#Belföld
Az intézmény kommunikációs irodája mindenkit megnyugtatott, hogy csak egyszeri intézkedésről van szó, és a mozgóbérek nem vesznek el, azokat decemberben fizetik ki, a novemberi hónapra pedig emelt szintű, kamatmentes fizetéselőleg felvételét is biztosítják.
Benőtt lábköröm, lemerült vérnyomásmérő, elveszett lakáskulcs, székletszag. Ilyen és hasonló problémák miatt is riasztották a mentőket az utóbbi időben Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) közleménye szerint. A szakszervezet azt írta: a mentés legnagyobb problémáját továbbra is az indokolatlan hívások jelentik.
Új pénzügyi korlátokhoz kötné a különösen drága gyógyszerek egyedi támogatását az Egészségügyi Minisztérium. A tervezet a gyógyszergyártóktól jelentős árengedményeket várna el, továbbá felső összeghatárokat szabna a kezelések finanszírozására. Egyelőre az még nem tisztázott, mi történne a már megkezdett terápiákkal.
Magyarország néhány éven belül bevezetheti az eurót, ehhez azonban tartósan csökkenteni kell a költségvetési hiányt, teljesíteni kell az uniós gazdasági feltételeket, és legalább két évet el kell tölteni az euró előszobájának számító árfolyam-mechanizmusban.
Nem sikerült rendezni a budapesti parkolás átalakítása körül kialakult konfliktust a főváros és a kerületi önkormányzatok között. A Budapesti Önkormányzatok Szövetségének hétfői rendkívüli ülésén a polgármesterek úgy döntöttek, csak a bevételek elosztásának és a lakossági kedvezmények részleteinek megismerése után foglalnak állást. Más kérdésekben ugyanakkor sikerült közös nevezőre jutni: a kerületek több önkormányzati hatáskört és a gépjárműadó bevételeinek visszaadását követelik.
Felfüggesztette a Budapesti Értéktőzsde a csődeljárás alatt álló Bayer Construct kötvényeinek kereskedését, miután Balázs Attila építőipari vállalata nem adott megfelelő tájékoztatást több mint négymilliárd forintnyi esedékes fizetési kötelezettségéről. Az ügy különösen érzékenyen érinti a Magyar Nemzeti Bankot, amely korábban közel 21 milliárd forintért vásárolt a társaság kötvényeiből. A Tiborcz István üzlettársaként is ismert vállalkozó cégének pénzügyi válsága a zuglói kormányzati…
Függetlenek vagyunk, és azok akarunk maradni a kormányváltás után is. Mindez Önön is múlik. Kérjük, támogassa a Klubrádió működését! Segítsen 2026-os második félévi – őszi – túlélési gyakorlatunk során, hogy Magyarország szabad hangja ne tűnjön el!
Kárpáti Igaz Szó
Ukrajna tárgyalásokat folytat Lengyelországgal és Szlovákiával arról, hogy az ukrán gabonát szállító teherautók vámellenőrzését az Európai Unió területén végezzék el. Az intézkedéssel az orosz dróntámadásoknak kitett határátkelők és a várakozó járművek biztonságát szeretnék növelni – írja a Financial Times. Az elmúlt hetekben az orosz dróncsapások rendszeresen veszélyeztették az ukrán mezőgazdasági termékeket szállító kamionokat a határ […]
Kárpáti Igaz Szó
Két személy tett feljelentést a kőrösmezői rendőrségen, akik egy verekedés következtében könnyebb testi sérüléseket szenvedtek. A helyi lakosokra, akik közül az egyikük rokkant háborús veterán, rátámadt egy agresszív személy, majd a szóváltást követően ütlegelni kezdte őket. A sértettek szerencsére nem szorultak kórházi ápolásra. A megadott személyleírás alapján a rendőröknek rövid idő alatt sikerült beazonosítani és […]
Kárpáti Igaz Szó
A háború, az elvándorlás és a bizonytalan jövő ellenére vajon milyen lehetőségek várnak a kárpátaljai fiatalokra szülőföldjükön? Van-e értelme itthon tanulni, szakmát szerezni és hosszú távra tervezni A legfontosabb talán az, hogy a fiatalok ne kényszerből, hanem valódi lehetőségeik mérlegelése után dönthessenek arról, hol képzelik el a jövőjüket. KISZó-összeállítás Turóci-Sütő Jolán, az Ungvári Egyetem Ukrán–Magyar […]
Kárpáti Igaz Szó
A háború óta Kárpátalja, különösen Ungvár és Munkács Ukrajna egyik legkeresettebb és legdrágább lakáspiaci térségévé vált. A viszonylagos biztonság, az európai uniós határ közelsége és a keleti országrészből érkező áttelepülők folyamatosan növekvő lakásigénye építkezési hullámot indított el. Az új lakóparkok megjelenése munkahelyeket teremt, beruházásokat vonz, és hosszabb távon a térség fejlődését is segítheti. A kérdés […]
Kárpáti Igaz Szó
Egy apró változás is fontos jel lehet A mellrák a nők körében világszerte a leggyakoribb daganatos megbetegedés. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente több mint 2,3 millió új emlőrákos esetet diagnosztizálnak, és mintegy 670 ezer ember hal meg a betegség következtében. A mellrák továbbra is az egyik legjelentősebb közegészségügyi probléma, ugyanakkor a korai felismerés […]
Kárpáti Igaz Szó
Úgy látszik, a háború ötödik évében sem tanultuk meg, hogy Ukrajnában egyetlen biztató nyilatkozatnak sem szabad feltétel nélkül hinni. A minap még arról beszélt az energetikai miniszter, hogy a tavalyi tapasztalatokból okulva idén jobban megvédték az energetikai létesítményeket, így az áramellátás sem lesz olyan katasztrofális, mint korábban. Aztán Zelenszkij elnök állítása szerint október 17-én hajnalban […]
Első alkalommal észleltek Gerany típusú, sugárhajtású orosz drónt Kárpátalja légterében október 25-én, vasárnap reggel. A pilóta nélküli légi jármű Ivano-Frankivszk megye felől érkezett, majd irányt változtatva Lemberg megye felé repült tovább. A berepülésről Roman Tarabij, a Munkácsi Járási Tanács elnöke is beszámolt. A rendelkezésre álló információk szerint az orosz drón Ivano-Frankivszk megye irányából lépett be […]
Ukrajnában tovább csökkent a lakosság száma. A legoptimistább becslések szerint is alig haladja meg a 28 millió főt, a pesszimista mérések szerint mára 20 millióra is zsugorodhatott az országban élők száma. 2026 első felében mindössze 73 ezer születést regisztráltak a háború által sújtott országban. Az előző évekhez képest is tovább romlott a helyzet, figyelmeztetett Ella […]
Szabálysértést követett el egy VAZ típusú személyautó vezetője, amiért a járőrök igazoltatás céljából félre állították. Az intézkedés folyamán arra derült fény, hogy a férfi jogtalanul használta a járművet, mivel vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A jegyzőkönyv kiállítása folyamán az utasa megpróbálta lefizetni a járőröket, hogy hunyjanak szemet a szabálysértések felett. Az egyenruhások többször is felszólították, hogy […]
Kárpátalján ismét túllépték a törvény adta jogkörüket a toborzók. Bírósági ítélet mondja ki, hogy legalább három esetben úgy fosztottak meg diákokat a felmentésüktől a sorozótisztek, hogy ahhoz semmiféle jogalapjuk nem volt. A megyei közigazgatási bíróság leiratából kitűnik, hogy három egyetemistát felmentésük ellenére vittek be a TCK irodájába, ahol azzal az érveléssel, hogy nem ismerik kellőképpen […]
Az ukrán gazdasági minisztérium 0,1 százalékra rontotta a gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a júniusban várt 1,3 százalékról – közölte a kijevi szaktárca. Olekszandr Kravcsenko miniszter elmondta, az év elején még 2,4 százalékos GDP-növekedésre számítottak az idei évre. Ezt az adatot júniusban 1,6 százalékra, most pedig 0,1 százalékra rontották. A növekedési kilátások romlásának okai között […]
Ungváron változatlanul hatalmas a kereslet az új építésű lakások iránt, derül ki a Forbes magazin ukrajnai kiadásából. Idén már 17,6 százalékkal bővült a kereslet, ez a legmagasabb arány országos vetületben is. A kárpátaljai megyeszékhelyet ebben a rangsorban Lemberg és Ternopil követi. Ami az új építésű lakások négyzetméterenkénti árát illeti, Ungvárt csak Kijev és Lemberg előzi […]
Halálos közúti baleset történt a Rahói járáshoz tartozó Kosztilivka (Barnabás) település közelében. A rendőrségi helyszínelés megállapította, hogy a BMW személygépkocsi vezetője túl gyorsan hajtott, nem vette figyelembe az időjárási körülményeket, aminek következtében az egyik kanyarban lesodródott az útról, és az útszéli korlátnak csapódott. Az autó 20 éves rahói utasa a helyszínen életét vesztette, a sofőr […]