#közbeszerzési hatóság

24.hu 24.hu

Havonta milliókkal emelhetik meg az állami szervek vezetőinek fizetését

Lesznek, akik majdnem háromszoros illetményemelésnek örülhetnek januártól.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A Transparency szerint bűzlik a budafoki eset, ahol önkormányzati vezető volt cégtársa kap milliárdos megbízást

A Közbeszerzési Hatóságtól azt várják, kezdeményezzen vizsgálatot.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Az EMMI eljárást kezdeményezett a teniszszövetség ellen

Él a gyanú, hogy jogtalanul mellőzték a közbeszerzési eljárást. 
fel 0 le
24.hu 24.hu

Borzasztóan sikeresnek tartják az állami szervek a korrupció elleni fellépést

A Parlamentben veregették egymás vállát.
fel 0 le
444 444

Hiába növelné az átláthatóságot, nem lehet szerződéseket letölteni a magyar közbeszerzési hatóság honlapjáról

De még így is használhatóbban működik a honlap, mint sok másik országban. A Korrupciókutató Központ 112 ország hatóságának átláthatóságát vetette össze.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A Közbeszerzése Hatóság elnöke szerint az Elios-botrány csak egy felfújt téma

A nyomozást úgy zárták ki, hogy több érintett önkormányzattól a közbeszerzési papírokat sem kérték ki.
fel 0 le
444 444

A Közbeszerzési Hatóság az Elios-ügyről: Nekünk ezzel nem lesz dolgunk

Rigó Csaba elnök nyugtatta meg a nézőket az Echo tévében a közvilágítási botránnyal kapcsolatban.
fel 0 le
444 444

Beperelte a Közbeszerzési Hatóság a korrupciókutatókat egy tanulmány miatt

Mert abban Zambiával és Bangladessel hasonlították össze a magyar hatóság működését.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Kivételes fordulat: ezúttal a rendőrséget bírságolták meg

Jogsértést állapítottak meg a szervezetnél.
fel 0 le
444 444

Rogánék váratlanul kirúgták a kormány két kedvenc PR-osát

Szerződést bontottak Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeivel, mert nemrég rájöttek, hogy nem tartották be a törvényeket.
fel 0 le
444 444

A Közbeszerzési Hatóság elnöke szerint a "a közpénz felhasználás ügye az egy nagyon törékeny dolog"

Biztosan csökkent a korrupciós kockázat Magyarországon, mert a tenderekre átlagosan benyújtott pályázatok száma nőtt, vonta le a következtetést Rigó Csaba.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Megbüntették a kormány két kedvencét 

Gond volt az alvállalkozókkal. Összesen 16 millió forint bírságot szabott ki a közbeszerzési hatóság.
fel 0 le
444 444

Helyreigazítás

Homolya Róbert személyi titkára, Szűcs Gabriella soha nem dolgozott a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottságában.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Ciki lett a személyi titkár pozíciója, gyorsan átírták a honlapon

Szűcs Gabriella az OLAF-ügybe keveredett Homolya Róbert államtitkárnak is dolgozik.
fel 0 le
444 444

Megírtuk, hogy Homolya titkára a Közbeszerzési Hatóság egyik vezetője, ez ciki volt, úgyhogy gyorsan átírták a Hatóság honlapját

Az OLAF-vizsgálatok annyira elvonják a kormány figyelmét, hogy megint kiment a fejükből, hogy az internet nem felejt :(
fel 0 le
444 444

Az államtitkár ügyei után szaglászik az OLAF, a személyi titkára pedig ott ül a Közbeszerzési Hatóság vezetésében

De Homolya Róbert szerint ez nem összeférhetetlen. Igaz, az EU Csalás Elleni Hivatala korábban pont összeférhetetlenség miatt indított vizsgálatot ellene, amit most több mint 3 milliárdnyi közpénz bánhat.
fel 0 le