#Belföld
Kevesesebb mint két héttel a moratóriumuk lejárta előtt még mindig nem tudják a babaváró hitellel rendelkező, az első 5 évre előírt, majd meghosszabbított gyermekvállalási határidőt nem teljesítő házaspárok, mi lesz a hitelükkel. Bizonytalanságban vannak ezzel kapcsolatban egyelőre a bankok is.
Megkezdte a 2020-as Nemzeti alaptanterv (NAT), a kapcsolódó kerettantervek, valamint az érettségi követelmények felülvizsgálatát az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A korrekciók elsődleges célja a kötelező tananyag mennyiségének és a diákok terheinek csökkentése, az új szabályozás pedig a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben jelenhet meg az iskolákban – derült ki a szaktárca tájékoztatásából, amelyről Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter számolt be Facebook-bejegyzésében.
A Portfolio-nál idén is díjazzuk a magyar vagyonkezelési, alapkezelői és privátbanki piac kiemelkedő szereplőit a november 11-ei Portfolio Professional Investment Day rendezvény keretein belül. De nem csak a zsűri döntésén fog múlni: szavazz Te is ezen a linken, segíts nekünk dönteni, melyik ma a legjobb befektetési alap, alapkezelő, privát- és prémium bank Magyarországon!
Élet-halál harcot vívott az X-Faktor új kedvence.
Hankó Balázs és a korábbi kormányzat más vezetői is nyomást gyakoroltak az ELTE-re egyes oktatók nyilvános megszólalásai miatt – állította Darázs Lénárd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora a Kontrollnak adott interjújában. Az egyetem vezetője szerint volt, amikor az érintett munkatársak eltávolítása is felmerült.
Közösen ismertette a tervezetet Kármán András pénzügyminiszterrel. A kormányfő szerint tisztában vannak azzal, hogy vannak, akiknek magasabb fizetést kellene adni, de az ország helyzete egyelőre ennyit enged.
Az Orbán-kormány nagyon mást ígért.
Már a Telex is részletesen foglalkozik a Magyar Nemzet által korábban feltárt Ruff-lista körüli kérdésekkel, miközben újabb részletek derülnek ki a minisztériumok működési zavarairól.
A férfit nyolc évre kiutasították Magyarország területéről.
Reagált az ORFK az ATV megkeresésére. A hatóság hallgat a feljelentésekről, de a válaszában közölte: eljárás nem indult.
Szűcs Tamás, a közmédia korábbi felelős szerkesztője a Kultúrtáj vendége!
Néhány nap alatt több mint 150 milliós kárt okozott, mégsem tartóztatták le a fiatal férfit.
Átlépte az egymillió forintos lélektani határt a magyarországi lakóingatlanok átlagos hirdetési négyzetméterára 2026 szeptemberében. A legdrágább térség továbbra is Budapest, ahol átlagosan 1,501 millió forintos négyzetméterárral találkozhatnak a vásárlók. A fővároson kívül Veszprém és Somogy vármegye is a legmagasabb árfekvésű területek közé tartozik. A vidék tekintetében is jelentős eltérések tapasztalhatók az árazásban. A megyeszékhelyek közötti versenyt Debrecen vezeti, ahol az átlagos…
1465 milliárd forinttal vágja meg az állam kiadásait a kormány a 2027-es költségvetésben, amihez érdemben hozzájárul a Fidesz kormányzása alatt kilövő költségvetésű közmédia áramvonalasítása.
Több térségben is jelentős változás jön.
Rétvári Bence élesen bírálta a Tisza-kormányt az anyák szja-mentessége miatt.
Panasszal fognak élni ellene.
Az agrárminiszter tanácsadójának is felkért vállalkozó szerint a kormány döntése miatt termelők mehetnek tönkre, és tömegek veszíthetik el a munkájukat.
Dömötör Csabát, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőjét kérdeztük a strasbourgi plenáris ülés szünetében.