#Belföld
Betörtek a lövői önkéntes tűzoltók szertárába, és ellopták a tűzoltóautójukon tárolt akkumulátoros feszítővágót. Az eszközt többek között közlekedési baleseteknél használják a mentéshez, hiánya pedig akár emberéleteket is veszélybe sodorhat.
Kiderült ugyanis, hogy a hangoskodó társaságnál jókora mennyiségű dohánytermék is lapul.
Már eltelt több mint fél év a kormányváltás óta, de a Tisza Párt egyre több választási vállalásáról derült ki, hogy nem, vagy csak részlegesen tudják úgy teljesíteni, ahogy a kampányban ígérték.
Sűrű ködre vonatkozó azonnali (nowcasting) figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfő reggel nyolc megyére.
Az ukrán támogatás felboríthatja az uniós költségvetési tárgyalásokat.
Több mint a harmadával lőtt mellé a hiánycélnak a Fidesz-kormány a 2025-ös, utolsó teljes kormányzati évében. A zárszámadási törvény kikerült tervezete alapján a gazdasági stabilitás helyett jelentős hiánynövekedés, emelkedő államadósság és gyakorlatilag stagnáló GDP kísérte az utolsó esztendőt.
Pár napja belehalt a sérüléseibe az a férfi, akit még a nyáron bántalmaztak Hajdúszoboszlón. A rendőrség jelenleg is eljárást folytat az ügyben, most már halált okozó testi sértés miatt. A családnak viszont extra fájdalom a gyászban, hogy jelenleg nincs pénzük az apa méltó eltemetéséhre, segítség nélkül nem tudják kifizetni a szertartás költségeit. Az idő rövid, már csak pár napjuk maradt arra, hogy ne csak egy árva fakereszt emlékeztessen a néhai Pataki Jánosra.
Súlyos korrupciós ügybe keveredett Srí Lanka egykori first ladyje, Shiranti Rádzsapaksza. A 73 éves nőt azzal gyanúsítják, hogy egy gyermekkórháznak szánt, állami forrásból származó pénzt luxusingatlan vásárlására fordított. Bár októberben börtönbe került, egészségügyi okokra hivatkozva később kiengedték.
Egy tűzoltót megsebesítettek, egy rendőr- és egy tűzoltóautót megrongáltak az éjszaka, miután egy Szent Demeter napi tűzgyújtás elfajult.
Őrtüzek gyújtásával jelezték a helyi közösségek vasárnap Székelyföldön Székelyföld Autonómiájának Napján, hogy a tájegység őshonos lakossága igényt tart a területi autonómiára.
Az autóipar továbbra is a magyar gazdaság egyik zászlóshajója.
Egy este bekövetkezett, és csak az éjszaka közepén elhárított vasúti hiba miatt a CFR Călători Dacia nemzetközi vonata tíz óra alatt tette meg a Brassó és Segesvár közötti 128 kilométeres távolságot.
A 2026/202-es törvény alapján 2027. január 1-jétől vezetik be az úgynevezett megtakarítási és befektetési számlákat (CEI), amelyek segítségével bárki félretehet és befektethet pénzt, hogy az állami vagy magánnyugdíja mellett további jövedelemre tehessen szert időskorában. A számlák megnyitása önkéntes lesz, és bankoknál, valamint engedéllyel rendelkező befektetési szolgáltatóknál lehet majd igénybe venni őket, egy személy pedig akár több ilyen számlával is rendelkezhet. A megtakarított összeget…
Matolcsy György letartóztatása után további esetekre számít Kósa Lajos.
A Fidesz ragaszkodott hozzák, hogy Hankó Balázs letartóztatása alatt is megtartsa képviselői mandátumát, és a KDNP sem várja el Seszták Miklós lemondását. De vajon a rácsok mögül is eleget tud-e tenni a választóktól kapott megbízásának egy képviselő?
A Dunaszerdahelyi járásban a rendőri állomány több mint negyede hiányzik.
A személyes ellentétek mögött a párt irányításáról, a politikai stratégiáról és jelentős pénzügyi érdekekről folyó küzdelem rajzolódik ki.
Szlovénia történetének legnagyobb illegális cigerettagyárára bukkantka szlovén hatáságok október 13-án.
Nyugat felől határozott felhőzetcsökkenés indult meg az ország felett, a csapadék súlypontja fokozatosan a keleti országrészre helyeződik át, majd a déli órákra a legtöbb helyen teljesen eláll az eső. Míg a Dunántúlon és a középső tájakon egyre több napsütésre van kilátás, addig északkeleten egész nap borongós marad az idő.
Az eljárás attól is függ, melyik országban találják meg őket.