#Belföld
A parlament kedden titkos szavazással dönt majd a köztársasági elnök második jelöltjéről.
A Telex szerint Hankó Balázs azt kérte, hogy a saját fodrásza vághassa a haját a börtönben. A büntetés-végrehajtás szerint erre nincs kialakult gyakorlat.
Kiderültek a részletek.
+18 hasonló
Trump mellett Oroszország és Kína is támogatja a volt magyar miniszterelnök jelölését.
+18 hasonló
Jelentős szigorítást javasol az elektromos rollerek használatára a kormány a széles körű szakmai és társadalmi egyeztetéseket követően – jelentette be a miniszterelnök szerdán Facebook-oldalán. Magyar Péter azt írta: részletek hamarosan.
Úgy látják, hogy fennállhat a szökésnek, a bizonyítékok eltüntetésének, de még a további bűnismétlésnek is a veszélye.
+16 hasonló
Több mint húsz oldalnyi iratot tett közzé a volt miniszterelnök.
+16 hasonló
Sonnevend a megválasztásával hivatalba is lépett, megbízatása három évre szól.
+16 hasonló
Gyökeres változásokról és több fontos médiaügyről döntött a Médiatanács az október 27-én megtartott ülésén: teljesen új alapokra helyezik az együttműködést az EU és az Európa Tanács szabályozó szerveivel, miközben tudomásul vették a közmédia döntését, miszerint november 1-jétől gazdasági okokból megszüntetik a Nemzeti Sportrádió működését. Emellett a testület hozzájárult ahhoz is, hogy a Manna FM Sunrise FM néven folytassa működését, miközben több állampolgári panasz kivizsgálása után nem…
Matolcsy Ádám György, a volt jegybankelnök fia és Stofa György üzletember ellen adtak ki körözést az MNB-ügyben szerdán - derült ki a police.hu körözési listájáról.
+16 hasonló
Rubio Donald Trump elnököt kíséri Texasba kedden.
+16 hasonló
Hivatalosan is elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében Kapitány István feljelentése nyomán. Indul a „Tisztítótűz-művelet”.
+15 hasonló
Magyar Péter ezzel a lendülettel azt is közölte, hogy nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
+15 hasonló
Életveszélyes idegen tárgyakat találtak néhány, gyerekek által összegyűjtött édességben a Pest megyei Gyömrőn az idei halloween után: a lakóparkban kiosztott finomságok közül három darabba is hegyes vagy törött anyagokat rejtettek. Egy kislánynál olyan csokoládépapírba csomagolt tejkaramella került elő, amelybe egy hegyes szöget nyomtak bele, ám kiderült, nem ez az egyetlen ilyen eset. Kisberk Szabolcs polgármester megerősítette: már legalább három érintett édességről tudnak a településen, a…
Kékfény
S_Georgina
2026. 11. 01., v - 09:48
A belgrádi Felső Ügyészség utasítására a rendőrség letartóztatta Marko Kričakot, a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóság (UKP) vezetőjét – értesült a Tanjug. A férfit hivatali visszaélés gyanújával vették őrizetbe.
Ám nem valószínű, hogy megkapja az ehhez szükséges engedélyt.
+15 hasonló
Magyar Péter közölte, hogy jelentős szigorítást tervez az elektromos rollerek használatára vonatkozó szabályokban a kormány.
+15 hasonló
Európai és a nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a bíróság az MNB-ügyben érintett Matolcsy Ádám és Stofa György ellen.
+15 hasonló
Átadták az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket.
+15 hasonló
Sikeresen lezárultak a Madách Színház és az Újszínház igazgatói pozícióira kiírt pályázatok – tudatta a közösségi oldalán Nagy Ervin. Bár a döntés már megszületett, a nyertesek kilétét egyelőre titokban tartják, a konkrét neveket csak hamarosan jelentik be hivatalosan a nyilvánosság előtt.
+14 hasonló