#Belföld

0 komment

Végstádiumú tüdőbetegséggel is a kórházban fekvő gyerekeknek segít Ádi bohóc

Kovács István Ádám, vagyis Ádi bohóc évek óta azért járja a kórházakat, hogy mosolyt csaljon a súlyosan beteg gyerekek arcára. Eközben ő maga is komoly betegséggel küzd: tüdejének már csak 14 százaléka működik, állapota végstádiumú. A Szabad-díjra jelölt férfi azonban most is azon dolgozik, hogy decemberben Mikulásként vihessen édességet a kórházban fekvő gyerekeknek.
0 komment

Kiderült, mire készül Magyarország és Ausztria: Orbán Anita államtitkára megkezdte az előkészítést – összeülnek a kormányok, erről fognak tárgyalni

Breuer Klára kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár közös kormányülés előkészítésén dolgozott Nikolaus Marschik osztrák külügyi főtitkárral, és a két ország legfontosabb kapcsolati pontjairól egyeztettek. A találkozón megvitatták a magyar-osztrák kapcsolatok aktuális kérdéseit, és az EU és a NATO Békepartnerség keretében folytatott együttműködés további lehetőségeit – derült ki a Külügyminisztérium hivatalos Facebook-oldalának szerda reggeli bejegyzéséből.
0 komment

Az ötödik osztályban a gyerekek nagy része kiesik a játékból, és az iskolai túlélésre rendezkedik be

Racsmány Mihály pszichológus, memóriakutató szerint az instrukcionalista pedagógiát nem elvetni kellene, hanem korszerű formában újraépíteni a magyar közoktatásban. De miért nem működik egyformán jól a konstruktivista oktatás a különböző társadalmi hátterű gyerekeknél, és mit mutatnak a legutóbbi PISA-eredmények az instrukcionalista megközelítés hatékonyságáról?
0 komment

Rejtély, miért nem hozták nyilvánosságra Lázárék már évekkel ezelőtt, hogy szerződésük van Feledy Botond cégével

A minisztériumok ötmillió forint feletti szerződéseiről egy központi nyilvántartásba kell adatot szolgáltatni. Az Építési és Közlekedési Minisztérium listájából azonban kimaradtak a külpolitikai elemző cégének megbízásai.
0 komment

Trump szerint Ukrajna és Oroszország készen áll a megállapodásra, Kijev másként látja

Washingtonban úgy vélik, hogy Ukrajna és Oroszország elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor készen állnak a békemegállapodás megkötésére. Az ukrán tárgyalók azonban nem osztják ezt az értékelést. Erről az RBC-Ukrajna számolt be Donald Trump amerikai elnöknek a Financial Timesnak adott interjújára hivatkozva. Az amerikai elnök optimistán nyilatkozott a béketárgyalások kilátásairól, és kijelentette, hogy szerinte mindkét fél hajlandó […]
0 komment

Fellélegezhetnek az járműtulajdonosok: előzetes letartóztatásba helyezték az autókat feltörőt

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték az a 20 éves magyarcsékei (Ceica) fiatalt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szeptember 9. – október 20. közötti időszakban feltört hat gépjárművet Nagyváradon és különböző javakat, pénzt és bankkártyákat lopott el belőlük. A jelzett időszakban a férfi egy kerékpártárolóból ellopott egy biciklit is, amelyet lezáratlanul hagytak. A férfi az ellopott bankkártyákat többször is, szám szerint 73 alkalommal használta. Az általa okozott kárt mintegy 20.889…
0 komment

Ellenőrizhető a magánnyugdíjszámlán felhalmozott összeg

A romániai nyugdíjrendszer második pillére (Pilonul II) a munkavállalók jelentős része számára kötelező magánnyugdíjrendszer, amelyben az állami nyugdíjjárulék egy része személyes számlára kerül, és az évek során befektetési hozammal gyarapodhat. Aki szeretné megtudni, mekkora ös - szeget takarított meg eddig, annak először azt kell tisztáznia, melyik magánnyugdíjalaphoz tartozik, ezt pedig a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) honlapján elérhető data.asfromania.ro/scr/adeziuniFP online kereső…
0 komment

Több ezer cukorbeteg gyermek él Romániában – új kezdeményezés indult az ellátásuk javítására

A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete kedden kampányt indított az ország első integrált diabetológiai, táplálkozási és metabolikus betegségekkel foglalkozó gyermekklinikájának a kialakítására, amelyet a bukaresti Carol Davila orvosi egyetem alárendeltségébe tartozó CF2 klinikai kórház épületében szándékoznak megnyitni – írja az Agerpres. Úgy gondolom, hogy ez a központ nem csupán orvosi szempontból vagy a kezelés tekintetében jelent majd valódi támogatást, hanem tanácsadást,…
0 komment

Nem jött össze a tavalyi bravúr az egyik legnagyobb magyar családi cégnek, de így is rekordot döntöttek

Szolid évet zárt a legnagyobb száz százalékban magyar tulajdonú műszaki lánc, melynek tulajdonosai milliárdos osztalékról is döntöttek. A Fazekas család érdekeltségét ugyanakkor jövőre új feladat várja. Mi történt? A tavalyi 17,6 százalékos bővüléséhez képest megfeleződött az egyik legnagyobb magyar családi cég, a magyar Euronics mögött álló Vöröskő Kft. árbevételének növekedése. Forgalmuk azért – most először […]

Bejelentkezés vagy regisztráció