#képviselő-testület

444 444

A villanyoszlopokra vetne ki közterülethasználati díjat Polgár városvezetése

Inkább ezzel spórolnának, minthogy lekapcsolnák a közvilágítást.
fel 0 le
444 444

Józsefváros határozatban tiltakozik a szakrendelők államosítási terve ellen

A képviselő-testület szerint ez elbocsátásokkal járna, és akár az Auróra utcai rendelőintézet megszűnését is eredményezhetné.
fel 0 le
444 444

Ha a nők menstruációs szabadságra mehetnek, a férfiak kapjanak urológiai szabadnapot, mondja az Élhető Erzsébetáros Egyesület képviselőnője

Az erzsébetvárosi képviselő-testület szerdán döntött a menstruációs szabadság bevezetéséről, de még mielőtt szavaztak volna, a képviselők megvitatták a momentumos Sáli Annamária által bedobott javaslatot, vitáztak egy sort róla.Veres Zoltán fideszes önkormányzati képviselő azt mondta, az első kérdés ami felmerült benne, hogy „ez mennyire diszkriminatív akár a nemek között”. Majd azzal folytatta, hogy „az ilyen típusú dolgot mindenképpen támogatjuk”,...
fel 0 le
444 444

Miután összefogott helyben a Fidesz a DK-val, feloszlatta magát a jászberényi képviselő-testület

A hétfő délutáni rendkívüli, nyílt ülésén, mintegy másfél órás vitát követően, nyolc igen szavazattal feloszlatta magát Jászberény képviselő-testülete, írja a szoljon.hu.A testület feloszlatását a Fidesz-frakció támogatásával előterjesztő DK-s dr. Gedei József önkormányzati képviselő azt mondta, hogy itt az ideje annak, hogy a jászberényi választópolgárok lehetőséget kapjanak arra, hogy a testület harcának sikertelesége után ők maguk hozzanak...
fel 0 le
24.hu 24.hu

Sopron is takarékoskodik, de a spórolást az uniós szankciókra és Gyurcsányra keni

Az uszodát – amelyet tavaly adtak át nagy politikai csinnadrattával, és az építést 14 milliárddal támogatta a kormány – nem zárják be. The post Sopron is takarékoskodik, de a spórolást az uniós szankciókra és Gyurcsányra keni first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Elvett a Fidesz egy egyéni mandátumot az ellenzéktől Óbudán

Az ellenzéki fölényt a testületben egyelőre nem fenyegeti veszély. The post Elvett a Fidesz egy egyéni mandátumot az ellenzéktől Óbudán first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Kenderesen időközi választást kell tartani

Feloszlott a képviselő-testület. The post Kenderesen időközi választást kell tartani first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

Baranyi megvétózza a helyi médiacéget érintő döntéseket

"Polgármesteri vétót emelek azok ellen a döntések ellen, amelyek bedarálják és pártkifizető-hellyé teszik a ferencvárosi független médiát" - írja Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a Facebookon.Ferencváros közgyűlése szerdán foglalkozott a kerületi újság ügyével, ahonnan korábban Hagymási Zoltán, a ferencvárosi médiacég vezetője kirúgta az addigi főszerkesztő Vágvölgyi B. Andrást. Erre válaszul a lap teljes szerkesztősége kijelentette, hogy...
fel 0 le
24.hu 24.hu

Teltházas meccseket enged a kormány, de a képviselő-testületeket nem lehet összehívni

„A járvány nem ért véget” – indokolta a kormány a döntését. The post Teltházas meccseket enged a kormány, de a képviselő-testületeket nem lehet összehívni first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Lemondott a pilismaróti képviselő-testület

A polgármester már korábban távozott.
fel 0 le
444 444

Lemondott Szigliget teljes vezetése

Balassa Balázs polgármester indította a lavinát, aki „egyre nehezebben élte meg az igazságtalan, rosszindulatú támadásokat”.
fel 0 le
444 444

Feloszlatta magát a balatonfűzfői képviselő-testület a polgármester vezetési stílusa miatt

A képviselők azt is nehezményezték, hogy a polgármester nem hozott járványügyi intézkedéseket.
fel 0 le
444 444

Tényfeltáró bizottság vizsgálná Kispesten a korrupciógyanús ügyeket

Az önkormányzat mai ülésén azt javasolták, alaposan vizsgálják ki Lackner és a kerület gyanús ügyleteit.
fel 0 le
444 444

Testével védte a fideszes képviselőnő az elsunnyogni készülő ferencvárosi polgármestert

Bácskai János a riporter kérdéseire nem válaszolt, de annyit azért odaszúrt neki, hogy nem illik lila ingben menni a zöld Ferencvárosba.
fel 0 le