#endre lászló
444
444
Amikor a gyűlölet évszázados hagyománya megszakadt
„S ha nekünk, kik évtizedek óta állják a harcot a zsidóság kártevései ellen, talán lehettek volna is pillanatnyi kétségeink vagy lelkiismeretfurdalásaink e küzdelem jogosságát és igazságosságát illetőleg, úgy azok a módszerek, amelyekkel a zsidóság él az utolsó év óta, a győzelem mámorában, teljesen megnyugtatnak minket afelől, hogy e harc a mi részünkről nemcsak igazságos, hanem elkerülhetetlen, szükséges élet-halál harc volt. E harc a lét és nemlét...
444
444
Ha jól ismerjük a háborús bűnöseinket, akkor jól ismerjük a saját történelmünk ocsmány fejezeteit is
A 444-en kétrészes cikk jelent meg Endre László életéről és a magyarországi holokausztról (első rész, második rész). A cikkben több szemtanúi beszámolót és történészi munkát dolgoztunk fel, utóbbiak közül a legfontosabb forrás Kádár Gábor és Vági Zoltán A végső döntés című könyve volt. A két történész ebben Endre szerepéről ír, valamint a szentkúti találkozóról, ahol Endre László szülei alföldi kúriájában látta vendégül a magyar belügy felső vezetését...
444
444
Horthy Miklós, Szálasi Ferenc, Endre László és a magyar holokauszt
Sarkadi Zsolt két érdekes, fontos cikket írt a magyar holokausztról, 1944 egyik belügyi államtitkáráról, Endre Lászlóról és a szentkúti Endre-kúriáról.Szeretném előrebocsátani, hogy semmiféle komoly, eredeti dokumentumokkal alátámasztható bizonyíték nincs azzal kapcsolatban, hogy az Endre-kúriában bármi fontos történt volna 1944 tavaszán-nyarán. Bizonyos, hogy ott április 22-én semmit sem döntöttek el, főleg nem azt, hogy a magyar zsidókat deportálni...
444
444
Mit üzen a „magyar Wannsee”?
1942. január 20-án a Berlinhez közel eső üdülőhelyen összegyűltek a legfontosabb náci vezetők, és megállapodtak a „zsidókérdés végleges megoldásáról”, ami de facto az összes európai zsidó kiirtását jelentette. Az Am Grossen Wannsee 56–58. címen található kétemeletes, nagypolgári villa ma múzeum, a helybeliek szívesen útba igazítanak, ha a történelmi emlékhelyet keressük. A Wannsee-konferencia jegyzőkönyve a holokauszt fontos dokumentuma, egyik példánya...
444
444
Endre László szerint ha ő bűnös a zsidók kiirtásában, akkor az egész ország bűnös
Sarkadi Zsolt kétrészes alapos tldr-cikket írt Endre Lászlóról és a magyar holokausztról. 1. Aki az egész országot maga mellé ültette a vádlottak padjára2. „Megindult a vértetűtől megtisztított fa erős, egészséges vérkeringése”A cikk szerzőjével beszélgettünk felelősségről, a magyar bürokrácia csúcsteljesítményéről, Adolf Eichmann legjobb barátjáról és egy elhagyatott alföldi kúriáról, ahol megtervezték 437 402 magyar állampolgár Auschwitzba...
444
444
Aki az egész országot maga mellé ültette a vádlottak padjára
Jobbról egy akácos sül a júliusi nap sugaraiban, balról búza mered a mozdulatlan, felhők nélküli égbe. Mindent áthat a dél-alföldi kánikula, a puha, sárga homokból is forróság árad. A kocsmában azt mondták, erre kell menni, de még mindig semmi. „Kúria? Az a kastély lesz, nem? Az Endre Zsigában”- néztek egymásra a kerthelyiség egyik árnyékos asztalánál söröző helyiek. „Itt kimennek, aztán a buszmegállónál egy földúton balra.”Néhány száz méternyi...
444
444
„Dr. Endre lett az egyik legjobb barátom életemben”
A címben szereplő mondatot Adolf Eichmann SS-alezredes, az európai zsidódeportálások egyik főszervezője mondta Endre Lászlóról a Sztójay-kormány belügyi államtitkáráról. Endre és Eichmann között tényleg szoros barátság szövődött, miközben a magyar vidéki zsidóság gettókba zárását és deportálását szervezték, ez az 1944-ben, néhány hét alatt lezajló akció lett a holokauszt történetének leggyorsabb és legeredményesebb deportálása.Endre Lászlót a II....