#Külföld
Az elszakadás támogatói között olyan olajipari szereplők is vannak, akik szerint a kanadai környezetvédelmi előírások korlátozzák a működésüket.
+1 hasonló
A találkozóra novemberben kerülhet sor Kínában.
+1 hasonló
Magyar Péter korábban bejelentette a francia elnököt, azonban úgy tűnik, változott a terv.
+1 hasonló
A bíróság azután utasította el a nő keresetét, hogy nem jelent meg a kötelező, független orvosi vizsgálaton.
+1 hasonló
Egy olyan katonát kellett kiszabadítani, aki már 491 napja vesztegelt egy oroszok által körülvett megfigyelőálláson.
+1 hasonló
Poreč közelében alakult ki, a horvát IstraMetnek többen küldtek is róla felvételeket.
+1 hasonló
A PSD elnöke szerint a Bolojan-kormány után üres kassza és kifizetetlen számlák maradtak, a szociáldemokraták pedig máris sorolják, hogyan hoznák rendbe a helyzetet.
Kiugróan magas a részvétel a vasárnapi szavazáson, amit több helyen feltételezett szabálytalanságok és durvaságok szegélyezték, de a Vajdaságban a DE! Akcióközösség aktivistái is próbálták ezek útját állni. A helyszínen beszéltünk velük.
+1 hasonló
A holland kormány a következő évekre tervezett átalakítással „egyszerűbb, okosabb és kisebb” központi kormányzatot akar létrehozni.
+1 hasonló
A támogatói szerződések legkésőbb 2024 őszére futottak ki minden kekva-hátterű modellváltó egyetemmel.
+1 hasonló
Azt nem részletezte, hogy ezt miből fizetné ki.
+2 hasonló
Még videó is készült arról, ahogy komótosan körbejárja a kiszemelt járművet.
+1 hasonló
Melissa Ann Smith holttestét vadászok találták meg 1974-ben, halálát most DNS-vizsgálattal kötötték a sorozatgyilkoshoz.
Gazdaság
BR
2026. 10. 27., k - 21:45
Szerbiában a vasútvonal szintben elkülönül a közúti forgalomtól, így sehol sem keresztezi a közutakat - mondta a Szerbiai Vasutak megbízott igazgatója.
Téves létszámot adtak le.
+3 hasonló
António Costa, az Európai Tanács elnöke kedden este közölte, hogy telefonon egyeztetett Ilija Srdanovićtyal, az Egyetemista Lista – Az Egyetemisták Győznek választási lista vezetőjével, akinek gratulált a szerbiai parlamenti
Szerző: Magyar Szó online
Oroszország november 4. után készen áll az orosz–amerikai–ukrán háromoldalú tárgyalások újrafelvételére.
+4 hasonló
Andy Burnham kijelentette, hogy szeretné, ha Nagy-Britannia még az ő életében ismét csatlakozna az Európai Unióhoz.
+3 hasonló
„Természetesen” az AUR áll a kezdeményezés mögött.
+2 hasonló
Ideiglenes fegyverszünetről állapodott meg Oroszország és Ukrajna a humanitárius katasztrófa sújtotta Oleski városában. A cél, hogy a fronthoz közeli ukrán városba bejussanak a segélyek és hogy ki tudják menekíteni a helyieket. A tűzszünet megkötésében Melania Trump is közreműködött.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb…
+1 hasonló