#Külföld
Tizenötre emelkedett a Dnyipro vasútállomását ért orosz támadás halálos áldozatainak száma. A sebesültek közül hatan, köztük egy 11 éves gyermek, továbbra is súlyos állapotban vannak. Olekszandr Hanzsa, a Dnyipropetrovszki Megyei Katonai Közigazgatás vezetője közölte, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe egy 40 éves férfi, akinek életéért az orvosok az utolsó pillanatig küzdöttek. A támadásban megsérült emberek […]
Az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdete óta az orosz hadsereg már legalább kilencezer tisztet veszített el az orosz katonai vezetés veszteségeit nyomon követő KIU kutatócsoport összesítése szerint, amiről a Militarnyi számolt be.
Szuperhősök, dinoszauruszok és óriási banánnak öltözött gyerekek.
Tizenhét helyszínen találatokat rögzítettek.
Az ügyészség korábban úgy vélte, túl enyhe büntetést kapott a nő, aki gyilkos galócával ölt meg három embert, mivel lehetőség lett volna a jövőben a feltételes szabadlábra helyezésére. Az ausztrál fellebbviteli bíróság azonban most pontot tett az ügy végére.
A védelmi minisztérium ellenőrző testülete kiszáll a tárca Fegyverkezési Igazgatóságához (DGARM), hogy kivizsgálja a SAFE-program keretében végrehajtott hadifelszerelés-beszerzéseket – jelentette be Radu Oprea új védelmi miniszter.
Jurij Usakov, az orosz elnök segédtisztje válaszolt az orosz-ukrán háború levárását célzó tárgyalásokkal kapcsolatos kérdésre.
Súlyos baleset történt Németországban.
A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezik a két szomszédos ország találkozóját, ami igazi családi programnak ígérkezik.
Minősített adatok kiszivárogtatása miatt menesztette a Pentagon vezető katonai tervezőjét Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter. Brett Sylvia altábornagy beismerte, hogy egy éven keresztül titkos információkat adott át Ukrajnáról és Iránról két különböző sajtóorgánum újságírójának - tudta meg az Axios a vizsgálat dokumentumait szemlézve.
Vlagyimir Jevszejev, a CIS Intézet katonai szakértője és igazgatóhelyettese egy interjúban beszélt arról, hogy Oroszország célkeresztjébe kerülhet Moldova, méghozzá a Kijevvel ápolt viszonya miatt – írja az orosz Mk.ru.
A nagyhatalmi csúcs az ukrajnai békefolyamat és a világpolitikai erőviszonyok alakulását is befolyásolhatja.
A Trump-kormányzat külpolitikáját elsősorban rövid távú belpolitikai és választási érdekek vezérlik, nem pedig a hosszú távú stratégiai szempontok, mégis nagyon fontos nak tartja Horváth Gábor, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, hogy Magyarország, megfelelő kapcsolatokat ápoljon az Egyesült Államokkal.
Enyhén csökkent a munkanélküliségi ráta Romániában szeptemberben, a fiatalok helyzete azonban továbbra is aggasztó: a 15 és 24 év közöttiek körében 30,8 százalékos munkanélküliséget mértek – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Románia tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal arról, milyen költségeket vállalhat át az amerikai csapatok jelenlétének biztosítása érdekében, és ajánlatot tett az amerikai félnek – jelentette be Dan Neculăescu külügyminiszter.
Négy nap van hátra a félidős választásokig, ahol a képviselőházban szinte biztosan többséget szereznek a demokraták, de egy kék hullám a szenátusban is elsöpörheti Trump pártjának többségét. Hogy hol várhatók a legizgalmasabb versenyek és mi jöhet a választások után, arról az Elektor élő adásában Tábor Áronnal, az ELTE oktatójával és Ignácz Péterrel, a Telex újságírójával beszélgetünk.
A nyugati lapokban nem tudnak napirendre térni az értesülés felett, hogy a bukott magyar miniszterelnök az ENSZ élén folytathatná. Világszerte haldoklik a Trump-korszak. Musk az innováció területén az, mint Trump a kormányzásban, mindkettőt messzire száműzni kellene a politikától. Az autokrácia akkor virágzik, ha az átlagember azt hiszi, hogy nem számít a szavazata. Európa nem hagyhatja cserben a szerb diákokat, akik megcsinálták a lehetetlent. Témák és vélemények a világsajtóból.
A 28 éves férfi kábítószert birtokolt, táskát rabolt, megtámadta áldozatát, feltört néhány autót, később pedig országokon át menekült, mielőtt elkapták.
Az izraeli telepesek a palesztin gazdák után már egy európai diplomáciai konvojt is megtámadtak.
Kínában bezuhant az MI-cégek értékelése, a Google jelentése pánikot váltott ki a befektetők körében, és a legújabb MI-jelentések sem épp derűsek.