#Gazdaság

0 komment

A Matolcsy-féle jegybanki alapítványok több mint egymilliárd forinttal "permetezték meg" az MCC-t

Az adatokat az alapítvány nem akarta kiadni, de a pert jogerősen elbukták, így a Telex meegkapta a kért dokumentumokat. A Fidesz-közeli szakkollégiumhoz csak 2021 szeptembere és 2023 májusa között 750 millió forintnyi támogatás áramlott.
0 komment

Tiziano vagy mégsem? – Matolcsyék 4,5 milliárdot fizettek egy vitatott eredetű festményért

A Magyar Nemzeti Bank tizenegy évvel ezelőtt az Értéktár program legdrágább darabjaként vásárolta meg a Mária gyermekével és Szent Pállal című alkotást, amelyet védettsége miatt nem lehetett kivinni az országból. Molnos Péter művészettörténész kutatása a kép korábban ismert tulajdonosi történetét is megkérdőjelezi, és továbbra sem világos, milyen független szakvélemények és értékbecslések alapján döntött a jegybank a vásárlásról.
0 komment

Nagy Márton is sorra került – feljelentés lett a luxusutazásaiból

Hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanújával tett feljelentést a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium a volt nemzetgazdasági miniszter külföldi utazásai, valamint a miniszteri delegációk kiküldetései miatt. A tárca 100 millió forintot meghaladó kárról számolt be, de egyelőre nem részletezte, mely utazások, elszámolások miatt fordult a hatóságokhoz.
0 komment

Tovább fogy a levegő: 24 milliárdos tőkefogyókúra a Matolcsy-féle ingatlancégnél

A jegybanki alapítványokhoz kötődő GTC Origine Investments Zrt. korábbi veszteségei miatt mindössze 20 millió forintra szállítaná le az alaptőkéjét. A döntésről már megjelent a második cégközlönyös hirdetmény, a hitelezőknek október 22-től számítva 30 napjuk van biztosítékot kérni, a változást pedig csak az eljárás lezárása után jegyezheti be a cégbíróság. A társaság közölte: a leszállított összeget a tőketartalékba helyezik át, a tulajdonos nem kap belőle kifizetést.
0 komment

Vagyonadó: a többség tapsol, számos cég viszont leépítésektől tart

A GKI új felméréséből meglepő különbség rajzolódik ki: az egymilliárd forint feletti vagyonok megadóztatását nagyobb arányban támogatják a magasabb jövedelmű háztartásokban élők, mint a legkevesebb pénzből gazdálkodók. Míg a havi 300 ezer forint alatti háztartási jövedelműek 79 százaléka támogatja a vagyonadót, az 500 ezer és egymillió forint közötti jövedelműeknél már 91 százalék az arány.
0 komment

Elérte a tisztítótűz a lélegeztető-bizniszt

Elfogatóparancsot adott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Májer Bálint, az OTT-One egykori vezérigazgatója ellen. A körözés különös jelentőséget kap annak fényében, hogy a NAV kedden közölte: az adóhatóság Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás gyanújával nyomoz a koronavírus-járvány alatti állami lélegeztetőgép- és maszkbeszerzések ügyében.
0 komment

Közel 90 évig tarthat a magyar otthonok energetikai megújítása

A lakások korszerűsítésével csökkentené a kormány a háztartások energiaköltségeit, hogy idővel megszüntethesse a költségvetést súlyosan terhelő rezsitámogatást. Csakhogy az évente tervezett 30 ezer felújítás mellett csaknem kilenc évtizedbe telne a korszerűsítésre szoruló 2,6 millió magyar lakóingatlan megújítása. Eközben a rezsicsökkentés fenntartására 2027-ben már 1165 milliárd forintot különítenek el, miközben a támogatásokból éppen a leginkább rászorulók profitálhatnak a legkevésbé.
0 komment

Kijózanodás a kínai technológiai piacon: 480 milliárd dollár tűnt el négy hónap alatt

Súlyos veszteségeket szenvedtek el a kínai mesterségesintelligencia- és félvezetőipari vállalatok részvényesei: a technológiai szektort követő STAR50 index kevesebb mint négy hónap alatt 40 százalékot zuhant, mintegy 480 milliárd dollárnyi piaci értéket megsemmisítve. A befektetőket a korábban irreálisan magasra emelkedett részvényárak, az MI iránti kereslettel kapcsolatos bizonytalanságok és az amerikai kereskedelmi korlátozások fenyegetése riasztotta el. A Reuters elemzése szerint a kínai…
0 komment

Milliárdok sorsa bizonytalan: leállították a Bayer Construct kötvényeinek kereskedését

Felfüggesztette a Budapesti Értéktőzsde a csődeljárás alatt álló Bayer Construct kötvényeinek kereskedését, miután Balázs Attila építőipari vállalata nem adott megfelelő tájékoztatást több mint négymilliárd forintnyi esedékes fizetési kötelezettségéről. Az ügy különösen érzékenyen érinti a Magyar Nemzeti Bankot, amely korábban közel 21 milliárd forintért vásárolt a társaság kötvényeiből. A Tiborcz István üzlettársaként is ismert vállalkozó cégének pénzügyi válsága a zuglói kormányzati…

Bejelentkezés vagy regisztráció