#Gazdaság
A volt honvédelmi miniszter repülőútjainak földi kiszolgálása 2022-ben még 26 millió, 2025-ben viszont már 189 millió forintba került. A kiadások 2024-től kezdtek jelentősen emelkedni, amikor egy több mint 7 milliárdos közbeszerzés révén a HM EI korábbi repülési vezetőjének magáncége is bekapcsolódott a honvédségi gépek kiszolgálásába.
+3 hasonló
Hárommilliárd forintot meghaladó hasznot mostak tisztára, miközben 660 millió forintnyi adó befizetését kerülték el a külüggyel és az állami egészségügyi ellátóval a világjárvány idején maszkok és lélegeztetőgépek beszerzésére szerződött elkövetők. Videót is közölt a NAV a kedd hajnali összehangolt akcióról, amely során 1,5 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le, két gyanúsítottat pedig őrizetbe vettek.
+4 hasonló
Az otthonteremtési programról tájékoztat kedden a kormány.
+3 hasonló
Az OTT-ONE Nyrt. egykori elnök-vezérigazgatóját, Májer Bálintot körözik a NAV keddi akcióját követően.
+3 hasonló
Új otthonfelújítási program is indul.
+3 hasonló
Új helyen kell befizetni a Telekom-számlát.
+3 hasonló
Rejtély, mire költötte a kollégium ezt a hatalmas összeget.
+4 hasonló
Az EGT és Norvég Alap átfogó célja a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek csökkentése.
+7 hasonló
A társaság nem tett eleget több tájékoztatási kötelezettségének.
+3 hasonló
A lépésről Karácsony Gergely főpolgármester, Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési miniszter októberben állapodott meg.
+2 hasonló
Az Alphabet után az Amazon és az Intel gyorsjelentése is eladási hullámot váltott ki, tovább erősítve az AI-beruházások megtérülésével kapcsolatos aggodalmakat. A tech szektort ért eladási hullám nyomán estek az ázsiai tőzsdék, Európában is rossz volt a hangulat, és amerikai piacok is nyomás alatt vannak. A kriptopiacon is újabb izgalmak vannak, soha nem látott hackertámadás érte a világ legnagyobb kriptotőzsdéjét, melynek hatására jelentős mínuszba került a fontosabb kriptoeszközök árfolyama.
December 11-ig meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) - jelentette pénteken a szerb közszolgálati televízió (RTS).
+2 hasonló
Évente több mint kétmilliárd forintot takarít meg a közmédia azzal, hogy október 31-ével megszünteti a Nemzeti Sportrádiót, a Petőfi Rádió műsorgyártását pedig visszaveszi saját hatáskörébe. A sportműsorok a Kossuth Rádión folytatódnak majd tovább, míg a Petőfi Rádió stábja a felszabaduló stúdiókba költözik - közölte a 24.hu, a a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. (MRTV) nyomán.
Továbbra is akadozik az áramellátás Kijevben, valamint Kijev és Dnyipropetrovszk megyében, miután orosz támadások érték az ukrán energetikai infrastruktúrát. A csapások elsősorban a villamosenergia-átviteli hálózatban és a transzformátorokban okoztak súlyos károkat, a szakemberek pedig éjjel-nappal dolgoznak a helyreállításon - közölte az Ukrajinszka Pravda.
+2 hasonló
Főleg a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások versenyképességét veszélyeztetheti az új sarc.
Szabadság
Elfogadta pénteki ülésén a kormány az idei első költségvetés-kiigazítást, a GDP-arányos költségvetési hiánycélt változatlanul 6,2 százalékon tartják – jelentették be.
+2 hasonló
Elfogadta pénteki ülésén a kormány az idei első költségvetés-kiigazítást, amely többletforrásokat biztosít az egészségügynek, a nyugdíjak kifizetésére és a helyi önkormányzatoknak; a GDP-arányos költségvetési hiánycélt változatlanul 6,2 százalékon tartják – közölte a pénzügyminisztérium.
A tárca tájékoztatása szerint az egészségügy számára 7,12 milliárd lejt tesznek elérhetővé, ebből 3,22 milliárd lej új forrás, további 3,9 milliárd lejt pedig a korábban elkülönített összegekből szabadítanak…
Bár az elmúlt napokban sokan tényként kezelték, hogy az amerikai vezetés a volt magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort szánja az ENSZ főtitkári posztjára, a legújabb elemzések szerint a jelölése csupán figyelemelterelés volt - írja a Times, amelyet a 444 szúrt ki. A valódi cél az, hogy megnyissák az utat a kompromisszumosabbnak tartott emirátusi diplomata, Lana Nusseibeh előtt, aki a világszervezet első női vezetője lehet.
A Mészáros Lőrinc vasútépítő cégét, a V-Hídat október elején zárták ki a beruházásból, ezt követően Vitézy Dávid minisztériuma tett feljelentést a hatóságnál.
Decembertől megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica értékesítése. Januártól már csak digitális formában lehet úthasználati jogosultságot vásárolni, miközben az árak is emelkednek.