#Belföld
Hiába jut több pénz az oktatásra, ez még a válságból való kilábalásra sem lesz elég – figyelmeztet a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
A parlament keddi döntéséről elsőként Magyar Péter miniszterelnök számolt be a Facebookon.
Ki fog derülni, hogy jobban működött az ország korábban – mondta el a Fidesz országgyűlési képviselője, aki szerint a miniszterelnök nekiviszi a falnak a magyar gazdaságot.
November 6-tól új szabályok alapján bírálják el Romániában a gépjárművezetők egészségügyi alkalmasságát.
Egy frissen megjelent kötetből minden eddiginél többet tudhatunk meg a szabadságharcosok társadalmi hátteréről, illetve azokról a szociológiai jellemzőkről, amelyek magyarázatot adhatnak arra: miért is harcoltak a felkelők hetven évvel ezelőtt.
Több törvényt is átírnak.
Túlzás nélkül a kelet és a nyugat találkozik az étteremlánc koncepciójában.
Idei vagyonnyilatkozata szerint a volt győri polgármester havi bruttó elnöki díjazása a Győri Atlétikai Clubnál (GYAC) a korábbi 700 ezer forintról 1,3 millióra emelkedett. Mindeközben a helyi önkormányzat városüzemeltető cége, a Győr-Szol a 2026-ra megállapított 20 millió forintos támogatásnak eddig csak a felét fizette ki az egyesületnek, augusztusban pedig megszüntette a szerződést.
Különösen fontos lenne tisztázni, kik állnak a kormányközeli üzletemberekhez, például Tiborcz Istvánhoz vagy más, a korábbi kormányzati körökhöz köthető szereplőkhöz kapcsolt magántőkealapok mögött. A jelenlegi adatbázis azonban csak az aktuális tulajdonosi állapotot mutatja, a korábbi adatokat nem, ezért a múltbeli befektetői kapcsolatok utólagos ellenőrzése nehézkes – mondta Zeisler Judit, a Transparency International Magyarország szakpolitikai vezetője.
Az olasz ékszerkultúrában a kézműves tudás, a technikai pontosság és a kortárs formatervezés szorosan összekapcsolódik. Ennek egyik legfontosabb központja a piemonti Valenza, ahol generációk óta meghatározó szerepet tölt be az ötvösmunka és a drágakövek foglalásának magas szintű ismerete. Egy gondosan megtervezett gyémánt ékszer értékét nem kizárólag a kövek mérete vagy száma határozza meg. Ugyanilyen fontos […]
Egyre több fertőzött vadmadarat találnak.
Rendszerváltás, igazságtétel és tisztítótűz, vagy újkommunizmus, politikai foglyok és kárhozat? Facebook-kormányzás vagy Facebook-ellenzék? Alternatív univerzumok csapnak össze a Lájkbajnokságban, miközben premier plánban nézzük, ahogy a Fidesz egyre inkább Gyurcsányt csinál saját magából.
Egy véletlen találkozás egy budapesti kávézóban, romantikus második randi Párizsban, majd álomesküvő Velencében – így alakult Rami és az amerikai üzletember, Tony Grande szerelmi története. A békéscsabai származású énekesnő 2025 májusában mondta ki a boldogító igent, ma pedig férjével Nashville-ben él, ahol zenei karrierjét is újraépítette. A házaspár budapesti látogatása során mesélt a megismerkedésükről, az amerikai mindennapokról és arról is, hogyan őrzik magyarországi kötődésüket. Tony még…
Úgy próbálja elérni Budaházy György, Barcsa-Turner Gábor és Walter Pál elítéltetését a Háttér Társaság, hogy a hiányzó jogi ismeretei és törvényi feltételek pótlásaként lobbierejét igyekszik bevetni.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
A gyergyószentmiklósi hegyimentők hétfő este mentették ki őket, a beavatkozás mintegy három órán át tartott.
A rezidens orvosok mintegy 60 százaléka úgy érzi, nagy szüksége lenne képzésre a betegekkel és azok hozzátartozóival való kommunikáció terén.
Tanács Zoltán miniszter a Magyar Tudomány Napja alkalmából méltatta a hazai tudományosságot, emlékeztetve Marx György atomfizikus munkásságára és a Manhattan tervben részt vevő magyar tudósok teljesítményére.
Három nap alatt 750 alkohol- és drogtesztet végeztek a Hargita megyei rendőrök.
Akár mindkét kongresszusi házban elveszíthetik többségüket a republikánusok a keddi amerikai félidős választáson. A közvélemény-kutatások szerint Donald Trump pártja a korábban biztosnak tartott konzervatív államokban is bajba kerülhet, a demokraták pedig történelmi győzelmet arathatnak. Mi történt? A vártnál is súlyosabb vereséget szenvedhetnek a republikánusok a november 3-i amerikai félidős választásokon – erről a Telex írt […]