#Belföld

0 komment

„Elhunytakat élőként tüntetettek fel” – Súlyos vádakat fogalmazott meg a munkaügyi miniszter

Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be – közölte hétfőn Florin Manole munkaügyi miniszter.  
+1 hasonló
0 komment

Magyar Péter a parlamentben magyarázta, miért szerepel a költségvetési tervezetben továbbra is az MMA vagy épp a Magyarságkutató Intézet

A kormányfő azt mondta, a változások közepén vannak, ezért egyelőre jogilag muszáj volt így megalkotni a tervezetet. Viszont módosítókkal készülnek a parlamenti vitára, illetve közben a rendszer teljes átvilágítása és átalakítása is zajlik.
+1 hasonló
0 komment

Fényes nappal raboltak ki egy nőt a nagyváradi Olaszi parkban

A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az eset október 30-án, pénteken 16.45 óra körül történt Nagyváradon, az Olaszi parkban (Parcul Olosig). A nyomozás során kiderült, hogy az 58 éves nő egy padon ült, amikor a 47 éves férfi odaléphetett hozzá, és kitéphette a kezéből a táskáját, amelyben egy mobiltelefon és más személyes tárgyak voltak. A bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a gyanúsítottat a park közelében található egyik utcában. A…
0 komment

Rétvári: Gyurcsánnyal sem ünnepeltünk, Magyarral és Bakával sem fogunk

Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a hozzászólásában arról beszélt: mindig megdöbbentő számára, hogy a miniszterelnök egy felszólalásán belül lemaffiázza az egész Fidesz-KDNP-t, majd „krokodilkönnyeket hullat" amiatt, hogy miért nem ünnepelnek együtt, például október 23-án.
+1 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció