#Gazdaság
Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Kirakatperek, Wekerle Plusz és bérviták a vitaműsorban.
A GTA VI körüli őrület már a munkahelyeket és a hatóságokat is elérte.
A Pénzügyminisztérium szerint azonban több millió munkavállaló helyzete javulhat.
Összesen 105 új, emeletes távolsági autóbusz beszerzésére ír ki pályázatot a MÁV a legforgalmasabb hazai járatok kiszolgálására, valamint a közelgő vasúti pályafelújítások miatti vonatpótlásra – jelentette be Facebook-videójában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Felül kell vizsgálnia és módosítania kell Németországnak a földgáztárolók feltöltési mechanizmusát a helyi gáztárolói szakmai szövetség (INES) szerint. Európa legnagyobb gazdaságában a téli fűtési szezon előtt rekordmélységben vannak a készletek, ezért az ágazati szereplők szigorúbb szabályozást és kötelező betárolási előírásokat sürgetnek.
A felszámolt temetőben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Szövetség nagyváradi, valamint Bihar megyei szervezetei immár hagyományos módon évről-évre megemlékeznek a terület egykori funkciójáról, illetve azokról az elhunytakról, akik jelenleg is a park területén nyugszanak. Az exhumálások után ugyanis még mindig több száz koporsó maradt a zöldövezetté alakított terület alatt – mutatott rá Moldován Gellért Lajos, aki a szervezők nevében köszöntötte a mintegy két tucat…
Mészáros Lőrincnek a Forbes vagyonbecslése alapján több mint 26 milliárd, Tiborc Istvánnak pedig több mint 2 milliárd forint vagyonadót kellene fizetnie a tervezett szabályok szerint. A kormány már benyújtotta a törvénytervezetet a Parlamentnek, de a részletek még változhatnak. Miközben a szupergazdagok várható adóterheit számolják, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a vállalkozásoknak akár beruházások visszafogásával vagy költségcsökkentéssel kellhet előteremteniük az adó összegét. Bojár…
Az ipar leépülésének komoly veszélyére figyelmeztetett Hartmut Jenner, a tisztítóberendezéseiről ismert német Kärcher vezérigazgatója. A cégvezető szerint Európa és Németország gazdasága rendkívül nehéz helyzetbe került, amelyből csak a bürokrácia radikális csökkentésével, a többletmunka ösztönzésével, valamint az Egyesült Államokkal és Kínával szembeni határozottabb uniós kereskedelempolitikával lehet kilábalni - írta meg az euronews.
A tengeri export blokkolása, korlátozása, valamint a jövedelmek kritikus visszaesése miatt fennáll a veszélye, hogy az ukrajnai mezőgazdasági termelők teljesen felhagynak a bérleti díjak fizetésével a több millió földtulajdonrész (páj) tulajdonosának – jelentette a dengi.ua Denisz MaTovább »
Akár havi 20 ezer forinttal is nőhet a minimálbéresek nettó fizetése 2027-től a tervezett adójóváírással. Az évközi jutalmak csökkenthetik a kedvezményt, egyes kétgyerekes anyák pedig rosszabbul járhatnak.
Dübörög vagy stagnál a kínai gazdaság? Egyfelől az ország exportágazatainak – köztük az elektromos járművek, a napelemek és gyakorlatilag a teljes feldolgozóipari termékkör – teljesítménye világszerte irigylésre méltóak, a technológiai és az AI-iparág terén pedig csak az USA előzi meg Kínát, miközben Európa messze le van maradva tőle. Másfelől, ahogyan azt számos alkalommal megírtam, Kína immár hatodik éve küzd egy teljeskörű, Japánéhoz hasonló ingatlanpiaci válsággal. Lehetséges, hogy a kínai…
A kommentelők máshogy látják a Gondosóra programot, mint a kormány.
Szpottolták a Mészáros-klánt Ferihegyen.
A 2008/51-es sürgősségi kormányrendelet értelmében azok kérhetnek állami jogi segítségnyújtást, akik a saját vagy családjuk megélhetésének veszélyeztetése nélkül nem tudnák fedezni a bírósági eljárás költségeit. A jogosultság megállapításánál az egy családtagra jutó havi nettó átlagjövedelmet veszik figyelembe, mégpedig a kérelem benyújtását megelőző két hónap alapján. A jövedelemhatárokat az országos bruttó minimálbérhez igazítják, amely 2026. július 1-jétől 4325 lej. Ennek megfelelően…
Izgatott becslések születnek arról, hogy vajon mekkora széfre van szüksége annak, aki kilencmilliárdot tartott otthon cashben, a számítások alapegysége a húszezres. Ez egy akkora címletű bankó, amelyből pillanatnyilag éppen havonta egyet láthatott az, akinek az öregségi nyugdíjminimum, a hírhedt 28 500 forint járt. Igaz, ez januártól már hat darab húszezrest jelenthet, feltehetően annak fizikai méretét sem nehéz megbecsülni, széfbe meg pláne nem kell tenni.
Az egykor szakrendelőként, bőrgyógyászati ambulanciaként működő ingatlanban ideiglenesen a Kolozsvári Regionális Vámigazgatóság kap helyet.
Az épületet a vámhatóság munkatársai addig használják, amíg a biharpüspöki vasútállomás térségében zajlanak az intermodális szállítási központ kialakításának munkálatai.
A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal vállalta, hogy ideiglenes helyiséget biztosít a Kolozsvári Regionális Vámigazgatóság számára, hogy az intézmény a beruházás befejezéséig zavartalanul…
Adócsökkentés mellett nőhet az állam szja-bevétele.
Túllépve mindazon az esetleges stigmán, hogy a játék gyerekeknek való, felnőttként komoly dolgokkal illik foglalkozni, milliós, java részt felnőtt közönség hoz épp vissza egy dollármilliárdos iparágat, szó szerint a céges halálból. A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul, és Budapesten is megnézhettük sokadjára, hogy milyen szépsége tud lenni az ember felnőtt korában is a játéknak.
Több mint 50 ezer észak-koreai dolgozhat orosz állami gyárakban úgy, hogy fizetésük nagy részét az államnak utalják át, mely részben ebből finanszírozza rakétaprogramját – derítette ki a Global Rights Compliance londoni székhelyű nemzetközi jogi alapítvány. A sztoriban feltűnik Vlagyimir Szokolov Putyin-közeli oligarcha neve is, aki a munkások toborzását intézheti, illetve ezen keresztül profitálhat belőle.