#Életmód
A történet 2004-ben kezdődött, amikor egy 18 éves fiatal beleszeretett a gasztronómia világába, és hosszú európai utazásra indult. Olaszországban megtanulta, mit jelent az igazán ropogós pizzatészta és a friss paradicsomból készült pomodoro szósz, majd az északi országokban, Angliában és Írországban is dolgozott. Útja során a világ számos neves szakácsával került kapcsolatba, akiktől autentikus gasztronómiai hagyományokat sajátíthatott el.
Miután közel 13 éven át Európa országainak több mint…
A fiatalok magabiztosan mozognak az online térben, ám ez nem jelenti azt, hogy a pénzügyi kockázatokat is mindig felismerik. Az OECD kutatói szerint a pénzügyi tudatosság fejlesztése fontos feladat, a nemzetközi PISA-felmérés pedig arra is rámutatott, hogy sok diák még az alapvető pénzügyi fogalmakkal és kockázatokkal is nehezen boldogul.
A lehullott levelek védik a talajt az átfagyástól.
Egy Kínában végzett kutatás meglepő eredményre jutott.
Viszonylag rövid időn belül elindulhat az Otthon Startot felváltó Wekerle Plusz Hitelprogram, az előkészítésére mindössze néhány hetet szán a kormány – közölte kedden Kármán András pénzügyminiszter. Ez azt jelenti, hogy akár már 2027. január 1-je előtt eltűnhet az Otthon Start 3%-os kamata a használt lakások esetében, és az 5%-os új kamat léphet a helyébe; aki pedig kiesik a jogosultak köréből, az már csak a jelenleg 6,5% körül elérhető piaci hitelekre számíthat. Érdemes tehát sietnie annak,…
Hosszú idő után ismét a vásárlók kerülhetnek előnybe a magyar ingatlanpiacon.
Három fiú legalább 30 sírban tett kárt hétfő délután a hajdúhadházi temetőben, ahol virágvázákat döntöttek fel és törtek össze. Koruk miatt nem büntethetők, de a hozzátartozók kártérítést követelhetnek a szülőktől.
Ha lázasan és torokfájással ébredünk, de nincs otthon NeoCitran, mit tehetünk? Ilyen problémákra nyújt tanácsot az olasz fenntarthatósági guru, Alessandro Vitale, akinek tetovált fizimiskáját és olaszos angolját milliók követik a közösségi médiában.
Kanadai kutatók szerint minél több ultrafeldolgozott élelmiszert eszik valaki, annál nagyobb mértékben sérülhet az agy vérkeringését ellátó érhálózat.
A kisfiú bőröveket, míg 16 éves társa egy csendőr sapkáját vitte el a milánói zavargások hevében.
Az Eurostat adatai szerint a romániai lakosság 23,3 százaléka nem engedhet meg magának rendszeres szabadidős programot, és 18,1 százalékának nem telik kétnaponta minőségi ételre.
A klub a Népligetben tapasztalható „elfogadhatatlan közbiztonsági, köztisztasági és közterületi állapotok” ellen gyűjt aláírásokat.
Az első éjszakát még oxigénsátorban töltötte a kutya, de már jobban van.
Elvis Presley, a rock and roll királya, és Ginger Alden, a fiatal szépségkirálynő kapcsolata olyan volt, mint egy hollywoodi forgatókönyv: szenvedélyes, drámai és tragikus. Bár mindössze néhány hónapig tartott, a kapcsolatuk tele volt érzelmekkel, luxussal és fájdalmas fordulatokkal. Ginger, aki mindössze 20 éves volt, amikor Elvis megkérte a kezét, máig őrzi a közös emlékeket – köztük a boldog pillanatokat és a szívszorító tragédiát is.
Víz vagy jég képződik a hűtőszekrény hátfalán? Bizonyos esetekben ez természetes jelenség, máskor azonban eldugult vízelvezető, sérült ajtótömítés vagy helytelen hőmérséklet-beállítás is okozhatja. Az alábbiakban eláruljuk, hogyan előzhetjük meg a problémát.
A termékek 89 százaléka megbukott az fogyasztóvédelem vizsgálatán.
A tervek szerint a Wekerle+ lakásvásárlási és -építési hitel a 18–41 éves korosztályt célozná meg. Az új lakás vásárlására vagy építésére fix 3 százalékos, míg a használt lakás vásárlására fix 5 százalékos kamatot kínálnának. Az igénylőre és házastársára vonatkozóan szigorúbb szabályok léphetnének életbe: egyikük sem rendelkezhetne 50 százaléknál nagyobb tulajdonrésszel meglévő ingatlanban, emellett ötéves bentlakási kötelezettség is kapcsolódna a konstrukcióhoz. A tervezett változtatásokról és…
A lábdagadás mögött többféle ok is állhat. Van, amikor estére mindkét láb elnehezül, máskor a duzzanat tartós, a szövetek feszesebbé válnak, vagy hirtelen csak az egyik láb lesz nagyobb. Ezek a különbségek segíthetnek felismerni, mikor van szükség orvosi vizsgálatra.
Ilyen se volt még: nyakunkon az óraállítás, a Halloween, itt van az ősz dereka, és még mindig tart az allergiaszezon! A nyirkosabb időjárás ugyanis egyértelműen kedvez a lehullott leveleken megtelepedő penészgombáknak, a fűtési szezon pedig a porallergiának – mondja dr. Kraxner Helga, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának adjunktusa.