#Belföld
A szaktárcánál működő SNI-munkacsoport tíz pontban foglalta össze az alapokat, amihez várják a javaslatokat. A részletes átalakítási javaslatok, egyedi stratégiák megalkotása ez után következik.
Változtatni kellene a kórházak finanszírozási módján, hogy ne az ágyak számának függvényében határozzák meg a költségvetést – vélekedett Cseke Attila, aki a fejlesztési tárca mellett az elmúlt hónapokban ügyvivő miniszterként irányította az egészségügyi minisztériumot.
Természetvédelem
Anami
2026. 10. 23., p - 12:22
A palicsi Miroslav Antić Általános Iskola kihelyezett alsó tagozatán a gyerekek a használt elemek gyűjtésével és újrahasznosításával ismerkedtek. A foglalkozás célja, hogy a tanulók megértsék, hogy a veszélyes hulladék megfelelő kezelése mellett az…
Egy elfagyott vízvezeték nemcsak kellemetlenségeket, hanem jelentős anyagi károkat is okozhat, ráadásul az elfolyt víz költsége is a fogyasztót terhelheti.
Idén a szokásosnál korábban, már november 27-én megnyílik a Marosvásárhelyi Karácsonyi Vásár a Színház téren, és egy teljes hónapon át, december 27-ig várja a látogatókat.
Hét év után először javulhat az önkormányzatok pénzügyi helyzete a jövő évi költségvetés alapján – erről beszélt Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A főpolgármester szerint a szolidaritási hozzájárulás tizenöt százalékos csökkentése fontos lépés, elmarad az önkormányzatok követeléseitől. Volt, amiben azonban dicsért. Nem is kicsit.
A Zászlómenet hol csendben halad a Bem tér felé, hol felcsendül egy-egy népdal is a jobb hangú menetelők részéről, majd elhalkul.
Hipp-hopp eltűnt az a 30 éves nő, aki testvérével és párjával együtt Olaszországból lakóautóval hozott be a több mint 60 kg kábítószert Magyarországra. Gyanúsítotti kihallgatása után szabadlábon védekezett. Egy ideje azonban elérhetetlenné vált, és bujkál a hatóság elől, három nemzetközi elfogatóparancsot is érvényben van Hup Teodórával szemben. Ráadásul két különböző fénykép alapján, mert a csinos szőke nő előszeretettel és sűrűn változtatja a fizimiskáját, nem kizárt, ma már egészen másképpen…
Utódja hasonló területről érkezik.
Azt is javasolják az intézményeknek, hogy minden pedagógus ismerje az SNI-irányelveket.
Beszéltünk egy férfival, aki egy fehér galambot tartott a kezében: elmondása szerint egy békegalambot.
Úgy tűnik, Répcelakon betelt a pohár a lovak után az utcán maradó lócitrom miatt. A város önkormányzata a Facebook-oldalán üzent a lótulajdonosoknak, méghozzá nem is akárhogyan. Arra figyelmeztette őket, hogy a közterületen hagyott lócitrom miatt akár bírságot is kaphatnak.
A várakozásoknak megfelelőnek tartja a kormány 2027-es költségvetési tervezetét Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, ugyanakkor több jelentős kockázatra is figyelmeztetett. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a gazdasági növekedés kilátásairól, az állami kiadások csökkentéséről, a vagyonadóról és a rezsicsökkentés fenntartásáról is beszélt.
1848, 1956, 2006, 2026
Láthatóan jóval kisebb az érdeklődés a fideszes rendezvényre, mint a március 15-i Békemeneten.
Fontos, hogy a rendőrség nem irányítja és nem ellenőrzi a választások lebonyolítását.
A Paks II. Zrt. ugyan leszögezi, hogy nincs semmilyen döntés, de a Reuters két különböző forrására hivatkozó értsülése szerint Magyarország fontolgatja, hogy lecseréli a paksi atomerőmű bővítésével megbízott fővállalkozót, az orosz állami Roszatom nagyvállalatot.
A vádiratot korrupció, a bírói függetlenségbe való beavatkozás és további bűncselekmények miatt nyújtották be.
Süt a nap a Műegyetem előtt, békésen várakozik az egyelőre szellős tömeg, amikor kiabálásra és egy kisebb, gyorsan mozgó csoport zavarja fel az állóvizet:
António Costa még idén elfogadtatná az következő uniós költségvetést.