#Belföld
Az egyiptomi elnökkel tárgyalt Magyar Péter Budapesten.
Az ügyészség már 2019-ben megfigyelte a fideszes képviselőt, akit 2020 tavaszán gyanúsítottak meg. 2021 júniusától négy előkészítő ülést tartott a bíróság, aztán 2022-től 17 érdemi ülést. A bíróság szerint sok időt vitt el a tanúk meghallgatása, a lehallgatási anyagok lejátszása és a megfigyelési anyagok ismertetése.
Jelentősen megnőtt a felső légúti panaszokkal jelentkező betegek száma.
Az adatbázis szerint az autót a tulajdonos kérésére kivonták a forgalomból.
A helyiségből mindenki épségben kijutott.
A lefoglalt anyagokat szakértői vizsgálatra küldték.
Egyesek szerint idén már túl sok volt a turista, fogyasztásmentes terekre van szükség. Mások szerint a folyamat megállíthatatlan, és a kérdés csak az, hogyan lehetne jobb minőségű turizmusunk. Abban a legtöbben egyetértenek, hogy jó lenne egy egységesebb vízió és egy alapos felújítás.
Rendezik az egyiptomi vasúti szerződések ügyét.
„A gyanúsítottakat ne talpig vasban állítsák a hatóságok elé, ha nincsen konkrét biztonsági kockázat!” – ez az egyik érve annak a nyílt levélnek, amelyben ismert jogászok emelik fel a hangjukat az alapvető emberi jogokat tiszteletben tartásáért. A tíz pontról Schiffer András jogászt, volt országgyűlési képviselőt, a levél első közzétevőjét kérdezte az InfoRádió.
A korábban jóváhagyott védelmi hitelkeretből fennmaradt pénzt is mozgósítaná az Európai Bizottság.
ATV
Indokolták a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését, további részleteket közölt a Fővárosi Törvényszék.
Amikor az eljárás közben újabb és újabb etikai-fegyelmi vétségek gyanúja merült fel, ezekről nem tájékoztatták külön-külön Taraczky Dánielt. De lehet, hogy a végén rosszabul jön ki a másodfokból, mintha nem fellebbezett volna.
A férfi azután szúrt meg egy embert, mert az rászólt a sort előző fiára a gyógyszertárban.
Szombaton civil összefogással folytatnák a férfi felkutatását, ehhez önkéntesek jelentkezését várják.
Egy nagy termetű vaddisznó tűnt fel a Marina-parti kis játszótér közelében, ezért a környéken élők fokozott óvatosságra intik a lakókat. A figyelmeztetés különösen a gyermekekkel sétálókra és a kutyát sétáltatókra vonatkozik, de mindenkit arra kérnek, hogy az esti, sötétben történő séták során is legyen körültekintő.
Úgy tűnik, nálunk nemcsak a házi pálinkafőzésnek van hagyománya, hanem lassan az illegális cigarettagyártás is felkerülhet a népszerű vállalkozási ötletek listájára.
Egy komplett ágazat jövője a tét a KKDSZ szerint.
Egyetért a motoros rollerekre vonatkozó kormányzati szigorítás irányával, és kész a konstruktív együttműködésre a hazai piac egyik legnagyobb eszközmegosztó szolgáltatója, a Lime. Miután Magyar Péter miniszterelnök bejelentette a KRESZ átfogó módosítását és a rollerek önálló kategóriába sorolását, a szolgáltató jelezte: a jogszabályok életbe lépésekor szoftveresen állítják be a kötelező 20 km/órás sebességhatárt, saját hatáskörben fenntartják a 18 éves korhatárt, a viteldíjakon pedig egyelőre…
A 429 kistelepülést célzó közigazgatási átszabás súlyos alkotmányos és nemzetközi jogi konfliktust vetít előre.