#Külföld
A két szerelvényen összesen több mint 540 utas tartózkodott.
Megjelent a bíróság honlapján, hogy leváltották az elnököt és helyettesét, majd kiderült, hogy hekk az egész. Nem tiszta, ki vezeti épp a testületet.
Dicsérő kommentárt írt Magyar Péterről egy cseh lap, külön kiemelték, mivel érkezett Prágába, és Orbán Viktort is megemlítették.
A kormányzati korrupció a megélhetési költségek után a második legfontosabb kérdés az amerikai választók számára a november 3-i félidős választásokon.
A Temesvári Műszaki Egyetem (UPT) pénteken emlékezett meg az 1956. októberi helyi antikommunista diáklázadás 70. évfordulójáról, felidézve az intézmény és a város történetének egyik legbátrabb pillanatát.
Ukrajnában több mint egymillió hallgató tanul felsőoktatási intézményekben, miközben az általános iskola első osztályába járó gyermekek száma ennek csupán a negyede. Az oktatási rendszer adatai a népességfogyás és a külföldre távozó fiatalok hatását is tükrözik. Az adatokat Dmitro Zavhorodnij, az ukrán oktatási és tudományos minisztérium helyettes vezetője ismertette a Kijevi Nemzetközi Gazdasági Fórumon – számolt […]
500-szor ütötte meg barátnőjét 3 óra alatt.
A elnök hirtelen döntése az Alkotmánybíróság előtti események után: repülőgépe visszafordul Lengyelországba
A korábban jóváhagyott védelmi hitelkeretből fennmaradt pénzt is mozgósítaná az Európai Bizottság.
Ez a célja a milliárdokkal.
Izraelben Benjámin Netanjahu ellenzéke az arab pártokat is beleszámítva a 120-ból 67 mandátumot szerzett meg a parlamenti választáson, szemben a miniszterelnök táborának 53 mandátumával – de közben 27 képviselővel az általa vezetett Likud lett a legnagyobb párt a kneszetben. Jövőre valószínűleg újabb választásokat kell tartani – mondta Szalai Máté Közel-Kelet szakértő, a hollandiai Clingendael Intézet kutatója az InfoRádióban.
„Az igaz barátságok egy egész életen át tartanak, Viktor barátom és családja pedig éppen ilyen igaz barátok” – írta a múlt évben elítélt politikus.
Az olaszországi politikáról szóló könyvből pénteken közöltek részleteket.
Egy belgrádi lap szerint a BIA egyik munkatársa dokumentumokkal teli nejlonzsákot dobott ki egy közeli kukába.
A miniszterelnök a tárgyalás után hangsúlyozta, hogy Egyiptom Afrika, Magyarország pedig az Európai Unió piacaira jutásban segítheti partnerét.
Nemzetközi versenyben tartotta meg Eger a lehetőséget, hogy a ZF Hungária új kutatás-fejlesztési beruházásának helyszíne legyen.
Milyen változásokra számíthatnak a gazdák, hogyan lehetne megvédeni a helyi termelőket, és mennyire támogatott Ukrajna uniós csatlakozása?
Az ügyben négy büntetőeljárás is indult.
Már javában zajlanak az előkészületek.
Magyar Péter és Baka András is fogadta Abdel-Fattáh esz-Szíszit Budapesten.