#Belföld
Elkéshetett a szavazásról.
Magyarországon is hűvösebb napokra számíthatunk, a felhők viszont elvonulnak, így havazás egyelőre még nem várható.
Ötödik órája hozzájuk se szóltak, kihallgatásuk sem történt még meg, egyszerűen csak ott várakoztatják őket.
Nem mindennapi látvány fogadta a skót rendőröket, amikor a glasgow-i M74-es autópályán félreállítottak egy Volkswagen Golfot: a járműben elrejtett, mintegy 14 ezer font értékű kokain és heroin mellett egy chipset rágcsáló bárány ült a hátsó ülésen. A még 2023 áprilisában történt rajtaütés részletei a bírósági ítélethirdetés után kerültek nyilvánosságra. A BBC beszámolója szerint az állatnak nemcsak az utazási körülményei voltak szokatlanok, hanem a neve is: a négylábút a hírhedt kolumbiai…
A miniszterelnök az ügynökakták nyilvánossá tételéről szólva tért ki arra, hogy a rendszerváltás pontosabb megértése talán a semmiből létrejövő vagyonokkal kapcsolatban is tanulságos lenne.
A baleset helyszínén a rendőrség munkatársai is intézkedtek.
Mozgalmas volt a hétvége a rendőrség számára.
A szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza lezárult, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal még október 23-án közvitára bocsátotta a közterületi parkolók kezelésének és működésének, valamint a közterületek elfoglalásának szabályzatát. A projektet az önkormányzat honlapján, a Közviták kategória alatt tették közzé, azonban erről nem adtak ki sajtóanyagot – hívta fel a figyelmet az Ebihoreanul.
„Az anyag tulajdonképpen egy kiegészítés. Jelenleg már rendelkezünk eljárással arra vonatkozóan, hogyan járnak el az ellenőrök, de szabályoznunk kellett azt is,…
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője kedd délután visszatért a Parlamentbe, ahol váratlan módon németül kezdett beszélni. A Fidesz alapító tagjáról korábban már több felvétel is hatalmas eléréseket generált a közösségi médiában, amikor angolul próbált meg kommunikálni.
Több mint 11,9 millió forint értékben végzett külpolitikai és geopolitikai elemzői munkát a volt területfejlesztési miniszter számára.
A végrehajtók tudatosan több költséget szedtek be a jogszabályokban meghatározott összegnél.
A két éven át zajló romagyilkosságok a magyar kriminológia egyik legsötétebb fejezeteként vonultak be a köztudatba. A négyfős halálbrigád tervezetten, kíméletlen brutalitással csapott le alvó családokra, félelmet és döbbenetet hagyva maguk után az egész országban. A sorozatgyilkosok 2008 júliusa és 2009 augusztusa között öt megye kilenc településén csaptak le: sörétes puskákkal, golyós fegyverekkel és Molotov-koktélokkal támadtak áldozataikra. A leszámolásokban hat ártatlan ember vesztette…
A Bournemouth magyar válogatott labdarúgója műtéten esett át, hosszú kihagyás vár rá.
A jellemzően biztosításokkal kapcsoltan értékesített szolgáltatás sok terhet levehet a vállunkról, akár saját egészségünkkel, akár otthonunkkal vagy autónkkal akad probléma. Ehelyett azonban a többség még mindig családjához, ismerőseihez fordul a megoldás reményében.
Nagyváradon november 2-től élesben működik az automatikus rendszámfelismerő rendszer (ANPR), amelyet a fizetős közparkolókban a parkolási díj befizetésének ellenőrzésére használnak. A rendszert egy ellenőrző járműre szerelték fel, és korábban tesztüzemben működött – tájékoztatott a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal ingatlankezelő igazgatóságának parkolásért felelős szolgálata.
Kétféle módon ellenőrzik a parkolási díj befizetését
Az ellenőrzés hibrid rendszerben, két egymást kiegészítő…
Bocsánatot kell kérnie és félmillió forint sérelemdíjat kell fizetnie a szombathelyi börtönnek a Győri Ítélőtábla döntése szerint amiatt, hogy egy édesapát a büntetés-végrehajtás nem engedett elbúcsúzni haldokló fiától. Amikor a fiú még eszméleténél volt, nem engedték be hozzá a családtagot.
Az erőművet még augusztus 29-én kellett leállítani az alacsony vízállás miatt, ám most jó hírek érkeztek a vízszintről, így újra termelhet az erőmű.
Freystädtler Flóra a két háború közötti Budapest híressége, celebje volt. Férfifaló, botrányhős, túlfűtött bestia, romlott erkölcsű, bűnös nő, a legrosszabb hírű nőszemélye, ezekkel a jelzőkkel illette a korabeli sajtó is. Egy1930-ban épült, gyönyörű homlokzatú, belvárosi, Bródy Sándor utcai bérház bejárata felett ma is két lenge öltözetű hölgy szobra néz az utcára. Talán nem véletlenül, hiszen itt élt a háborúig a botrányhős asszony. Az 1941-es népszámláláskor még életben volt, 1944-ben…
„Két ember munkáját csinálom” – béremelést vártak, most a közigazgatás jövőjéért aggódnak.