#Gazdaság
Az egyik termék 94 százaléka konyhasót tartalmazott.
A végrehajtó hatalomnak a következő évtől már illene érdemi teljesítményt felmutatnia a gazdaságpolitikában. Az üzleti szférának viszont azt kell tudomásul vennie, hogy a kormány nem lehet kizárólag az ő érdekeire tekintettel.
A klímaváltozás alapjaiban formálja át az alpesi turizmus, a téli szabadidős sportokhoz kötődő ingatlanpiac és a borászat jövőjét, ahogyan az a Knight Frank most megjelent, 2026-os alpesi jelentéséből kiderül. Miközben a természetes hómennyiség egyre kiszámíthatatlanabb, a síturizmus rekordszámokat produkál, a borvidékek pedig egyre magasabb területekre kényszerülnek - közölte a Knight Frank.
Nagyot estek a tőzsde elmúlt években látott legnagyobb húzónevei nyár óta, és most sokak fejében megfordulhat a kérdés, hogy eljött-e a vásárlás ideje. A szektort követő legfontosabb index értékének negyedét elvesztette néhány hónap leforgása alatt, amivel az árazások jóval vonzóbb szintekre kerültek, mint a nyári csúcsok idején. A vállalati kilátásokat, az értékeltségeket és a grafikonokat is megvizsgáltuk, hogy megbecsüljük, mennyire indokolt a befektetők félelme, és milyen lehetőségeket rejt…
Egy jelentős családi vagyon megőrzése és gyarapítása messze túlmutat a puszta befektetési döntéseken. Az adózási jogszabályok változásai, a tulajdonosi struktúra védelme, a családon belüli döntéshozatal és a generációváltás mind-mind meghatározzák, hogy a vagyon mennyire marad stabil és kiszámítható hosszú távon. A vagyonadó körüli egyre aktívabb diskurzus pedig most különösen aktuálissá teszi a teljes vagyoni rendszer stratégiai felülvizsgálatát.
Elképesztő, több mint hússzoros volt a különbség a németországi és a magyarországi áramtőzsde másnapi átlagárai között november 26-ra. A szélsőség pillanatnyi oka ugyan kideríthető, de az már nehezebb, hogy Magyarországnak az árak ilyen arányú széttartásából mi haszna van, és mit tehet ellene.
Többek között ezt jártuk körül a Zenga szakértőivel.
A piros pöttyös fenék, a devizahitelesek megmentése és a banánköztársaságokra jellemző 18 százalékos irányadó kamat időszakaiban sem érdekelte annyira a magyarokat „Matolcsy”, mint őrizetbe vétele és letartóztatása idején.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kiszámítható gazdasági környezetet ígért, és kijelentette, hogy jövőre nem emelik a munkavállalók és a vállalatok adóit.
Magyarország államadósságának több mint ötöde a lakosság kezében van, most azonban uniós jogvita robbant ki az állampapírok adózása körül. Ha a magyar állam egyszerűen megszüntetné a kamatok adómentességét, a megtakarítók évente akár tízezreket is veszíthetnének egymillió forintnyi befektetésen. Ám egy huszárvágással át lehetne vágni a gordiuszi csomót.
A politikus a PSD állandó tanácsának ülése után elmondta, hogy pártja a középutat kívánja képviselni a megoldást nem kínáló populizmus és a lakosságot elszegényítő, a gazdaságot fékező megszorítások között – írja az Agerpres.
Nem fogadjuk el a közpénzek pazarlását, de azt sem, hogy minden költségvetési problémát újabb adókkal oldjanak meg. Jövőre nem emelkednek a lakosság és a romániai vállalatok adói
– jelentette ki.
Grindeanu szerint az előző kormány elszegényítette a lakosságot és…
Az Anthropic nyilvánosságra hozta tőzsdei bevezetésének dokumentumait, amelyekből kiderül, milyen hatalmas költségekkel jár a mesterséges intelligencia fejlesztése. A Claude mögött álló vállalat tőzsdére lépése az egész AI-szektor számára meghatározó lehet. Mi történt? Nyilvánosságra hozta amerikai tőzsdei bevezetésének (IPO) dokumentumait az Anthropic, ChatGPT egyik legnagyobb versenytársának számító Claude mesterségesintelligencia-modell fejlesztője – írta a Reuters. A dokumentumokból […]
Szeptemberben gyakorlatilag eltűnt az import és a benzinkutas árak közötti rés.
A nagyobb tranzakciók és különösen a vállalkozások pénzmozgásai megdrágulhatnak.
Hatóanyag-tartalmat, a csomagolások megfelelő zárását, valamint a címkén feltüntetett információk hitelességét is vizsgálták.
Október 13-án lemondott Magyar Péter kabinetjének első jelentős szakpolitikusa, Tótth András. Az energetikai államtitkár aligha a miniszterével került feloldhatatlan ellentétbe, lemondásával is inkább a főnöke kormányban maradására „dolgozhatott rá”.
Megduplázódott a közérdekű bejelentések száma az idén az első kilenc hónapban: a Közbeszerzési Hatósághoz beérkező jelzések és panaszok száma 75-ről 154-re emelkedett az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a hatóság.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter bejelentette: 25 milliárd forintot fordítanak a vállalkozások exportfejlesztésére.
Október 23-án kattant a bilincs a férfi kezén.
Az Egyesült Királyság intézményi befektetési piacán az elmúlt másfél évtizedben figyelemre méltó termékciklus zajlott le a diverzifikált növekedési alapok (Diversified Growth Funds, DGF) felemelkedésével és hanyatlásával. Az egykor 150 milliárd fontra becsült piac mára gyakorlatilag elenyészett, ám a jelenség tanulságai a mai napig aktuálisak – írja a Financial Times hasábjain megjelent elemzés.