#Gazdaság
Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben Orbán Viktor, aki a jelek szerint szívére vette kedvenc újságjában, a Nemzeti Sportban megjelent jegyzetet a Felcsút kivételezett helyzetéről.
+5 hasonló
Irtózatos pénzekhez jutott és irtózatos pénzek tűntek el a volt jegybankelnök 12 éves hivatali ideje alatt.
A Matolcsy György elleni büntetőeljárás, a jegybanki pénzek eltűnésének ügye és a politikai felelősség kérdése is terítékre került a KlikkTV TrollKirályok című műsorában. Balogh Judit vendége, Gerő Tamás ügyvéd, Lánczi Richárd újságíró és Csintalan Sándor arról beszélgetett, mi indokolhatja a volt jegybankelnök letartóztatását, hogyan viszonyul a Fidesz az érintett politikusokhoz, és miért nehéz egyes választókat szembesíteni a politikai valósággal.
Lecsaptak a NAV nyomozói arra a bűnszervezetre, amely a Covid-járvány idején 16 milliárd forintért adott el lélegeztetőgépeket és maszkokat az államnak. A csoport fiktív számlákkal 660 millió forint adót csalt el, és több mint 3 milliárd forintot mosott tisztára. A hatóságok másfél milliárd forintos vagyont foglaltak le, két embert őrizetbe vettek, egy szökésben lévő férfi ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles,…
November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének…
+30 hasonló
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással - közölte az Ab a honlapján.
+22 hasonló
Elsőfokú ítélet várható Boldog István volt fideszes országgyűlési képviselő és társai pályázatokkal kapcsolatos vesztegetési ügyében a Fővárosi Törvényszéken pénteken.
Szathmáry Zoltán: nem, Fejes Péter: igen. Mi történt? A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását, tette közzé Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök hétfőn. Fejes már Baka András köztársasági elnök második legfőbbügyész-jelöltje, az elsőt, Szathmáry Zoltánt egyhangúlag nem támogatta a kormányzó kétharmad. Az Országgyűlés döntése most nem pusztán egy tisztség betöltéséről szól, arról dönt, kire […]
+18 hasonló
2027. február 7-ével leköszön elnöki pozíciójáról Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke - erősítette meg a hírt a szervezet.
Gazdaságilag nem fenntartható, így vasárnaptól megszűnik, a frekvenciája pedig felszabadul.
Szigorítja és módosítja a KRESZ-t a kormány, aminek keretében önálló járműkategóriákba kerülnek az elektromos rollerek - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök egy Facebookra feltöltött videóban. A teljesítmény alapján két csoportba osztott eszközök használatát korhatárhoz, bizonyos esetekben pedig jogosítványhoz és bukósisakhoz kötik. A járművön emellett tilos lesz utast szállítani és alkoholos befolyásoltság alatt vezetni. A tervezet a végső kihirdetés előtt még egy utolsó társadalmi…
+16 hasonló
Távozásának köze lehet a 2027-es francia elnökválasztáshoz.
+15 hasonló
Parlament elé került a 2027-es költségvetés tervezete, mostantól a büdzsé összes részlete megismerhető.
+15 hasonló
Elrendelték Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik bizalmasának letartóztatását, aki a gyanú szerint pénzfutárként vett részt korrupciós összegek célba juttatásában.
+14 hasonló
Két, egyenként 1660 kilogrammos, elsősorban pénzügyi szolgáltatók által használt páncélszekrényt találtak Seszták Miklós kisvárdai otthonában – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH). A hatóság azután árult el újabb részleteket az októberi házkutatásról, hogy a volt miniszter letartóztatásának meghosszabbítása következtében találgatások indultak a széfekről.
+13 hasonló
Marco Rubio és Orbán Anita ezen kívül a két ország közötti bűnüldözési együttműködésről is megállapodást kötött.
+14 hasonló
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki egy korábbi cégvezető ellen, aki a gyanú szerint részt vett egy 660 millió forintos áfacsalásban a járvány alatti lélegeztetőgép-beszerzéseknél. A férfi Indonéziában lehet, miközben Ausztriában elfogtak egy másik gyanúsítottat.
+13 hasonló
Fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak, a járat folytathatja útját Szófiába.
+12 hasonló
Tovább növelte előnyét Rebeca Grynspan volt Costa Rica-i alelnök az ENSZ következő főtitkári posztjáért folyó versenyben. A Biztonsági Tanács pénteki, informális próbaszavazásán a 70 éves közgazdász érte el eddigi legjobb eredményét a zárt ajtók mögött zajló kiválasztási folyamatban, amelynek célja a második ötéves ciklusát idén befejező António Guterres utódjának megtalálása.
+12 hasonló
Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Boldog Istvánt, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselőjét hivatali vesztegetés és versenyt korlátozó megállapodások miatt. A bíróság emellett pénzbüntetést, 6,6 millió forintos vagyonelkobzást és a közügyektől való ötéves eltiltást is kiszabott rá. Az ítélet kimondta, hogy a politikus egy rendszerszintű, európai uniós pályázatokra épülő, készpénzes visszaosztási hálózatot működtetett a választókerületében - tudósított…
+12 hasonló