#Gazdaság
Miután a bankok már korábban bejelentették, hogy perelni fognak a Versenytanács által a bankközi referencia-kamatláb (ROBOR) kapcsán kiszabott tetemes bírság miatt, az amúgy a román állam tulajdonában levő CEC Bank már lépett is.
Egy friss kutatás szerint a mesterséges intelligencia munkaerőpiaci mumusa már nem az ijesztget, hanem szépen ránk rúgta az ajtó. Az amerikai teljes munkaidős dolgozók közel fele tartalék karriertervet fontolgat, miközben a technológiai és pénzügyi szektor határozott ecsetvonásokkal festi fel, milyen alkalmazkodási kényszer jelenhet meg a hagyományosabb ágazatokban. A karrierbiztosítás sokaknál saját kezdeményezésből indul, gyakran önfinanszírozott képzésekkel, hogy kevésbé függjenek a…
A kata újbóli kiterjesztése lendületet adhat az új ügyfelekért folyó versenynek.
Ha nemzetközi szintű problémák alakulnak ki a gyógyszerpiacon, akkor Magyarország érdekérvényesítő képessége igen csekélynek mutatkozik. Mi történt? A jelek szerint nem tudta enyhíteni a magyar ellátórendszer azt a nagyon súlyos gyógyszerhiányt, amelyet hivatalosan idén február óta tartanak nyilván, és sajnos rövid távon nem látszik a helyzet megnyugtató rendezése sem, írja csütörtöki cikkében a G7. Több […]
Megjelent az első hó a szlovén hegyek magasabb részein, miközben a síközpontok már közzétették a közelgő szezon jegyárait: a nagyobb síterepeken 41-50 euró között alakulhat egy felnőtt napijegy ára.
Több mint tíz évig érdemi intézkedés nem történt az MNB alapítványainak ügyében. Zeisler Judit, a Transparency International Magyarország szakpolitikai vezetője szerint kérdéses, miért késlekedtek az intézkedések, miközben a vagyon egy része külföldre kerülhetett.
November 14-től.
Az akvizíció stratégiai váltást jelent az európai ingatlanvállalat hazai tevékenységében, amelyben egyre nagyobb hangsúlyt kap a jövedelemtermelő ingatlanokba való közvetlen beruházás. Mi történt? A Futureal lezárta a magyar outletpiac meghatározó szereplőjének, a Premier Outlet Budapestnek a megvásárlását. Az akvizíció stratégiai váltást jelent az európai ingatlanvállalat hazai tevékenységében, amelyben egyre nagyobb hangsúlyt kap a jövedelemtermelő ingatlanokba […]
Egyáltalán nem biztos, hogy a nagyobb adó nagyobb bevételt eredményez az államkassza számára.
A Tisza-kormány 2027-től a duplájára emeli a 2008 óta változatlan összegű családi pótlékot, ami mintegy 1,6 millió gyermeket és egymillió családot érint, a büdzsének pedig 300 milliárd forintos többletkiadást jelent – tájékoztatott Kármán András pénzügyminiszter a Facebook-videójában.
Bár januártól megszűnik az árrésstop, a kiskereskedelmi különadó és
a plázastop azonban továbbra is súlyos terhet jelent az ágazatnak,
a korlátozások következményeit pedig a vásárlók is megérzik – mondja
Balázs Ildikó, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) új főtitkára.
Az ország havi belső cukorfogyasztása körülbelül 65 ezer tonna.
Átlépte az 1 gigawattos mérföldkövet a hazai akkumulátoros energiatárolók beépített teljesítőképessége. 2026-ban alaposan felgyorsult az akkumulátorok magyarországi térnyerése: az 1000 MW-os beépített teljesítőképességet úgy sikerült elérni október elejére, hogy 2025 végén még csak 146 MW volt ez az érték. Az 1 GW-os mérföldkövet tehát a technológia hazai megjelenését követő 3. évben sikerült elérni, míg ugyanehhez a napelemeknek jóval több időre, mintegy másfél évtizedre volt szükségük.
Az elmúlt években Magyarország mezőgazdasága látványosan megérezte az éghajlatváltozás hatásait, amely összetett kihívást jelent az ágazat számára. Ugyanakkor jelentős segítség a szektor számára, hogy az utóbbi időben a magyar fogyasztók keresik a magyar terményeket a boltok polcain: a Magyar Termék Nonprofit Kft. 20 éves jubileuma alkalmából, a YouGov által 2026-ban készített, 1000 fős országos reprezentatív fogyasztói kutatás szerint közel kétharmaduk még valamennyi felárat is hajlandó lenne…
Négy évnyi stagnálás után a magyar gazdaság növekedési pályára állítása, valamint a hazai vállalkozások számára a kiszámítható környezet és a valódi piaci verseny megteremtése a legfontosabb feladat – hívta fel a figyelmet egy Facebook-videóban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
Két nappal a leállás után küldött hivatalos tájékoztatást ügyfeleinek a Revolut az október 20-i szolgáltatáskimaradást követően. A pénzügyi szolgáltató elnézést kért a fennakadásért, amelyet a Google Cloud leállása okozott, és arra figyelmeztetett, hogy a kiesés idején végrehajtott kártyás tranzakciók és visszatérítések még napokig késve jelenhetnek meg a számlákon.
Óriási bankrablásról beszélt a vizsgálóbizottság elnöke.
Azzal sem számolt, hogy a külföldön vett autóknak nyoma lesz az ottani hatósági rendszerekben.
Nem véletlenül írta Ausztria legnagyobb építőipari cége, a Strabag 2026-os féléves jelentésében, hogy a tiszás kormányváltás után számukra is kedvező piaci javulás várható idehaza.
A vártnál erősebb harmadik negyedéves értékesítési adatokat közölt csütörtökön a Nestlé. A világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalatának növekedését elsősorban az állateledelek és az édességek iránti kereslet támogatta, miközben a cég az oroszországi tevékenységével kapcsolatban is fontos bejelentést tett.