#Belföld

0 komment

Meghalt egy fiatal nő Kispesten, miután egy úttisztító gépnek csapódott az autójával hajnalban

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt csütörtök hajnalban Budapest XIX. kerületében, Kispesten. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette: a Nagykőrösi út és a Vas Gereben utca kereszteződésében egy személyautó úttisztító gépnek ütközött. A kocsit vezető 34 éves nő a helyszínen életét vesztette.
+8 hasonló
0 komment

Hatvannyolcra emelkedett a spanyol vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma

A csendőrség hőkamerákkal kutatott bennrekedt túlélők után a vagonok roncsai között. Teresa Albacete szóvivő elmondta: két darut és más nehézgépeket szállítottak a helyszínre, és elkezdték eltávolítani a fémtörmeléket, leszakadt darabokat, hogy biztonságos legyen a hozzáférés mentőcsapatok számára – írja az MTI. A nap folyamán kutyás egységekkel vizsgálják át a helyszínt, hogy megtalálják az összes áldozatot. A csendőrség biztosított a szerencsétlenség helyszínét, miután a balesetet vizsgáló…
+7 hasonló
0 komment

Történelmi jelentőségű kormányülést tartott Prágában Csehország és Magyarország

Első közös kormányülését tartotta csütörtökön Prágában Csehország és Magyarország. Andrej Babiš cseh és Magyar Péter magyar miniszterelnök a két ország kapcsolatainak fontos mérföldköveként értékelte a találkozót. A felek egyebek mellett a közép-európai együttműködés erősítéséről, a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséről, az energiabiztonságról és a migrációról tárgyaltak. Megállapodtak abban is, hogy a következő közös kormányülést jövő tavasszal Budapesten tartják.
+4 hasonló
0 komment

Magyar Péter Orbán Viktorról: az ENSZ nem bűnszervezet, nem egy maffiafőnöknek kellene vezetnie

Történelminek nevezte az első cseh-magyar kormányülést, méltatta a visegrádi négyek együttműködését és beszélt a V4 országok közötti gyorsvasút terveiről is Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Prágában, az Andrej Babis cseh kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
0 komment

Percek alatt ürítette ki a tartályt: gázolajlopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Nagyváradon

A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Krassó-Szörény megyei származó férfi október 28-án, szerdán hajnalban, 2.06 és 2.24 óra között követhette el a lopást. A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsított személygépkocsival érkezhetett Nagyváradra, a Tileagdului utcába, ahol egy parkoló haszongépjármű üzemanyagtartályának mérőszondáit megrongálva hozzáférhetett a gázolajhoz. A tartályból mintegy 168 liter üzemanyagot tulajdoníthatott el, amivel a hatóságok becslése szerint…

Bejelentkezés vagy regisztráció