#Gazdaság

0 komment

A kormány 25 milliárd forint ad a magyar vállalkozások külföldi terjeszkedésére

Huszonötmilliárd forintot fordít a kormány a hazai vállalkozások exportfejlesztésére, jelentette be vasárnap Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. A tárcavezető szerint az exportbevételek túlnyomó része ma még külföldi tulajdonú cégeknél keletkezik, a hazai kis- és középvállalkozásoknak pedig csak körülbelül öt százaléka exportál. Az új stratégia több mint kétszáz magyar vállalat tapasztalatai alapján készült, megvalósításán pedig többek között a HEPA és az EXIM bank dolgozik. A…
0 komment

Vitézy Dávid fontos bejelentést tett: lakásépítési program indulhat egy fővárosi rozsdaövezetben

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dan Jørgensennel, az Európai Bizottság lakhatásért felelős tagjával tárgyal arról, hogyan lehetne uniós forrásokat fordítani a megfizethető lakhatásra és a városfejlesztésre. A két politikus a ferencvárosi rozsdaövezetben, a leendő Diákváros területén tartott közös terepbejárást. A terület korábban a kínai egyetemi projekt miatt egy vagyonkezelő alapítványhoz került, de néhány hete ismét állami tulajdonba vette a Tisza-kormány. A helyszín az…
+1 hasonló
0 komment

Kagylók lepték el a Balaton partját

A Balaton alacsony vízállása miatt tömegesen szárazra került kagylók rávilágítanak a tó vízszintingadozásának ökológiai hatásaira. Egy friss magyar–lengyel kutatás szerint a megváltozott körülmények eltérően érintik a tóban élő két invazív kagylófajt, ami hosszú távon átrendezheti a víz alatti élővilág összetételét - írta a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.
0 komment

Matolcsy millióinak rejtélye – a bevallott vagyon megcsappant, az óvadékra mégis futotta volna

Két év alatt több mint 200 millió forinttal csökkent a volt jegybankelnök vagyonnyilatkozataiban szereplő megtakarítás. A Telex szerint Matolcsy György 30 millió forintot ajánlott fel, hogy elkerülje a letartóztatást, ügyvédje azonban nem árulta el a pontos összeget.
+1 hasonló
0 komment

Egyetlen képen, hogyan rendezi át az ország kiadásait a Tisza-kormány: béremelések és nagy elvonások is jönnek

Komoly átrendezésre készül a kormány a 2027-es költségvetés mintegy 45 ezer milliárd forintos kiadási oldalán, ahol egyes területek több pénzt kapnak, másutt viszont szigorú takarékosság jön. A legfontosabb kérdés, hogy sikerül-e jövőre 1465 milliárd forinttal csökkenteni a kiadásokat, ami a GDP 1,5 százalékának felel meg. A szociális kiadások közben 734 milliárd forinttal nőnek, a különböző állami béremelések 677 milliárd forintba kerülnek, és 300 milliárdot fordít a kormány a családi pótlék…
+1 hasonló
0 komment

Új ember érkezett az állami bankokhoz

Herczku György miniszteri biztosként segíti az MFB, az Exim és a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó további pénzügyi intézmények működésének összehangolását – írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. A kinevezés október 16-tól két évre szól, Herczku feladata az állami bankok stratégiáinak, üzleti terveinek és fejlesztéseinek koordinálása lesz.

Bejelentkezés vagy regisztráció