#Belföld

0 komment

Gyalogosgázolás: egy 54 éves férfi vesztette életét a balesetben

A közlemény szerint a baleset Gyímesfelsőlok (Lunca de Sus) közelében történt – írja az Agerpres. Az első vizsgálatok alapján egy Gyímesfelsőlok felől Csíkszereda irányába haladó gépkocsi 66 éves férfi sofőrje elgázolt egy 54 éves férfit, aki az út szélén haladt. Az elgázolt férfi halálos sérüléseket szenvedett, a megyei mentőszolgálat csapata hiábavaló kísérletet tett az újraélesztésére. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben és folytatja a nyomozást.
0 komment

Végső búcsút vesznek Papp „Csicsó” Lászlótól

Nyilvánosságra hozta Papp „Csicsó” László búcsúztatásának időpontját a gyászoló család. A virrasztást október 26-án, hétfőn 17 órától tartják, a temetési szertartás pedig október 27-én, kedden 13 órakor kezdődik a Rulikowski temető Frențiu kápolnájában. Mint arról korábban beszámoltunk, a váradi sportélet közismert alakja október 21-én, szerdán délután, kilencvenkét éves korában hunyt el a nagyváradi megyei kórházban. Papp Lászlót több nemzedék is ismerhette a futballpályák mellől. Játékosként…
0 komment

Hallottam, ahogy a rendőrök kiabálnak, hogy „művész úr!”, majd gumibottal püfölni kezdték az ajtót

Galántai György egész életét végigkísérte a művész és a hatalom szembenállása. Már kamaszként oroszellenes táblákat készített az 1956-os forradalomban, aztán tömegszex rendezésének vádjával a hatóság bezáratta a balatonboglári kápolnaműtermét, később beszervezett ügynökök figyelték meg, a belügy pedig rendre lekapcsolta a levelezéseit. Orbán Viktort viszont már 1990-ben Kun Bélának tartotta. Interjú a földalatti avantgárd legendás alakjával és feleségével-alkotótársával, Klaniczay Júliával.
0 komment

Több százezer nyugdíjas jövedelme az 1300 lejt sem éri el Romániában

Közülük 850.009-en az állami nyugdíjrendszerhez tartoztak, 35.736 személy pedig a mezőgazdaságban dolgozott korábban. Az állami nyugdíjrendszerhez tartozó nyugdíjasok esetében a szociális juttatás átlagértéke 539 lej volt. A legmagasabb összegű juttatásokat Máramaros (635 lej), Hunyad (603 lej), Kolozs (597 lej), Beszterce-Naszód (594 lej) és Prahova (593 lej) megyében fizették ki – írja az Agerpres. A szociális juttatásban részesülő nyugdíjasok száma Bukarestben (40.537 személy), valamint…

Bejelentkezés vagy regisztráció