#Külföld
A nyertes szelvényt az AmParcat.ro mobilalkalmazáson keresztül vásárolták meg,
mindössze 24,50 lejért.
A játékos három egyszerű számsort jelölt meg, amelyek közül az egyik meghozta számára a több millió eurós főnyereményt.
Idén ez már a harmadik alkalom, hogy valaki elvitte a 6/49-es lottó első kategóriás nyereményét. Legutóbb augusztus 13-án volt telitalálatos szelvény, akkor a szerencsés nyertes több mint 52,8 millió lejjel gazdagodott.
A Román Lottótársaság szabályzata értelmében a…
Visszaállítják az ukránoknak a Starlinket, illetve annak katonai alkalmazását.
Az európai vezetők körében egyre erősebb az aggodalom, hogy Donald Trump már nem képviseli megfelelően Európa érdekeit.
„Jelenleg Európában nem vagyunk egyedül. A NATO és az Európai Unió országai közösen nagyobb erővel bírnak. Ha egyedül lennénk, akkor nagyon könnyen kerülhetnénk abba a helyzetbe, amibe 1956-ban kerültünk – mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve, a nemzeti ünnepünk alkalmából rendezett központi ünnepségen, a Bálna Honvédelmi Központban, október 22-én.
A magát melegként sosem felvállaló republikánus a múlt héten hunyt el.
Egy óra helyett húsz perc, igazán nem mindegy. Különösen akkor nem, ha a napi ügyeket kell intézni. Egy kínai hegyvidéki városban egy közel egy kilométeres mozgólépcsőnek köszönhető az időmegtakarítás, no meg a kényelem.
Az Ukrajna elleni orosz agresszió Romániát érintő következményei mellett az iskolai erőszakos incidensek is napirendre kerültek.
413 utórengést regisztráltak a helyi hatóságok.
A műsorkészítők két különböző részét vágták össze a 2021 januárjában mondott, Capitolium előtti beszédének.
A félvezetőipari részvények nyári lendületvesztése óta az amerikai részvénypiac első féléves lendülete is alábbhagyott.
Sokkoló vége lett a támadó menkülésének.
Vasárnap jelentős áramkimaradás történt a németországi Schleswig-Holstein tartomány nyugati részén, amely mintegy 40 ezer háztartást érintett. At SH Netz hálózatüzemeltető tájékoztatása szerint a kiterjedt áramszünetet túlfeszültség okozta, amelynek következtében több alállomás automatikusan lekapcsolt. Vagyis a megtermelt villamos energia mennyisége jelentősen meghaladta a fogyasztást. Az incidens súlyos károkat okozott: mosógépek mentek tönkre, konnektorok kezdtek füstölni, és fűtési…
A drága luxus EV-k helyett a megfizethetőbb kategóriára helyezik a hangsúlyt.
1956-ban Magyarország a világtörténelem, azon belül is a még nagyon is eleven munkásmozgalom sorsát, történelmi is megfordította. A magyarok forradalma zavart okozott a pártvezéreknek, és reményt adott a munkásoknak, ráadásul a ma is létező újbaloldali irányzatok is hatására indultak erjedésnek.
A brüsszeli szócső szerint az uniós elit most ott áll megszeppenve, mint a diák, aki az évzárón jön rá, hogy nem abból a tantárgyból vizsgázik, amiből tanult.
Kitálalt egy volt amerikai hírszerzési tisztviselő.
Az állami beruházások felpörgetése mellett a külföldi tőke becsalogatásával is gyorsítaná a növekedést a német kormány. Egy konferencián 229 milliárd eurónyi befektetési szándék jött össze.
Az ellopott darabok hitelesítési igazolásait már érvénytelenítették.
Szervezett radikális csoportok, politikailag elkötelezett diákok és fosztogatásra készülő külvárosi fiatalok alkalmi együttműködése állhatott az október 17-i franciaországi zavargások mögött – derül ki a L'Express oknyomozó cikkéből. A francia hírszerzés mintegy ötezer, erőszakra is kész szélsőbaloldali aktivistát tart számon, ám a rendbontásokban ennél jóval szélesebb kör vett részt, és a hatóságok alábecsülték a megmozdulás méreteit. A limoges-i városháza felgyújtása miatt őrizetbe vettek egy…
Az izraeli Israel Weapon Industries (IWI) leszállította ARBEL nevű drónelhárító rendszerét a thaiföldi védelmi minisztériumnak. A rendszert már nappali és éjszakai bevetésekre is használják, miután integrálták a meglévő katonai puskákba, és a helyszínen kiképezték az állományt.