#Gazdaság
Bombariadó miatt kellett megszakítania útját egy Londonból érkező utasszállító repülőgépnek kedden Lengyelországban. Az eset miatt lezárták a Varsó-Modlin repülőteret, miközben a főváros másik légikikötőjében, a Chopin repülőtéren egy Koppenhágából érkező járatot vizsgálnak át a hatóságok hasonló fenyegetés miatt.
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
Kedd délelőtt 193 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az Országgyűlés a pénzmosás megelőzését és egyes zártkörű tőkealapokat érintő szabályozási területek módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Folytatja Musk leidiótázásán alapuló reklámkampányát Michael O’Leary. Reméli, megint úgy felhúzhatja a SpaceX vezérét, hogy bónusz jegyvásárlókat generál neki.
Ennek a pénznek egy részét át lehet tenni a kohéziós operatív programokba, és az így átcsoportosított pénz akár településfejlesztésre is felhasználható lenne.
Hiába jut több pénz az oktatásra, ez még a válságból való kilábalásra sem lesz elég – figyelmeztet a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
Mérséklődött az érdeklődés az Otthon Start iránt a program kivezetéséről szóló bejelentést megelőző hónapokban – mutatják az MNB friss adatai. Ettől függetlenül egy év alatt 33%-kal nőtt a magyar háztartások lakáshitel-tartozása, és a személyi kölcsönök piaca is tovább dübörög, így jelentős lassulásról nem beszélhetünk. A szigorúbb és célzottabb Wekerle Plusz hitelprogram lassíthatja viszont a dinamikát, miközben újra teret ad a piaci hiteleknek is. A vállalati hitelezésben mintha valami…
A görög energetikai vállalat, a PPC vásárolja fel az elektronikai termékeket árusító román áruházláncot, a Flancót – írja a profit.ro.
A kormány még májusban határozott arról, hogy felülvizsgálja a magyarországi magántőkealapok működését.
Nincs könnyű helyzetben a magyar tejágazat: az emelkedő termelési költségek, az aszály miatt romló takarmányhelyzet és az erős importverseny egyszerre nehezítik a termelők és feldolgozók helyzetét. Bár az árstabilizálódás első jelei már látszanak, a nyerstej ára sok esetben továbbra sem fedezi az önköltséget, miközben egyre nagyobb mennyiségű import tejtermék érkezik az országba. Egy felmérés szerint ugyanakkor a hazai fogyasztók keresik a magyar védjegyes termékeket és az áruházláncoknál is…
Az AI-t a 3D-szkennelt adatok feldolgozására használt szoftverekbe is beépítik: a Quicksurface mesterségesintelligencia-alapú funkciókkal bővül szoftver. A fejlesztés célja a visszamodellezési (reverse engineering) folyamat jelentős felgyorsítása, így a pontfelhőkből és poligonhálókból kevesebb manuális munkával készülhetnek el a szerkeszthető, gyártásra kész CAD-modellek.
A mesterséges intelligencia körüli piaci buborék kipukkadására, az amerikai államadósság-válságra és az európai gazdaság lassú hanyatlására figyelmeztetett Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem professzora és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori vezető közgazdásza a Firstpostnak adott interjújában. A szakértő szerint a tartósan magas kamatlábak, az elszálló adósságok és a geopolitikai konfliktusok olyan rejtett sebezhetőségeket hoznak felszínre, amelyeket a döntéshozók sokáig alábecsültek.
Most készülnek az első nyilvános részvénykibocsátásra, november 9-től az, aki szeretne, magánbefektetőként jegyezhet a cég részvényei közül.
A kínai tőzsdefelügyelet arra utasította a befektetési bankokat, hogy átmenetileg függesszék fel az elsődleges részvénykibocsátásokat (IPO), emellett a meglévő részvényesek nagy volumenű eladásait is leállíttatta. A szigorításra azután került sor, hogy a helyi részvénypiacok az utóbbi évtized legrosszabb havi teljesítményét produkálták, a korlátozások pedig a piaci helyzet rendeződéséig maradnak érvényben.
Idei vagyonnyilatkozata szerint a volt győri polgármester havi bruttó elnöki díjazása a Győri Atlétikai Clubnál (GYAC) a korábbi 700 ezer forintról 1,3 millióra emelkedett. Mindeközben a helyi önkormányzat városüzemeltető cége, a Győr-Szol a 2026-ra megállapított 20 millió forintos támogatásnak eddig csak a felét fizette ki az egyesületnek, augusztusban pedig megszüntette a szerződést.
Miközben a nyugat-európai ingatlanbefektetési piacokat visszafogják a megemelkedett állampapírhozamok, Közép-Kelet-Európában, így Magyarországon is érdemi növekedés látható a CBRE elemzése szerint. A hazai befektetési forgalom a tavalyi 600 millió euró után idén akár a 900 millió eurót is elérheti, egyelőre főként a hazai tőkének köszönhetően. A budapesti irodapiacot ugyanakkor 14 százalék körüli üresedési ráta és az államhoz köthető, mintegy 360 ezer négyzetméternyi projekt bizonytalan jövője…
Különösen fontos lenne tisztázni, kik állnak a kormányközeli üzletemberekhez, például Tiborcz Istvánhoz vagy más, a korábbi kormányzati körökhöz köthető szereplőkhöz kapcsolt magántőkealapok mögött. A jelenlegi adatbázis azonban csak az aktuális tulajdonosi állapotot mutatja, a korábbi adatokat nem, ezért a múltbeli befektetői kapcsolatok utólagos ellenőrzése nehézkes – mondta Zeisler Judit, a Transparency International Magyarország szakpolitikai vezetője.
A kampányban még 25 százalék hangzott el.
Különadót vetne ki azokra a tehetősekre, akik más országba menekítenék a vagyont: az olasz kormány a 2027-es költségvetési tervezet részeként exit tax bevezetését tervezi. Vagyonkezelési tanácsadók szerint a lépés jelentősen csökkentheti az ország vonzerejét a külföldi befektetők és a magasan képzett szakemberek körében, és éppen a távozásra ösztönözheti azokat, akiket az elmúlt évtized adókedvezményeivel sikerült olyan pénzügyi központokba csábítani, mint Milánó - tudósított a Financial Times.
A legfőbb ügyészség és a Román Rendőrség által irányított akciók elsősorban gazdasági és pénzügyi bűncselekmények, valamint fegyverekkel és erdőgazdálkodással, illetve hulladékgazdálkodással kapcsolatos törvénysértések felderítésére irányulnak – írja az Agerpres.
A nyomozók többek között adócsalás, csempészet, sikkasztás, minősített lopás, csalás, pénzmosás, okirat-hamisítás, hivatali visszaélés gyanúja, valamint a fegyverekre, robbanóanyagokra és hulladékgazdálkodásra vonatkozó előírások…