#Külföld
Milyen változásokra számíthatnak a gazdák, hogyan lehetne megvédeni a helyi termelőket, és mennyire támogatott Ukrajna uniós csatlakozása?
Az ügyben négy büntetőeljárás is indult.
Már javában zajlanak az előkészületek.
Magyar Péter és Baka András is fogadta Abdel-Fattáh esz-Szíszit Budapesten.
Christian Pulisic 2023 nyarán igazolt a hétszeres BEK/BL-győzteshez.
Ha az állam nem tud titkot tartani, megszűnik létezni, de talán most még van időnk észbe kapni. Frész Ferenc és Nagymajtényi Gábor kibervédelmi szakértők úgy vélik, kötelességük kezdeni valamit a helyzettel. A közös minimumokat keresik, amelyek mentén el tudnak kezdeni legalább gondolkodni arról, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni az állam működését.
Chipcsempészés gyanúja miatt kezdték figyelni Alice Huangot, az amerikai hírszerzés szerint azonban a nő Pekingnek is dolgozhatott, miközben közel került Jensen Huanghoz. Az Nvidia hétköznapi üzleti kapcsolatról beszél, Kína tagadja a vádakat.
A gyilkosságért halálra ítélt, de a méreginjekciókat túlélő nőnek azóta is folyamatosan fájdalmai vannak.
Így akarhatják elfogadtatni a valódi kiszemeltjüket.
Örményországi utunk harmadik napján, Goriszban egy hegyi-karabahi újságíróval hozott össze a véletlen, aki a legnehezebb időszakban a BBC-t és az Al Jazeerát is tájékoztatta arról, mi történik a szülőföldjén.
Köztük 963 magas rangú tisztviselőt.
Vucic veresége után átalakuláson esik át a szerb közszolgálati média.
Csütörtök este még arról beszélt, hogy nem megy a két államba, de az AP szerint ez már elmúlt.
Ukrajna 232 500 adag inaktivált gyermekbénulás elleni vakcinát (IPV) kapott a gyermekek ingyenes oltására a Nemzeti Megelőző Oltási Naptárnak megfelelően – jelentette a korrespondent.net az Egészségügyi Minisztériumra (MOZ) hivatkozva október 25-én.Tovább »
Néhány nap alatt meghátrálásra kényszerült a világ egyik legismertebb futballistája, a Real Madrid és a spanyol labdarúgó-bajnokság is.
ATV
Október 28-án, 86 éves korában elhunyt Patrick Stewart, a Star Trek és az X-Men legendás színésze. A színész családja most elárulta, milyen súlyos betegségekkel küzdött élete utolsó időszakában.
Kijev semmibe vette Donald Trump amerikai elnök felhívását azzal, hogy újabb támadásokat kísérelt meg orosz olajfinomítók ellen – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió által pénteken sugárzott nyilatkozatában.
Egy 1960-as tanulmány szerint november 13. lehet a végítélet napja.
Kémkedés gyanúja miatt letartóztattak egy 55 éves orosz állampolgárt a délnyugat-lengyelországi Swidnicában – közölte pénteken a Polsat News kereskedelmi hírtelevízió rendőrségi információkra hivatkozva.
A VMSZ azzal riogatott, hogy nélkülük vége a vajdasági magyarságnak, a magyarok nagy része mégis inkább az egyetemistákat választotta. Most a saját hatalmukért küzdenek, és már az új kihívójuk is megjelent.