#ingatlan

HVG HVG

Novák Katalin: Akár 3 milliós lakásfelújítási támogatást ad a kormány

A miniszter szerint a csok nem feltétele az új támogatás igénylésének, egy gyermek viszont mindenképp kell hozzá. A támogatás január 1-től indul.
fel 0 le
HVG HVG

Nagyot buktak idén a befektetési céllal lakást vásárlók, de sajnálni azért nem kell őket

A lakáskiadással foglalkozók haszna akár 25 százalékkal is csökkenhetett egy év alatt, ám tömeges eladási hullám így sem várható a Takarék Index elemzői szerint.
fel 0 le
HVG HVG

A Magyar Posta bezárta az összes üdülőjét és párat el is ad

A Magyar Posta bezárta az összes üdülőjét, többet pedig eladnak közülük. A járvány nem kímélte a céget, az első félévben 5 milliárd árbevétel kiesésük volt, viszont a munkaerőhiány már nem sújtja őket.
fel 0 le
HVG HVG

Milliókkal többet érhet a csok 2021-től

Azzal, hogy az 5 százalékos lakásáfa visszaigénylésére minden csokos vevőnek lehetősége lesz, az eddig mostohán kezelt egy- és kétgyermekes szülők is jelentős pénzügyi előnyre tehetnek szert - írja friss elemzésében a Bankmonitor. Ráadásul ezt a kedvezményt – ellenben a Babaváró hitellel – az élettársak, vagy éppen a gyermeküket egyedül nevelők is igénybe vehetik.
fel 0 le
HVG HVG

Az éjszaka közepén verte fel a közgazdászt a szomszédja, hogy szóljon, közösen Nobel-díjat nyertek - videó

Paul Milgrom valószínűleg örökre meg fogja őrizni a kaputelefonja videófelvételét arról, ahogy a vele egy utcában lakó munkatársa dörömböl az ajtaján, hogy Nobel-díjasak lettek.
fel 0 le
HVG HVG

Rendhagyó módon csaptak össze a magyar közbeszerzések nagy nyertesei

Egy magasépítő projekten nincs ott annyi cég, mint ahányan az Ikarus-pályán összegyűltek.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Máris sokan rámozdultak az új lakások 5 százalékos áfájára

Új projekteket indítanak be a kedvezmények.
fel 0 le
HVG HVG

Miért vesszük természetesnek, hogy a fővárosban a legdrágább az ingatlan?

Bár itthon egyértelműen a fővárosban a legdrágábbak a lakások, Európa több országában láthatunk az ellenkezőjére is példát.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Katy Perry két és fél milliárdért árulja luxus vendégházát

Profitja is lesz az ingatlanon, ha talál rá vevőt.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Otthoncentrum: Ötödével estek vissza az albérletárak Budapest belső kerületeiben

De sok kerületben egyáltalán nem csökkentek az árak, sőt, a II. kerületben még nőttek is.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Három évet estek vissza az albérletárak

A legnagyobb zuhanás a pesti belső kerületekben történt.
fel 0 le
HVG HVG

Budapest egyik felén emelkednek az albérletárak, a másikon stagnálnak

A többség még mindig ingatlanoson keresztül hirdeti a lakását.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Rogán-korszak újratöltve: tízmilliós kedvezmények, pár százezres négyzetméterárak a Belvárosban

Önkormányzati ingatlanok eladásáról döntött a Belváros a nyáron, ebből összesen 700 millió forint bevételre számíthatott. Volt olyan kedvezményre jogosult cég, amelyet pár nappal a döntés előtt adtak el.  
fel 0 le
24.hu 24.hu

Rogán-korszak újratöltve: tízmilliós kedvezmények, pár százezres négyzetméterárak a Belvárosban

Önkormányzati ingatlanok eladásáról döntött a Belváros a nyáron, ebből összesen 700 millió forint bevételre számíthatott. Volt olyan kedvezményre jogosult cég, amelyet pár nappal a döntés előtt adtak el.  
fel 0 le
HVG HVG

Már az önkormányzat is vizsgálódik Rákay Philip lakáscseréje miatt

Folytatódik a kényes ügy.
fel 0 le
HVG HVG

Az ingatlanpiac köhögött szeptemberben

A szeptemberi forgalom elmaradt az egy évvel korábbitól az ingatlanpiacon, de a harmadik negyedév egészében megvolt a 2019-es szint.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Amerikában rendesen felpörgött a használtlakás-piac

Jelentősen nőtt az értékesítések száma.
fel 0 le
HVG HVG

Rákay Philip egy 24 négyzetméteres, Kálvária téri garzonért cserébe jutott lakáshoz a Várban

A 24.hu azt írja, a Kálvária téri lakás hamar visszakerült eredeti tulajdonosához.
fel 0 le
HVG HVG

A Market Zrt. vezére: nem jó, ha túl sok az állami megrendelés

Scheer Sándor, a piacvezető magasépítő alapító-vezérigazgatója (és a McDonald’s magyar tulajdonosa) a koronavírus hatásáról, árakról, bérekről és a lánctartozásokról is megszólalt.
fel 0 le
HVG HVG

Az állami Eximbank jogerősen pert vesztett a Lánchíd Palota ügyében, 800 milliót fizet

2015 óta pereskedtek az ikonikus budapesti épületre 2014-ben kötött bérleti szerződés miatt, az Eximbank 2017 óta nem fizetett, így komoly késedelmi kamattal is tartozik.
fel 0 le