Főoldal
A város polgármestere azt mondta, már három különálló esetről tudnak.
„Nem volt időm felöltözni" - mondta az elnök.
A négyszeres Oscar-jelölt rendező egy lőtéren gyakorolt éppen, amikor el akarta tenni a tokjába a fegyverét, ekkor történt a baleset.
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét.
+6 hasonló
KÉK-hírek
S_Georgina
2026. 11. 01., v - 10:49
Ma van mindenszentek napja.
+6 hasonló
A rendőrök két órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 18 éves helyi férfit.
Az inflációs emelés mellett külön emelések jönnek a kisnyugdíjasoknál: akiknek a nyugdíja nem éri el a 108 ezer forintot, azok 120 ezer forintot kapnak.
Kizárta Donald Tusk lengyel kormányfő a kialakult alkotmánybírósági válság kompromisszumos megoldását.
+6 hasonló
Az amerikai elnök azt szeretné, ha bunyósokat is vinne magával a Fehér Házba, mert „meg kell védeni az országot az őrült baloldaltól”.
+5 hasonló
Szabadság
Emberi maradványokat találtak annak a kereskedelmi hajónak a fedélzetén, amelyet október 15-én dróntámadás ért a Fekete-tengeren, a román partok közelében. A sérült vízi járművet javításra a bulgáriai Várnába vontatták, ahol a roncsok eltakarítása közben bukkantak a maradványokra – közölte szombaton a várnai ügyészség. A támadást követően a tizenkét fős legénység öt tagját sikerült kimenteni, hét tengerésznek azonban nyoma veszett.
+5 hasonló