#Belföld
A közlemény szerint veszélyes tárgyak jogtalan birtoklása és használata, fizikai bántalmazás és garázdaság bűntette miatt indult büntetőeljárás az ügyben.
Az incidens a pitești-i Armand Călinescu Műszaki Szakközépiskolában történt csütörtök reggel, a 9 órás szünetben, az iskola mosdójában – írja az Agerpres.
Az első vizsgálatok szerint a kilencedik osztályos fiú egy bozótvágó kést vitt magával az iskolába, majd egy konfliktus során egyik osztálytársát az alkarján megsebesítette, egy másikat…
Jelentős gazdasági hasznot hajthatna a beruházás.
A 15 százalék édeskevés, de erről sem kérdeztek meg minket – mondják a csalódott rendőr szakszervezetek. Az egyenruhások lemorzsolódását ez nem fogja megállítani.
Székházostrom, szabadon emberekre vadászó, őket félholtra verő rendőrök – húsz éve volt az a bizonyos ősz, amikor Budapesten Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét követően elszabadult a pokol. Forradalom nem volt, a kormány is maradt, valahol mégis dolgunk van még 2006-tal. A Fülke vendége Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője és Földes András, a HVG tudósítója. 2006-ban mindketten az Indexnél dolgoztak – Bodoky a lapnál éveket töltött a 2006-os rendőrattakok feltárásával, Földes pedig a…
A bíróság azt is figyelembe vette, hogy a kérelmezők jövedelme és nyugdíja jóval meghaladja a romániai átlagot, ezért nem tekinthetők kiszolgáltatott helyzetűnek.
A harmadik helyen zárta a szavazást a szoborállítási terv.
A tokiói Liszt Intézetben egyedülálló kulturális diplomáciai innováció valósult meg: megszületett az intézet és egyben Magyarország első hivatalos térillata, a „Hangari no Hana”, azaz Magyarország Virágai. Az intézetvezető, Merényi Krisztina célja az volt, hogy a kiállítások és a koncertek mellett a szaglás érzékszervét is bevonják az országimázs építésébe, így a látogatók egyetlen szippantással megtapasztalhatják a magyar tájak hangulatát.
Elrendelték a bírósági eljárás elindítását Diana Şoşoacă ellen négy rendbéli jogellenes fogvatartás miatt.
Balhét próbált provokálni Szabó Bálint, a különböző politikai megmozdulásokon a trombitás performanszairól ismert volt politikus a Rákóczi Szövetség hagyományos, 1956-hoz kötődő egyetemi felvonulásán. Szabó Magyar Pétert vette célba, de a terve nem sikerült.
Sokkal nagyobb béremelést vártak.
Kiss Ambrus számolt be a legfontosabb témákról.
Már a nagyobb gazdaságok tartalékai is elfogytak, és további állami segítség nélkül tömegesen hagyhatják el a termelők az ágazatot.
Grandiózus tervekről beszélt a miniszter.
A szakemberek egész éjszaka dolgoztak a hiba elhárításán.
Megtalálták a sérülékenységet, ami több mint 10 éve ott rejtőzött a rendszerekben.
Az EJEB lényegében megerősíti a Bolojan-kormány korábbi álláspontját, hogy a bíróságok nem dönthetnek költségvetési kérdésekben.
A kormányzati oldalak egy részét még az éjszaka állították le, hogy elháríthassák a világszerte nagy port kavaró PHP2Shell-sérülékenységet.
A miniszterelnök szavalt is.
A város önkormányzata lezárhatja a repülőtér tulajdonrészének értékesítését, miután vevőként jelentkezett a térségben működő Qualitrans Cargo Kft.
Egyelőre nem tudni, a férfi milyen kapcsolatban állt az áldozattal, az azonban így is kijelenthető, hogy a nőkkel szembeni, nemi alapú erőszak rendszeres Magyarországon, amibe a kecskeméti eset is beleilleszkedik.