Főoldal
Áder János, Schmidt Mária és Bóka János is beszédet mond.
+6 hasonló
Egy étteremben fotózták le.
+6 hasonló
Az illeték jelenlegi százalékos mértékén nem változtatnak, viszont nem szeretnének kevesebb pénzt sem beszedni ebből, így ennek tranzakciónkénti maximális összegét a tervek szerint növelni fogják.
+6 hasonló
Így a műtéten túl egyelőre nem lesz szükség másra.
+6 hasonló
Az Európai Bíróság ítélete még nem teljesült.
+6 hasonló
„Egyidőben az útlevelet megküldöm” – írta kézzel írt levelében a magyar futballválogatott 2019-től kezdve elvileg sportdiplomáciai feladatokat is ellátó volt csapatkapitánya.
+6 hasonló
A XV. kerületi polgármester szerint a rendőrség megkezdte az érintett iskolaépületek átvizsgálását.
+6 hasonló
Sinisa Mali megerősítette, hogy az ügylet nyomán növekedne Szerbia részesedése a vállalatban. Elmondása szerint írásos megállapodás született arról, hogy a szerb állam tulajdonrésze mintegy 30-ról 35 százalékra emelkedjen.
+6 hasonló
Őrizetbe vették a feltételezett támadót.
+6 hasonló
„Ez biztos” – közölte az ukrán nagykövet. Elmondása szerint az EU kérte a találkozót, amire mindkét vezető rábólintott.
+6 hasonló