#Belföld
A bíróság függetlenségébe való beavatkozás bűntette, valamint közvetett korrupció vétsége miatt emeltek vádat.
A 90 esztendős mester eddigi munkássága az elektronikus zene alakulására is hatással volt.
Azt szeretnék, hogy az elővásárlási jog körüli vita bírósági rendezésééig a jelenlegi szerződésben foglalt feltételek mellett indulhasson el a síszezon.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Kommunikációs szempontból jobban járt a kormány, hogy nem a sajtóból derült ki Feledy Botond és Lázár János minisztériumának üzleti kapcsolata, hanem még előtte meghoztak egy keménynek tűnő, de jól magyarázható döntést - így értékelte a Feledy-botrányt a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Mivel a Tisza kormány több tagjának, köztük a miniszterelnöknek is van fideszes múltja, Virág Andrea szerint most szándékosan hangsúlyozzák azt, hogy Feledy esetében sem maga a kapcsolat, hanem annak az…
Ahogyan várható volt, a kormányváltás a Bihar megyei tanfelügyelőség élén is változást hozott: november 2-a, hétfő óta az eddigi egyik főtanfelügyelő-helyettes, a szociáldemokrata párti megyei tanácsos Nicolae Avram vezeti az intézményt.
Elődje, a liberális vonalon kinevezett Alin Ștefănuț visszatért a román nyelv és irodalom katedrához, az Ady Endre Elméleti Líceumba.
Avram történelem- és földrajztanár, és 2014-2015-ben már volt főtanfelügyelő. 2022-ben a nagyváradi Gyermekpalotát is…
A Magyar Külügyi Intézet igazgatójától felvételkor megkérdezték, támadható-e bármivel. Nemmel felelt.
Több fejlesztés is pozitív, de a pénz nem minden.
A miniszterelnök büntetést kért Pócsra, a ház alelnöke a házbizottság összehívását ígérte.
Fél év alatt több mint 150 ezer gyorshajtást rögzítettek Budapesten.
Toroczkai: „Egy kuplerájhoz hasonlítottam a kormány működését. A házelnök asszony erre megvonta tőlem a szót.”
A zaklatás (bullying) sajnos sok gyermek mindennapjainak része az iskolában. A gúnyolódás, a bántalmazás és a kirekesztés olyan sebeket hagyhat, amelyekkel egyetlen gyermeknek sem kellene egyedül megküzdenie.
Az Egymillió csillag elnevezésű, a Caritas által kezdeményezett akció keretében közösen gyújtanak gyertyát a bántalmazott gyermekekért. Minden apró láng a reményt, az összefogást és a szolidaritást jelképezi, valamint azt az üzenetet, hogy nem maradunk közömbösek a gyermekeket érő…
Szlovákiában már jelenleg is az egyik legszigorúbb rendszer működik a harmadik országbeli munkavállalók befogadására és kiutasítására vonatkozóan.
A parlament soron következő feladata a legfőbb ügyész titkos szavazással történő megválasztása.
A tárca megtagadta az átvilágítással kapcsolatos dokumentumok átadását.
A Fidesz országgyűlési képviselője az Otthon Start hirtelen kivezetését bírálta.
A kultúráért felelős miniszter arról beszélt, érti a felháborodást, de fontos tisztázni, hogy „a kulturális rendszer nagyon-nagyon drasztikus átalakításán” dolgoznak, ami hosszú folyamat.
Hiába jut több pénz az oktatásra, ez még a válságból való kilábalásra sem lesz elég – figyelmeztet a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
Ki fog derülni, hogy jobban működött az ország korábban – mondta el a Fidesz országgyűlési képviselője, aki szerint a miniszterelnök nekiviszi a falnak a magyar gazdaságot.
A mentőautóban újra kellett éleszteni Jesús de Miguelt, az állapota azonban később tovább romlott.