Ismét emelkedhet a koronavírus-fertőzések száma Magyarországon a következő időszakban.
+2 hasonló
A kormány 2027-ben sem mérsékli a zöldségek és gyümölcsök áfáját, mert a pénzügyminiszter szerint nem fér bele a költségvetésbe. A termelők csalódottak, szerintük az adócsökkentés csaknem 20 százalékkal mérsékelhette volna a bolti árakat.
+2 hasonló
A faápolási tender első két helyezettje között tulajdonosi kapcsolat van, ez vetette fel a gyanút.
+2 hasonló
A Maros Megyei Tanács mai ülésén jóváhagyta a megye költségvetésének kiigazítását, amelynek keretében több alárendelt intézmény számára különítettek el többletforrásokat.
+2 hasonló
Az eset miatt sokáig nem jártak a villamosok.
+2 hasonló
Lesz, ahol akár 10 milliméter csapadék is eshet, máshol nyoma sem lesz az esőnek. A szél a hétvége során csak elvétve erősödhet meg.
+2 hasonló
A diákok október 24. és november 1. között lesznek vakáción, a tanítás november 2-án folytatódik.
A tanév 36 tanítási hétből áll. A XII. nappali, a XIII. esti és a csökkentett óralátogatású osztályok esetében a tanév 34 hetes, és 2027. június 4-én ér véget, míg a VIII. osztályban 35 hetes, és 2027. június 11-én zárul – írja az Agerpres.
A műszaki szakközépiskolák felsőbb évfolyamain – a XII. nappali, a XIII. esti és a csökkentett óralátogatású osztályok kivételével –, valamint a szakoktatásban…
+2 hasonló
A hatóságok attól tartanak, hogy hétvégén Párizsban összecsaphatnak egymással ultrabaloldali és szélsőjobboldali csoportok.
+2 hasonló
Pikó András szerint másfél milliárd forintot vonhat el a kerülettől a Karácsony Gergely és a kormány által átalakított rendszer.
+2 hasonló
Több fontos berendezés működése is érintett.
+2 hasonló
A baleset során több tehervagon is kisiklott, illetve felborult.
+2 hasonló
A delegációk többségét házelnökök, miniszterek és államtitkárok adják.
+2 hasonló
Sport
Scheller79
2026. 10. 22., cs - 14:36
Három érmet nyertek a szabadkai Spartacus Hegymászó Klub versenyzői a magyarországi nyílt és országos sportmászó-bajnokságon.
A vírust szúnyogok terjesztik, és elsősorban szarvasmarhákat fertőz meg.
+2 hasonló