#Belföld
Szakmai és dokumentációs hiányosságokat tárt fel a vizsgálat.
+2 hasonló
Volt olyan szer, amelynek 94 százalékos volt a konyhasótartalma.
+1 hasonló
A hétfői fenyegetés újabb kérdéseket vetett fel.
Nem árt előre felkészülni!
Téves létszámot adtak le.
+3 hasonló
A program széles körben elérhető lesz ismét.
Új arccal frissült a körözési adatbázis.
+1 hasonló
A háromszéki Maksa korábbi polgármestere, a községet később polgármesteri hatáskörrel vezető alpolgármester, valamint egy önkormányzati képviselő ellen emelt vádat a kézdivásárhelyi ügyészség. A vád szerint több éven keresztül valótlan vagyonnyilatkozatokat nyújtottak be: gépkocsikat, ingatlanokat és jelentős pénzösszegeket hagytak ki belőlük.
Kedden 18 órától lezárták a forgalom elől a Transzfogarasi út (7C jelzésű országút) egy részét a havazás, a köd és az alacsony hőmérséklet miatt - közölte Facebook-oldalán az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Vállalat (CNAIR).
Zlati Róbert szerint a felháborodások hátterében elsősorban az áll, hogy az érdemi egyeztetések elmaradtak.
Pósfai Gábor: csak a vizes vb több mint 80 milliárdba került volna, ezt 39 milliárd alattira faragták le.
Lélegeztetőgépeket és maszkokat szállított a társaság a covid idején. Két embert már őrizetbe vettek, egy férfit Ausztriában fogtak el, egy másik vélhetően Indonéziában van.
Nem él könnyű időszakot az ország egyik meghatározó iroda- és iskolabútor cége, a Gyulai Fafém Bútor Zrt.: ingadozó árbevétele 2024-ről 2025-re óriásit esett, ami tetemes elbocsátással járt.
Megszüntette az Amnesty International foglalkozásait a verőcei református iskola. A civil szervezet az iskolai erőszak megelőzéséről tartott programokat, de többen bírálták az intézményt, amiért szerintük genderpropagandát terjesztő szervezetet engedett be.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb eseményeit. Tudósítóink az ország…
Hazaengedték hétfőn a kórházból azt a 28 éves matematikatanárnőt, akit egy 13 éves diák múlt hétfőn késsel megsebesített egy besztercei iskolában – közölte kedden a Beszterce-Naszód megyei sürgősségi kórház szóvivője.
Az elmúlt évek időjárása a szervezőket is elgondolkodtatta.
+4 hasonló
A Tisza-kormány méltányos rendezést ígér annak a hitelt korábban felvevő 25 ezer családnak, akiknél nem valósult meg a gyermekvállalás. Kármán András arról beszélt, a hitelkonstrukció megmarad, de "kijavítják a hibáit".
Kárpáti Igaz Szó
Ukrajna és Oroszország október 27-től ideiglenes tűzszünetet vezet be a Herszon megyei, orosz megszállás alatt álló Oleski térségében. A harci cselekmények felfüggesztésére egy humanitárius művelet lebonyolítása érdekében van szükség. Az ukrán és az orosz vezérkar péntek este jelentette be, hogy a kijelölt területen október 27-én, kedden hajnali 3 órától, kijevi idő szerint lép életbe a […]
+1 hasonló
Az ukrán parlament újabb 90 nappal, 2027. január 29-ig meghosszabbította a hadiállapotot. A döntés értelmében Ukrajna az új évet is hadiállapot és általános mozgósítás mellett kezdi meg – számolt be az Unian hírügynökség. Az ukrán Legfelsőbb Tanács október 26-án megszavazta a hadiállapot újabb három hónappal történő meghosszabbítását. A Volodimir Zelenszkij államfő által benyújtott, 16182-es számú […]
Az ütközésben egy ember megsérült.