#Belföld

0 komment

Megbénult az európai főváros: történelmi műemlékeknél csaptak össze a tüntetők a rendőrökkel

Országos sztrájkot tartottak és több mint 60 olasz városban összesen több mint egymillióan tüntettek a megélhetési nehézségek és a háború miatt pénteken - közölte a szervező USB szakszervezet, miközben már demonstráló fiatalok Torinóban, majd Rómában több helyen is összecsaptak a rendőrökkel.
+2 hasonló
0 komment

A kormány a rendelkezésre álló költségvetési források függvényében dönt a béremelésekről

A tárcavezetőt a kormányülés utáni sajtótájékoztatón a szakszervezeti bérkövetelésekről, köztük a bukaresti metróüzemeltető vállalat, a Metrorex alkalmazottainak követeléseiről kérdezték, egy esetleges munkaügyi konfliktus kapcsán – írja az Agerpres. Nazare elmondta, hogy a béremelésekről szóló egyeztetések összetettek lesznek, és szorosan kapcsolódnak a 2027-es állami költségvetés kidolgozásához. Hozzátette, hogy a jövő évi büdzsét egy új, már tesztelt és üzembe helyezett elektronikus…
+2 hasonló
0 komment

Jogosítvány nélkül vezetett egy fugyivásárhelyi fiatal

A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a fiatalember 1.45 óra körül egy személygépkocsival haladt a településen áthaladó 61-es jelzésű községi úton, amikor a rendőrök ellenőrzés céljából megállították. Az igazoltatás során kiderült, hogy a 20 éves fiatal egyetlen járműkategóriára sem rendelkezik vezetői engedéllyel. A rendőrök még aznap 24 órás őrizetbe vették, és a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították. Az ügyben jogosítvány nélküli járművezetés miatt…
+2 hasonló
0 komment

Minden idők legnagyobb bankrablását hozta a kriptopiacra a fekete október

Több milliárd dolláros kárt okoztak egyelőre azonosítatlan hackerek a világ legnagyobb kriptotőzsdéjén. A tudottan kockázatos szegmensben most jó eséllyel újabb szabályozói beavatkozásokra kell felkészülni, különösen annak fényében, hogy látszólag egészen banális módon sikerült egyik pillanatról a másikra ellopni több milliárd dollárnyi értéket. Mindennek ráadásul geopolitikai hátszele is van.
+2 hasonló
0 komment

Elfogadta a kormány az idei első költségvetés-kiigazítást

Elfogadta pénteki ülésén a kormány az idei első költségvetés-kiigazítást, amely többletforrásokat biztosít az egészségügynek, a nyugdíjak kifizetésére és a helyi önkormányzatoknak; a GDP-arányos költségvetési hiánycélt változatlanul 6,2 százalékon tartják – közölte a pénzügyminisztérium. A tárca tájékoztatása szerint az egészségügy számára 7,12 milliárd lejt tesznek elérhetővé, ebből 3,22 milliárd lej új forrás, további 3,9 milliárd lejt pedig a korábban elkülönített összegekből szabadítanak…
+2 hasonló
0 komment

Jóval többen halhattak meg a spanyol vonatbalesetben az eddig ismertnél, a diszpécser miatt történt a tragédia

70 embert eltűntként keresnek még, a 48 éves forgalomirányító 2 éve dolgozik ezen a területen.
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció