#Belföld
Előző lapszámunkban a lassan 75 éves múltra visszatekintő, hazai gyártmányú farmotoros buszok történetét igyekeztünk összefoglalni annak örömére, hogy az Aeroparkban megrendezett őszi Ikarus-találkozóra ismét hét Ikarus 55 típusú veterán érkezett.
A fiatalember egy edzőteremben esett össze.
Komoly fejtörést okozott a budapesti szálláskeresés Jocinak a Hajtóvadászat során, ám a segítség gyorsan érkezett – legalábbis úgy tűnt. Fecó azonnal felajánlotta a mentőövet: az anyukája örömmel elszállásolta volna Fecó egykori gyerekszobájában, ez azonban egyáltalán nem nyerte el Joci tetszését. Balázsnak persze azonnal eszébe jutott egy jóval pikánsabb alternatívát: felvetette, hogy Joci nagy szerelme, Jakupcsek Gabi minden bizonnyal tárt karokkal fogadná az éjszakára. Kövesd A visszavágó –…
Új felelőse van a programnak, változások is jönnek.
Az Európai Bizottság jóváhagyta szerdán Magyarország 5,4 milliárd eurós tervét az Európai Unió SAFE (Security Action for Europe) elnevezésű védelmi hitelprogramjának keretében – jelentette be a brüsszeli testület szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.
ATV
A választásokat követően jelentősen megnőtt a munkahelyváltás iránti nyitottság a magyar pénzügyi szektor tapasztalt szakemberei és vezetői körében. Egy munkaerő-közvetítő cég több mint négyszáz vezető beosztású szakemberrel került kapcsolatba, akiknek túlnyomó többsége nyitottnak mutatkozott az új lehetőségekre. A folyamat különösen az állami és korábban kormányközeli hátterű pénzügyi intézményeket érintheti. Ez elitcsere?
Az autóbusz sofőrjével alkoholszondás tesztet végeztettek, melynek eredménye negatív lett.
Kevesen tudják, miért vált Eger világszerte ismertté.
A Covid-diktatúra legdurvább oltásra kényszerítése a Honvédségben volt, hiszen aki a kísérleti vakcinákat visszautasította, azt fizetés nélküli szabadságra küldték egy évre, de leszerelési tilalommal is sújtották őket.
Az ukrán parlament nem támogatta azt a módosító javaslatot, amely havi 80 ezer hrivnyában maximálta volna az állami és önkormányzati tisztviselők, valamint a költségvetési intézmények dolgozóinak fizetését. Október 28-án az ukrán parlament első olvasatban tárgyalta a 2027-es állami költségvetés tervezetét, amelyhez több mint ötezer módosító javaslat érkezett – számolt be a PMG.ua. Az 1003-as számú […]
2026-ban már a második sok áldozattal járó vasúti tragédia történt Spanyolországban, a háttérben többen korrupciót sejtenek.
A rendőrség kábítószer birtoklása miatt indított eljárást ellene.
Májer Bálint a helyi médiának is szívesen nyilatkozott az általa vezetett vállalkozásról.
A tesztpálya a vállalat kutatás-fejlesztési tevékenységét szolgálná.
Mintegy 180 millió lej értékű, vissza nem térítendő uniós forrásokból finanszírozott országos programot készít elő az egészségügyi minisztérium a függőségek megelőzésére, kezelésére és az érintettek rehabilitációjára – jelentette be szerdán a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Bejegyzése szerint nappali ellátást nyújtó intézményekből, terápiás közösségekből és rehabilitációs központokból álló országos hálózatot alakítana ki gyermekek, serdülők és felnőttek…
Pósfai Gábor jelezte, hogy a rendőrség problémái túlmutatnak a bérezés kérdésén.
A megbeszélésen Magyarország gazdasági helyzete és az amerikai beruházások ösztönzése került napirendre.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) azzal vádolta szerdán a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR), hogy kormányra kerülése után saját embereit jól fizető tisztségekbe juttatta az állami vállalatoknál.
Megújul a villamospálya és a vágány környéki útpálya a VIII. kerületi Népszínház utcában, a Nagy Fuvaros utcai kereszteződésnél – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Hankó Balázsék börtönének vizsgálatát indoklás nélkül söpörték le az asztalról, az NVVH túlhatalmára pedig szintén nem adtak kielégítő választ.