#Belföld
A jegybanki kamatdöntések határozhatják meg a következő napokban a devizapiacok irányát, miközben a dollár erősödése továbbra is nyomás alatt tartja a forintot. A befektetők szerdán elsősorban a Fed esti döntésére és a decemberi kamatpályával kapcsolatos jelzésekre figyelnek, de a csütörtöki EKB-ülés is érdemi mozgásokat hozhat. A magyar deviza szempontjából a nemzetközi folyamatok mellett a hazai gazdasági kilátások is fontosak lehetnek, különösen a pénteken érkező előzetes GDP-adat fényében.…
A kormány kedd este benyújtotta az Országgyűlésnek a jövő évi adótörvényeket, valamint a legkisebb nyugdíj emeléséről szóló javaslatot.
A betegek biztonsága és az egészségügyi szolgáltatások működése nem rendelhető alá a megszorítási céloknak – jelentette ki kedden Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Románia lakóhely szerint nyilvántartott népessége 21,558 millió fő volt 2026. július 1-jén, 0,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Szabadság
Fordulatot hozott az izraeli parlamenti választások szavazatainak összesítése: a kedd esti exit pollokkal ellentétben a szerdai részeredmények Benjamin Netanjahu miniszterelnök jobboldali tömbjének előnyét mutatják. A kormányfő szövetségesei azonban továbbra sem rendelkeznek a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséggel, ahogyan legfőbb kihívója, Gadi Eisenkot centrista tábora sem. A magas részvétellel lezajlott választás legfontosabb fejleményei közé tartozik az arab pártok…
Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a rovott múltú vádlottal szemben.
Április óta elvesztette többségét a Fidesz a győri és a szolnoki közgyűlésben, megszűnt a párt frakciója Pakson és Óbudán. Sorra jelentik be a kilépésüket a képviselők, akik úgy érzik: függetlenként jobb esélyük van a túlélésre, a párt üzeneteivel pedig nem tudnak azonosulni. Ez aggasztó lehet a Fidesz vezetésének, Győr polgármestere szerint viszont csak bűvésztrükk.
Két személyautó ütközött össze Mezőgerebenesen szerda reggel. A balesetben négy ember sérült meg, a helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak, egy személyt a helyszínen újraélesztettek.
Ma sem fognak unatkozni a sport szerelmesei, változatos eseményeket kínálnak a különféle csatornák.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) azt kéri, halottak napján a hősi halottak emlékére is gyújtsanak gyertyát az emberek.
Még a végóráiban is szórta a közpénzt az egykori Fudan Alapítvány, amely pedig se ezen a néven, se később, Tudás-tér Alapítvány néven sem csinált lényegében semmit. A Tisza-kormány által megszüntetett kekvák közül ez volt az egyik legfeleslegesebb.
Akár 18 fokot is mérhetünk szerdán.
+1 hasonló
Egyre alacsonyabbak lesznek a napi maximum-hőmérsékletek, leginkább ezen a téren érzékelhetünk majd változást az elkövetkező napok időjárásában.
A választások előtt háromszor is meghirdette az állam, mégse kelt el a Béla király úti volt kormányzati rezidencia, pedig még az árát is levitték. Április óta nem is próbálják eladni, egyelőre nem dőlt el ugyanis, hogy a Tisza-kormánynak van-e más terve vele.
A Tisza-kormány által még júniusban vállalt november 1-jei határidővel hatályba lép a 322/2026. számú kormányrendelet, amely elsősorban azoknak a házaspároknak nyújt segítséget, akiknél nem teljesült — vagy várhatóan nem fog teljesülni — a gyermekvállalási feltétel. Őket emiatt eddig a kamattámogatás visszafizetésére kötelezték, miközben a hitelük kamatozása kvázi a személyi kölcsönök szintjére ugrott volna. Egyszerre több fronton, többek között részletfizetési kedvezménnyel, alacsony jövedelem…
Veszélyes mikotoxin-szennyezettség miatt azonnali hatállyal visszahívta a forgalomból a Kalifa márkájú hántolt és darált pisztáciatermékek több tételét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság tájékoztatása szerint az Iránból származó magvakban kimutatott aflatoxin komoly egészségügyi kockázatot rejt, ezért nyomatékosan kérik a vásárlókat, hogy semmiképpen se fogyasszák el az érintett készítményeket.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki szeretné magáénak tudni a novemberben érkező Vivo X500 Pro vagy Vivo X500 Pro Max okostelefonokat.
„Ma már pucolni nehéz, teljesen függetlenül attól, hogy valakinek mennyi pénze van” – vélekedik Lakatos András, akit a magyar alvilágban Kisbandiként ismertek meg az emberek. Az 1990-es évek alvilágának egykori, sokat emlegetett figurája egy Facebook-videóban mondta el a véleményét Matolcsy Ádám ügyéről. Szerinte a pénz önmagában nem jelent védelmet, a bujkálás pedig egyre nehezebbé válhat. Úgy látja, a volt jegybankelnök fiának előbb-utóbb vagy a hatóságok kezére kell kerülnie, vagy önként…
Sólyom Zoltán veszi át a Szerencsejáték Zrt. vezetését keddi hatállyal – jelentette be Kármán András pénzügyminiszter Facebook-oldalán.
A főváros összekapcsolja a saját lakásfelújítási programját a kormány kedden bejelentett Wekerle Plusz programjával.