A zöld-fehérek a ráadásban fektették két vállra a Grazt.