#Belföld
A rendőrök őrizetbe vették a férfit, és kezdeményezték a letartóztatását. Életveszélyt okozó testi sértés miatt indult ellene eljárás.
Dr.
December 24, MTI, Független Közmédia Testület – többek között erről szavaztak kedden az Országgyűlésben.
+1 hasonló
Végzetes vakmerőség okozta egy 53 éves pașcani-i kerékpáros halálát.
Elfogták a szurkálással fenyegetőző támadót.
A volt jegybankelnök kérésének elutasításában nem az összeg nagysága dönthetett.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
A román kormány nem támogatja a törvénytervezetet, amely kötelezővé tenné az iskolai egyenruha viselését.
Nehéz, időt és türelmet igénylő folyamatnak nevezte a kulturális rendszer átalakítását, és bizalmat kért kormánynak a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az alapvető jogok biztosa egyes tarvágási és Natura 2000 területekre vonatkozó előírások módosítása miatt – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
A Mi Hazánk frakcióvezetője a kormányzás kudarcáról beszélt napirend előtt kedden az Országgyűlésben.
Az Országgyűlés 139 igen szavazattal, 48 nem ellenében és 6 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Rádió és Televízió Zrt.
Malatinec otthagyta Huliakékat, Tarabához csatlakozik.
A kislányt kórházba szállították.
A HVG top 100 gimnáziumi rangsora összeállításánál lehetőség van különböző alrangsorok kialakítására is. Ezúttal azoknak a gimnáziumoknak a TOP10-es listáját közöljük, amelyek diákjai a legjobban telesítettek a matematika kompetenciamérésen.
Hét ország nemzeti olimpiai bizottsága jelezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy érdeklődik a 2036-os olimpiai és paralimpiai játékok megrendezése iránt.
Nacsa Lőrinc két héttel ezelőtti látogatásáról beszámolva hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság a legnehezebb helyzetben lévő nemzetrész, amely 2014–15 óta háborús körülmények és folyamatos jogszűkítések között él.
Az év első hat hónapjában összesen 157 105 gyorshajtást mértek a 71 darab traffipaxszal.
Attól még, hogy lehet, nem feltétlen szabad is száguldozni.