#Külföld
A miniszterelnöksége alatt a gyakorlatban megvalósította a tantárgyat.
Jelentősen átalakul a szerb parlament összetétele a választásokat követően.
2027-től Bécsben minden rövidtávra kiadott lakást regisztrálni kell, az engedély nélküli hirdetőkre pedig akár ötvenezer eurós bírság is várhat. A város azokat a kiskapukat is bezárná, amelyekkel egyes tulajdonosok eddig megkerülték a rövid távú lakáskiadásra vonatkozó eddigi 90 napos korlátozást.
Politika
S_Georgina
2026. 10. 27., k - 08:43
A vajdasági magyaroknak továbbra is lesz képviseletük a szerbiai parlamentben - írta közösségi oldalán Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
Az Egyetemista Lista listavezetője szerint végig kell vinni a tragédiát megelőző, feltételezett korrupciós cselekményekkel kapcsolatos eljárásokat, meg kell állapítani a felelősséget.
Ha kell, megvédenék Szaúd-Arábiát, de Jement nem támadnák meg.
James Comeyt most titkosított információk kiszivárogtatásával vádolják, ügyvédje szerint az ügyet korábban már kétszer kivizsgálták, és akkor nem találták indokoltnak a vádemelést.
Szerződést kötött a Castelion startup az Amerikai Légierő Kutatólaboratóriumával (AFRL), amely megnyitja az utat afelé, hogy a Blackbeard hiperszonikus rakétát felszereljék F-16-os vadászbombázókra is - tudósított a RBK.
A baleset során kollégája is megsérült.
Mindeközben a bíróság bevonta Flávio Bolsonaro útleveleit és megtiltotta, hogy elhagyja az országot.
Az Informer tulajdonos-főszerkesztőjét az újvidéki vasútállomás katasztrófájában meghalt egyik fiatal édesanyja is számon kérte a televízió tudósításai miatt.
De hogy kerül a történetbe Donald Trump felesége?
Több bv-intézmény is volt Szerbiában, ahol a győztes egyetemisták egy árva szavazatot sem kaptak.
Az amerikai közbeszéd a republikánusok várható november 3-i vereségét jellemzően az iráni háborúnak és az általa okozott üzemanyagár-emelkedésnek tulajdonítja. A történelmi tapasztalatok alapján azonban a képviselőházi többség elvesztésével már Trump megválasztásakor számolni lehetett. Az iráni háború elsősorban a vereség mértékét és a szenátusi többség sorsát befolyásolhatja. Politikai és gazdasági szempontból mindez azt jelenti, hogy Trump önálló törvényhozási mozgástere lényegében…
Milyen az élet Isztambulban, Európa és Ázsia határán? A Deutsche Welle riportjából kiderül.
Lehetővé teszik az Európai Békekeret forrásainak felhasználását Ukrajna támogatására, valamint a tagállamok által Kijevnek már kifizetett katonai támogatások részleges megtérítését.
Az Európai Bizottság elfogadta a Temu cselekvési tervét, amelyet a kínai webáruház a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) megsértésének orvoslására és az előírások betartására dolgozott ki, miután a brüsszeli testület 200 millió eurós bírságot szabott ki rá hamis termékek nem megfelelő azonosítása miatt – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
Ismét vádat emelet az amerikai igazságügyi minisztérium James Comey, az FBI korábbi igazgatója ellen, ezúttal minősített dokumentumok kiszivárogtatása miatt.
„A közszolgálati média hosszú éveken át nem töltötte be a feladatát. Információkat hallgattunk el, szemet hunytunk bizonyos dolgok felett” – hangzott el a híradóban.
Október 27-én újra választásokat tartanak Izraelben. A választópolgárok először járulnak az urnákhoz az 2023. október 7-i események és az azt követő háborús időszak után. A közvélemény-kutatások szerint a legnagyobb ellenzéki kihívó erő, Gadi Eisenkot pártja és a jelenleg kormányzó Benjámin Netanjahu vezette kormánypárt fej-fej mellett halad. Az izraeli választások tétjéről és kimeneteléről Nagy Dávidot, az Oeconomus biztonságpolitikai elemzőjét kérdezte az InfoRádió.