#Belföld

0 komment

Kik azok az emberek, akik Matolcsy Ádámra vadásznak? – Esély sincs a menekülésre, hozzájuk került az ügy

Ahogy korábban megírtuk, a rendőrség honlapján – a nyilvános körözési lista alapján – megváltozott a személykörözési eljárást lefolytató szerv a volt jegybankelnök, Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám és Stofa György ügyében. Eddig a Központi Nyomozó Főügyészség által elrendelt eljárásban mindkettőjük körözését a Budapesti Rendőr-főkapitányság, azon belül pedig a lakhelyük szerint illetékes XII. kerületi, Maros utcai rendőrkapitányság kezelte, november második napjától viszont az ügyben már a…
0 komment

Hegedűs András: az ügyészség vezetése elzárta az utat Orbán Viktor felé

A politika, a titkosszolgálatok és az ügyészség összejátszásának gyanúja rajzolódik ki az aranykonvoj ügyében – erről beszélt a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Hegedűs András volt főügyész. A szakember szerint a nyomozás során olyan bizonyítékok merültek fel, amelyek alapján Orbán Viktor utasítása is szerepet játszhatott a március 5-i akcióban. Hegedűs úgy látja, a korábbi ügyészségi vezetés tudatosan korlátozta a vizsgálat irányát, és megakadályozta, hogy a titkosszolgálatok, illetve a legfőbb…
0 komment

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. A frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök szerdán kijelentette, a kormánynak és a parlamentnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzék szerint a kormánypártok már elveszítették többségüket, ezért előrehozott választást követel.
0 komment

Továbbra is Felcsút a leggazdagabb magyar település, de nagyot fordult a világ egy év alatt

Vármegyei összevetésben Pest áll az élen (9,4 millió forint), a sor végén pedig Nógrád és Békés (4,5 millió forint környéke) található. Mi történt? A tőkejövedelemmel rendelkezők száma 2025-ben 366 ezerre nőtt, a lakosságnak mindössze 3,9 százaléka rendelkezik egyáltalán adózó tőkejövedelemmel – írja friss elemzésében a GKI Gazdaságkutató Intézet. A kutatáshoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal […]
0 komment

Mit lehet tudni az MCC-birodalom feladatait átvevő állami társaságról?

A Nemzeti Tehetség Központról nem sok mindent tudni, ám az biztos, hogy az Orbán Balázs-féle birodalomtól megörökölt feladatokkal és dolgozói állománnyal a terhei alaposan megnőttek az eddigi működéséhez képest.

Bejelentkezés vagy regisztráció